Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2006

:D

"Gügyügügyü, kis hülye, gügyügügyü"   Amúgy meg volt pénteken alapvizsga szóbeli. Le vele! Vegyétek a fejét! Nem baj, azért sikerült.   Szeretlek, Manóóóó :) (K) (L)

Fáradt vagyok

Valamikor a múlt héten akartam blogot írni. Egészen sok szöveg kerekedett már, mikor megpróbáltam elküldeni. És nem sikerült. Mostanra persze elfelejtettem, mi mondanivalóm volt, de sebaj, van másik :D Hétfőn volt német írásbeli alapvizsgám. Nagyon jó volt. Eddig biztosra vettem, hogy a Hörverstehen nem lesz meg, mert időnként marhára nem értettem, mit mond a beszélő a magnón. Végül 71% lett :D Összességében hármas. Ez jó. Nem annyira, mintha mondjuk négyes lenne, de nem buktam meg és ez a fontos. Miután egy éven keresztül paráztatott az összes tanár meg a felsősök többsége, hogy mennyire halomra bukunk majd. Jó, a szóbelin még megbukhatok, de azért nem szeretnék :) Az írásbelivel kapcsolatban csak annyit, hogy egészen megdöbbentem, mikor az egyik nyelvtanos tanár odament a diákjaihoz és megosztott velük néhány megoldást. Először még nem annyira zavart, csak kiestem a szememen, mert ugye ilyen nincs. De van. Később éreztem, hogy mindjárt dühös leszek. Mikor odaállt mellém az én szeminá

Zsúfolt hét, sok szöveg

Az elmúlt majdnem egy hét zsúfolt volt és élményekkel teli meg minden.   Pénteken anyuék elutaztak anyu kollegáival helyes kisbusszal Münchenbe és Salzburgba. Én pénteken írtam egy oldalt a nyolc oldalas irodalom esszéből meg csomó egyéb házit. Aztán angoloztam Rékával, aztán megérkezett Tomi, és hétfőn délután egyig egyfolytában itt volt.   Elmentünk szombaton a Szépművészeti Múzeumba, ahová a jegyet online vettük meg, ami tiszta izgi volt. Nagyon kedvezményesen megnéztünk három kiállítást. Az egyika Sigismundus, a másik a barokk, a harmadik meg a spanyol festős volt. Elég sok időt töltöttünk el a múzeumban, eléggé lejártam a lábam, viszont sok-sok szépet láttam. Volt két kis infánsnős kép is, amiknek megismertem a történetét. A lényeg, hogy a kék ruha jobban áll a kis infánsnőnek.   Vasárnap kb. nyolc órán keresztül írtam irodalom házidogát, és halálosan elfáradtam bele. Már az életemet kezdtem unni a végén... Azért csak összeszenvedtem a nyolc oldalt, de szerintem nem lett olyan jó.