Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 9, 2014

Az utóbbi idő tételmondata

Én ezt nem érdemlem meg. Ez két kérdést vet fel. 1. Miért történik ez velem? 2. Miért tűröm, hogy ez történjen velem? Egyikre sem találom a választ, pedig nagyon keresem.

Elfáradtam

Ma reggel már nem sikerült az órára kelés, két és fél órával tovább aludtam, mint kellett volna, ezért buktam a futókirándulást, amit az eső miatt nem valamelyik erdőben, hanem a Margitszigeten akartam megejteni, és ami 15 km lett volna. Átkerült holnap reggelre, mert ma már nem lesz rá időm. Holnap nem kell mennem Budafokra, mert elmarad az órám, és ez olyan örömmel és megkönnyebbüléssel tölt el, hogy már szinte szégyellem magam. Azt hiszem, eléggé leszívtak az elmúlt hetek-hónapok mind fizikailag, mind lelkileg. Talán az lenne a megoldás, ha kivennék két hét szabadságot, és egyáltalán nem dolgoznék közben. Csak az a baj, hogy ha ezt most csinálnám, csak rágódnék meg kínoznám magamat, szóval kénytelen vagyok akkorra halasztani, amikor már jobban leszek. Viszont engem ismerve akkor már nem fogok kivenni két hét szabadságot, mert úgy fogom érezni, micsoda hülye ötlet, hogyne bírnám már a munkát. Nem könnyű ez.

A Wall Street farkasa (2013)

Kép
Réka írt egy SMS-t tegnap délután, hogy nincs-e kedvem este mozizni. Először azt akartam írni, hogy nincs, de aztán rájöttem, hogy csak az elkeseredés beszél belőlem, és ha nem megyek el vele, a barátnőjével és a barátnő férjével moziba, akkor itthon fogok szomorkodni egyedül, aminek tökre semmi értelme, tehát azt írtam, hogy van kedvem, persze. És el is mentem. És a Wall Street farkasát néztük meg, amiről Dani azt mondta, nagyon jó film, de nem biztos benne, hogy nekem tetszene. Értem, miért mondta ezt, de tetszett a film. Nagyon is. Jordan Belfort egészen zsenge korától fogva gazdag akar lenni, olyan gazdag, hogy ne is tudja mire költeni a pénzét. Ez az egyetlen célja az életben. Nekem innentől kezdve antipatikus, mert ez nagyon sekélyes gondolkodás, ami nem vezet jóra. Esetében sem vezetett. A fiatalembernek zseniális a dumája, így aztán bárkinek el tud adni bármit, tehát viszonylag rövid idő alatt hülyére keresi magát. Van óriási háza medencével, több nyaralója, jachtja, Jaguá