LizaGazdija

Múltkor egyszerre érkeztem haza egy nővel, akit még életemben nem láttam, de gyanítom, ő az ügyvédnő, aki az elsőn lakik és/vagy praktizál, ez nekem nem tiszta. Kinyitottam a belső kaput a csipogóval, erre ő nekiállt a kulcsával izélgetni a zárat, mire mondtam, hogy kinyitottam. Erre megvetően végigmért, elindult felfelé a lépcsőn, aztán hirtelen visszafordult, majd végtelenül lenéző hangon a következőt vágta hozzám: - Megkérdezhetem, mi ez a sok fiatalember? Nekem elkerekedett a szemem, köpni-nyelni nem tudtam. Azt már a közvetlen szomszéd is kérdezte, hogy ezek a lányok, akik járnak hozzám, diákok vagy barátnők, de fiatalember csak egy jár hozzám most már másfél hónapja, L., tehát nem is értettem a kérdést, meg azt sem, hogy mi köze a magánéletemhez. A nő látta a döbbenetet a fejemen, és átfogalmazta a kérdést: - Miért van itt ennyi fiatal? Régen nem voltak ilyen sokan. Bérlők vagy mi? Erre én: - Hát, én öt és fél éve lakom itt. - Ja, ja. A másodikon, ugye? - Nem, a harmadikon

amikor én is meguntam azokat az ismerőseimet, akik a kisbabájuk minden egyes pillanatát képekkel dokumentálják a Facebookon. Miért gondolják, hogy mind a hétszáz ismerősüket érdekli a gyerek mosolyának napi változása? Nyomasztó, basszus, ne csináljátok!

Ezt a könyvet is azért vettem, mert karácsonyi, meg mert a szerző A történetárus című művét nagyon szerettem, és erről is kiderült, hogy adventi naptár. Érdekes ötlet volt az időben visszafelé megtett utazás, a rengeteg történelmi és kulturális információ, amit közvetít a történet. Egy csomó mindent megtudhat az olvasó a Bibliáról, Norvégiáról, az út közben érintett többi európai országról, a kereszténység történetéről. De valahogy mégsem volt elég jó. Azt hiszem, az egyes fejezetek kidolgozottsága nem tetszik. Sokszor olyan kis suták, laposak. És nem szeretem, hogy az egész adventi időszakot nyomozással töltjük, aztán még ki sem derül egészen pontosan, egészen részletesen, hogy mi is a rejtély megoldása. Viszont a csak képeket rejtő adventi kalendárium ötlete nagyon megtetszett – én már akkor voltam kisgyerek, amikor csoki bújt elő a kis ajtók mögül. Ez a regény is jó társ volt a készülődésben, várakozásban, de nem érzem a vágyat, hogy bármelyik részét is újra elolvassam. Annyira