LizaGazdija

Könyvbemutatón jártam. Ez nem gyakori esemény az életemben, de Máté Angiról és a történeteiről már annyit hallottam, és mindig csak jót, hogy nem lehetett kihagyni - mindenképpen ki kellett használni az alkalmat, hogy láthatom élőben. Ha már mentem, olvastam tőle szöveget, és éppen a Mamóra esett a választásom, mert azt dicsérték legtöbben a molyon. (A moly erre is jó, így végre legalább neveket ismerek a kortárs irodalomból, ha az olvasásig nem is sűrűn jutok el.) A Mamó nem hosszú történet, egy óra alatt el lehet olvasni, de varázslatos. Egy hétéves kislány életéről szól, akit történetesen Anginak hívnak, és arról, hogyan élt kettecskén a Mamóval élete első néhány évében. Sok rövid fejezetre tagolódik a könyv, mindegyik fejezet egy emlék, és mindegyik emléket a kisgyerek szemén keresztül látja az olvasó. Kifejezetten vidám emlék nincs köztük, mert ami az lehetne, az is inkább keserédes, de mindegyik különleges valamiért, és mindegyik szépen bemutatja a gyereket meg az ő gondolkodását

Voltam egy előadáson kedden Éva nénivel, ahol Popper Péterről volt szó, legalábbis részben. Az elején levetítettek egy vele készült beszélgetést 1992-ből (vagy 1993-ból, végül nem derült ki), ami azért volt érdekes, mert az elhangzottak jó részét akár most is mondhatta volna, ha még élne. A második felében egy barátja beszélt róla, és ekkor is derültek ki érdekes dolgok, csak ez a rész kicsit vontatott volt. Részleteket nem mesélnék, a lényeg, hogy Popper szimpatikus ember volt, és jókat mondott. Amit furcsálltam kicsit, az az, hogy a videón, 58 évesen önteltnek tűnt, miközben a PPK-s előadásán, 75 évesen egyáltalán nem éreztem annak, távolról sem. Két dolog lehet. Vagy rosszul érzékeltem a személyiségét a film alapján, vagy 17 év alatt megbölcsült, ennél fogva elmúlt belőle az önteltség. Nem tudom, melyik igaz a kettő közül, nem is fogom megtudni. Egy a lényeg: ez egy jó program volt, és lehet, hogy kéne kutatni az előadásai videói után, hogy ne csak olvassam őket a Lélekrágcsálókban,