LizaGazdija

Amióta Flóra megvan, időnként nagyon mély szomorúság jön rám, valahogy azon gondolatok mentén, hogy mennyire szerettem gyerek lenni, és milyen gyorsan elmúlt a gyerekkorom, és az övé is milyen gyorsan el fog múlni. Normális-e vagyok? Egyetlen reményem, hogy a hormonoknak van valami közük a dologhoz, vagy a súlyos alváshiánynak*. *Tegnap délután negyed kettő és hajnali négy között egy órát töltött alvással a babakocsiban, háromszor fél órát aludt kézben, két órát szopizott, két órát nézelődött (20 perces etapokban), a maradék időben sírt, de annyira, hogy néha már attól féltünk, rohamot kap. Relaxáló volt. Igaz, utána csak nyolckor keltünk, szavam nem lehet.

Ma volt itt egy hordozási tanácsadó, hozott vagy tízféle eszközt, bemutatta mindet, aztán egy játékbabán gyakoroltunk Tomival, majd amikor megvolta két legszimpatikusabb változat, Flórán is kipróbáltuk mindketten mindkettőt. Neki egy szava sem volt, jót aludt közben, mi pedig döntöttünk. Alig várom, hogy a kezemben legyen az eszköz. Elvileg 3-5 nap, csak győzzem kivárni. Sokkal mobilisabbak leszünk, és remélhetőleg a horrorba illő éjszakákat is megkönnyíti kicsit.