Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 31, 2010

Továbbá

végtelenül el vagyok keseredve. Szeretném megnézni a CSI kiállítást, szeretnék elmenni moziba, szeretnék a barátnőimmel találkozni, és minderre jelenleg esélyem sincs, gondolkodni is felesleges ilyesmin. Utálom, elegem van, nem akarom csinálni :( És akkor holnap mindjárt mehetek olyan gyerekek közé, akiknél bármit csinálok, mindenképpen röhögnek rajtam, rosszindulatúak, és egyébként is eléggé, khmm, neveletlenek. A tökömnek kell ez :( Segítsééég!!! Műfordító akarok lenni. Most azonnal. Nagyon-nagyon-nagyon.

Ember tervez, Isten végez

Volt ugyebár az a tervem az államvizsga utáni első hétvégéről. Egész hétvégén alvás, fekvés, olvasás, pihenés. Na, akkor ezt most össze lehet hasonlítani a hétvégémről szóló bejegyzéssel. Annyira utálom már ezt, de annyira :( :( :(

Ünnepi ebéd

Ezt szervezte ma Tomi anyukája a diplomám örömére :) Volt húsleves, rántott hús krumplival, uborkasalátával, rizsfelfújttal, szamócás gyerekpezsgővel, valamint egy kis csokitortával. A csokitortát marcipánnal vonták be, és ül a tetején egy elégedetten mosolygó Micimackó. Nagyon-nagyon aranyos, majd mutatok róla fényképet is :) Végre kijavítottam mindent, de mindent, ami nálam volt, az összes levelet és fogalmazást és fordítást, halleluja. Csak a fordításba nem kezdtem bele, és a holnapi órákra nem találtam még ki semmit. No de nem lehet minden tökéletes.