Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 26, 2013

Délutáni hangulat

Mocsár, sötét, depi, elkeseredés. Bili füle effektus. És még moziba sem tudok menni, mert utazni semmi kedvem, viszont a Corvinban csupa olyat adnak, amit akkor se néznék meg, ha fizetnének érte :( És kutyát sétáltatni sincs kedvem, és most nagyon rossz egyedül :( Update: Valamicskét segített a helyzeten, hogy úgy döntöttem, nem érdekel, más mit gondol, meg amúgy sincs senki, aki beszólna, és délután 5-kor lefeküdtem aludni. Két és fél óra alvás után lényegesen kevésbé tűnik rossz helynek a világ.

Megharagudtam

a csoportra. Pedig nagyon szépen indult a napunk: kedvesek és aranyosak voltak, és az év utolsó játékánál, ahol meg kellett köszönni különböző dolgokat a csoporttársaiknak (pl. az illető vidámságát, vicceit, segítségét, stb.), akkor hárman is odajöttek hozzám, és nekem is megköszöntek több dolgot (pl. hogy csak angolul beszéltem hozzájuk, hogy segítettem). Tök jó hangulat lett ettől. Aztán néztünk filmet, a Murder by Death címűt, ami magyarul Meghívás egy gyilkos vacsorára címen fut, és nagyon tetszett nekik, szétröhögték a fejüket. Viszont negyed 12-kor, amikor még fél óra volt az órából, és a filmből még kb. negyed óra, nekiálltak pakolászni, és egyesével szépen elszivárogtak. Ezt eleve bunkóságnak tartottam, de azon meg pláne kiakadtam, hogy van képe kimenni a teremből úgy, hogy nem kérdezi meg, kimehet-e. Ezt meg is mondtam nekik, és erősen gondolkodóba estem, hogy a hétfői búcsú legyen-e búcsú, vagy legyen sima angolóra, de mivel sajnos nem vagyok elég gonosz, ezért biztos búcsú l...

Ébredés utáni nevetés

Facebook. Persze nem maga a baleset vicces, csak ez a beszélgetés. A: Valaki nem tudja mi gyulladt ki Soroksár fele? B: Egy nagy rakás éghető anyag... :/ :P A: már fél órája csak kifele mennek a szirénázó egységek és rohadt büdös égett műanyag szag van. C: ha van ott gumitelep vagy valami gyár... raktár..... A: minden van ott :P C: akkor minden ég :D