LizaGazdija

A konyhaablak alatt Halloween-buli van. Részt vesz rajta egy kalifa, egy múmia, egy ördöglány, valamint egy vámpír. És marha jó zenéket hallgatnak. Thriller

1. Egy nagyon dekoratív, csinos, fiatal nő képe láttán egy férfi: "Még én is rámennék, ha nem lenne feleannyi idős, mint én." "Meg ha nem lenne feleséged" - teszem hozzá magamban. Elhiszem, hogy ez ilyen pasik között szokásos poén, de nekem rossz hallgatni. 2. Zavarnak még az olyan lányok, akik teszik-veszik magukat, egy természetes mozdulatuk/megnyilvánulásuk nincs, főleg, ha férfi van a közelben. A hátamon felállt az összes szőr, amikor az egyik ilyen csaj odament a frissen kinevezett csoportvezetőhöz (nem a sajátjához), és fejhangon sipítva, a haját ide-oda dobálva, a pasi vállát megérintve gratulált neki. Persze a férfi meg férfi, bejön ez neki, csak én kaparom a falat csendben. Azt mondtam már, hogy nagyon csúnya, amikor egy szép lány tudja magáról, hogy szép?

Néha meglep, amikor belegondolok, mennyire okosak voltak ezek az ókori emberek, pedig már miért ne lettek volna okosak. "Sokkal inkább hatalmatok az, ami most kockán forog, meg mindaz, ami ennek elveszítésével járhat. Hiszen meggyűlöltek már benneteket mindazok, akiken uralkodtok. A hatalomról pedig ti most már le sem mondhattok, mint ahogy azt egyesek ebben a nehéz órában jámborul tán óhajtanák. Mert a ti uralmatok zsarnokság, türannisz. Türanniszra törekedni pedig jogtalanság ugyan, de ha már elnyerte az ember, veszélyes dolog lemondani róla." (Periklész, i.e. V. sz.)

Hát ez mennyire aranyos ötlet volt! Remélem, nagy becsben őrzi a ruhát a kedves színésznő, akinek amúgy nem nagyon bírom a fejét.

Ezen nagyon nevetek, pedig nagyon csúnya. "How to break up with someone? Give them a sock and tell them they are a free elf now." Van ott még, ahonnan ez jött.

Enyhíti azt az érzést, hogy nem hiányzom otthonról, amikor az anyukám azt meséli nekem Skype-on, hogy apu volt a házban, és a szomszédok azt üzenik, hogy izgulnak értem, szeretnek és várnak haza. (Mostanában egyébként nem gyötrődöm azon, hogy nem hiányzom, csak időszakosan tör elő belőlem, legutóbb akkor, amikor itt írtam róla.)

Robbie Williams biztosan azt hiszi, hogy vicces gyerek , de azért én megsajnáltam a feleségét. Beleképzeltem magam a helyébe... Hát... Bennem biztosan felmerülne a kérdés, hogy biztos ennek az embernek szülök-e gyereket...

5 km, kicsit kevesebb, mint egy szigetkör otthon. Kb. ötven induló volt, ami nekem nagyon kevésnek tűnt, nem is értettem igazán, mert azért eléggé reklámozták az eseményt. Lehet, hogy igaz, amit már több helyen olvastam, és az itteniek tényleg ennyire nem szeretnek sportolni? Amúgy meg... Hát, ez nagyon kemény volt. Először kellett futni egy és egyharmad kört a sportpályán (kb. 550 m). Ott még nem volt baj, az sík terep. De ami utána következett, hajjaj! Fel kellett futni az egyetemi körútra (400 m). Fel. Aztán az egyetemi körúton három kör (körönként 1,1 km), vissza a pályára, még egy kör és cél. (Ez így nem 5 km, nem tudom, mit mértem rosszul.) Na most az egyetemi körút úgy néz ki, hogy a háromnegyedében felfelé futsz, a negyedében lefelé. És az derült ki, hogy én még mindig nem tudok hegynek felfelé futni. Most az sem volt, ami a félmaratonnál, hogy visz a tömeg, miután nem volt tömeg :) Nagyon sokat sétáltam sajnos. Otthon 5 km-t azért lefutok megállás nélkül, és többször előfordul

Jó, ez így gonosz is meg nagyképű is, elnézést. Ha egy pasi megkörnyékez, és utal rá, hogy fel kellene pörgetni az eseményeket, és erre te azt mondod, hogy jó lenne kicsit lassítani, mert nem kell mindent a közepén kezdeni, és erre ő azt reagálja, hogy persze, persze, nem is jutott eszébe ilyesmi, majd sosem hallasz róla többet, akkor 1. de, nagyon is eszébe jutott, sőt más sem jutott eszébe, 2. nem veszítettél sokat az eltűnésével.

Ugye, otthon teljesen kivagyunk a BKV-ra, hogy drága, koszos, büdös, folyton tömve van, ráadásul kétnaponta kigyullad valamelyik jármű. Akkor most abba gondoljunk bele, hogy még ennél is van lejjebb! Itt ugyan nem annyira koszos és büdös a buszok többsége, meg nem is szokott kigyulladni, viszont nem is jön. Van menetrend, de azt senki sem nézi, mert teljesen felesleges, a busz majd jön, ha olyanja lesz. Ha egy órán át nincs olyanja, akkor hiába van kiírva, hogy 15 percenként jön, nem fog jönni. Akkor sem, ha munkanap reggele van, és pont fél 9, amikor az emberek többsége szeretne eljutni a munkahelyére. És ehhez nem kell dugó, itt a busznak tök mindegy, van-e dugó vagy nincs, nem jön és kész. Szóval tényleg minden relatív, és van az a helyzet, amikor még a BKV-t is megtanulod értékelni, sőt kicsit hiányolod is. Ettől függetlenül persze Máltát nagyon szeretem, és meg merem kockáztatni, hogy jobb itt, mint otthon (ha a szeretteim hiányát nem számítom), de azért semmi sem lehet tökéle

Mama 1935. október 24-én született. Ma lenne 79 éves. De már két és fél éve nem él. Ibolya néni 2008. október 24-én, 51 évesen halt meg. Már 6 éve.

Volt egyszer Fábrynál vagy Friderikusznál, már nem emlékszem, hogy meghívták Gerard Depardieu-t, és borokat kóstoltattak vele, többek között a saját borát is. Ő persze nem tudta, hogy a saját borát kóstolja, és jól elmondta mindenféle lőrének. Na, az egy elég kellemetlen jelenet volt. Erről a cikkről jutott eszembe. Ez is milyen ciki!

1. Van egy csoport a Facebookon, a Budapest régi képeken . Kicsit nehéz követni, mert bárki tehet fel képet, úgyhogy rengetegen élnek a lehetőséggel, viszont nagyon-nagyon jó. Én imádom a régi dolgokat is, a régi korokat is, Budapestet is, úgyhogy teljesen nekem való a dolog. Néha vannak képek a környékemről is, egyszer már a házat is láttam, amiben lakom :) A mai nap csúcspontja a csoport szempontjából az volt számomra, amikor felkerült ez a kép: Én nem találtam volna ki, de ez bizony a Corvin Mozi 1922-ben, amikor megnyílt. Ez meg a Corvin Mozi ma: Hát ez, hát ez... Azt mondtam már, hogy imádom a régi dolgokat és a régi korokat? Aztán az egyik máltai ismerősöm kitette ezt a linket, és ezzel nekem legalább öt perc felhőtlen örömet okozott. Arról szól a kis összeállítás, milyen érzés utálni a sportot. Imádnivaló!

Először ezen a versen forrt fel többek agya: Lackfi János: Véletlen csomizom a ruciba a habtestem tinibugyi gumija bemélyedten kukisali parival az étrendem szoli moci tekila az én trendem koviubi pörivel a kedvencem lekipali csokival jaj vétkeztem fusizik a fatim is a műhelyben vegyigyümi üviben a sparhelten depizik a szaniban a mutterchen dobi cigi dugiba a farzsebben könyi szivi nehari ha tévedtem lityi-lötyi pasival azt végleg nem vidikazi zacsiban a víkendem csörizi a telimet a véletlen Merthogy bekerült egy irodalom tankönyvbe. Nekem is van olyan ismerősöm, aki felháborodva írta, hogy ő ugyan iskolába sem engedi a gyerekét, ha ilyeneket kell tanulnia, mert ez fertő, ez iszonyú, úristen. És nem sikerült észrevenni, hogy ez egy paródia. Hogy ez a vers kifigurázza azokat, akik képtelenek már máshogy beszélni, csak ilyenek jönnek ki a szájukon, hogy koviubi meg pöri. Ezek főként a tinik, így külön jó helyen van az a vers abban a tankönyvben. Görbe tükör, az sosem árt. De ráadásul

Tegnap, amikor a máltai sráchoz indultam, mármint persze nem hozzá, hanem a partra, vele találkozni, mindjárt az első sarkon odajött hozzám egy pasi, aki a kocsijából pattant ki. Hogy ő olasz, és elvihet-e St. Julian'sbe. Mondtam, köszönöm, nem, nem oda megyek. (Meg ha oda is mennék, addig álljál fél lábon, míg beülök egy vadidegen férfi kocsijába.) De hogy ő olasz. Erre nekem meg az esett ki a számon, hogy "good for you," ami ugyan nem túl barátságos vagy udvarias, de már annyira tele a púpom. Egyszerűen érthetetlen számomra, miért vannak így elájulva maguktól. Mert ő már nem az első, de nem is a második olasz pasi, aki nem tud hová lenni attól, hogy ő olasz, és azt várná, hogy a többi ember is azonnal dobjon ettől a ténytől egy hátast, de minimum a nők. Nem tudom, emlékeztek-e arra a nyomi pasira, amelyik nem bírta eltalálni, melyik a Fortizza, és a Surfside-nál várt rám, aztán meg tapló módon viselkedett az étteremben a pincérnőkkel. Na, ő legalább négyszer elmondta, h

Elnézést kérek a kifejezésért, de valahogy nem jut eszembe más szó, ami jól jellemezné a szóban forgó jelenséget. Ha kiállunk a tengerparti sétányra, na, jó, nem a felsőre, hanem az alsóra, ahol azért kevesebb ember van, és ott tornázunk, közben kicsit vihogunk, és árgus szemekkel figyeljük, néz-e minket valaki, ideális esetben egy jó pasi, az szerintem picsáskodás. Tegnap kipróbáltam, és nem az én közegem. Ilyen élmények után mindig tramplinak érzem magam, de legalábbis tökéletesen nőietlennek, mert milyen már, hogy a másik lány, akinek a fejéből kipattant ez az ötlet, szép, vékony, és élvezi az ilyen dolgokat, én meg vagyok, amilyen vagyok, és még a hátamon is feláll a szőr az ilyen akcióktól. Amúgy cuki volt, amikor a másik lány befordult attól, hogy a nagyon keménynek beharangozott, 20 perces edzésprogramtól nem lett semmi bajom, pedig közvetlenül előtte lenyomtam egy kettlebellt is (na, attól volt bajom, csak mire lesétáltam a partra, elmúlt), ő meg tökre kikészült. Ez persze

Tegnap a szélcsend ellenére eléggé háborgott a tenger. Ez egyrészt szuper, mert szeretem nézni meg hallgatni, másrészt nem olyan szuper, mert 1. nem lehet belemenni, 2. vannak idióták, akik ennek ellenére belemennek, és azt meg nem bírom nézni. Ott, ahol én voltam, pont nem lett baja senkinek, legalábbis azt hiszem, mert azt megírta volna az újság, viszont 500 méterrel lejjebb belefulladt valaki. Az egyik máltai ismerősöm, Clayton javasolta egyszer, hogy figyeljem meg, hogy minden ilyen hírben külföldi az áldozat, olyat nem lehet olvasni, hogy egy máltai halt meg. És tényleg. Mert a helyiek ismerik a tengert, aztán tudják, mikor nem érdemes kockáztatni. Meg biztos az is benne van, hogy nekik egész évben itt van, nincs az a csakazértis élményük, hogy most nyaralnak itt egy hétig, hát akkor is úsznak benne, ha belepusztulnak. Este aztán visszamentem ugyanoda egy máltai sráccal. Most találkoztunk először, szintén a Badooról van, mint múlt héten a spanyol. Az volt a jó, hogy egy csomó mi

Tegnap 7-kor keltem, hogy 9-re tuti odaérjek Vallettába a városnéző túra kezdetére. Kivételesen rendesen jött a busz, úgyhogy már félkor ott voltam. Elég sokan összejöttünk, és mivel két idegenvezető volt beosztva erre a programra, kétfelé vették a csoportot, angolosra meg máltaisra. A mi srácunk keményen küzdött az angollal, ami a túra felénél már rendesen idegesítő kezdett lenni, cserébe viszont rengeteget tud az országáról és a Nagy Ostromról, nem is tudtam mindent befogadni, annyi információ hangzott el. A küzdelem az angollal azt jelenti, hogy sok és csúnya nyelvtani hibái voltak, nagyon sok szót rosszul képzett, pl. az influence-ből nem tudott melléknevet csinálni, ahogy a confuse-ból sem tudott főnevet, és ez csak kettő, amire azért emlékszem, mert megdöbbentett (aki tud angolul, az tudja, hogy ezek azért nem olyan nehezek). A legutóbbi fordításomban volt egy szereplő, akivel a többieknek az volt az egyik legnagyobb baja, hogy rosszul használta a "literally" (szó szeri

Olvastam, hogy otthon egy faluban meg kell ismételni a vasárnapi szavazást, mert a szavazatszámláló bizottság úgy döntött, senkitől nem kér személyazonosító okmányt, hiszen mindenki ismer mindenkit. Azon túl, hogy ez végtelenül vicces (amíg bele nem gondolok, mennyire nem olcsó mulatság ez), nem igazán értem, mennyivel nagyobb munka elkérni a személyit, mint nem elkérni. Az emberek furák.

Bár már többször bebizonyosodott, hogy tökre értelmetlen a Badoon ismerkedni emberekkel, vagy nem tanulok semmiből, vagy sikeresen internalizáltam azt, amit egy bölcs ember mondott, miszerint addig is történik valami, addig sem érzem magam teljesen egyedül. Így történt, hogy pár nap beszélgetés után ma délelőtt találkoztam egy spanyol sráccal, aki öt hétre jött, hogy anyagot gyűjtsön az egyik itteni nyelviskoláról írandó cikkéhez. Okos, értelmes, egész jól is néz ki, 33 éves, szóval nem indult rosszul a dolog. Jó, az elég nagy mínusz, hogy nem itt él, de ugye nem megyünk úgy neki egy találkozónak, hogy most aztán ő lesz a párunk, mert az ijesztő is meg hülyeség is. Két óra alatt szépen végigsétáltuk a környéket Spinola Baytől a kompig, majd Balluta Bayig, ami jó 7-8 km. Közben rengeteg mindenről beszélgettünk. Elmesélte, pontosan miből áll a munkája, kiderült, hogy általában két hónapot otthon tölt Spanyolországban, két hónapot utazik. Eredetileg programozó, de megunta, ezért megtanu

Mármint "terramaska". Festákon használták hangulatfokozónak, általában nyolc dalt tudott. Ez itt az utolsó darab Máltán, és 1929-ben készült. A felvétel minőségért elnézést kérek.

El vagyok kámpicsorodva. Nem jó egyedül lenni. Bár Irinával tök jól megvoltunk, úgy néz ki, el fogunk távolodni egymástól, mert mióta másik részlegen dolgozik, neki vannak hétvégéi, ezért el tud járni a két német lánnyal ide-oda, nekem meg nincsenek hétvégéim, sőt estéim sem, és mindenből kimaradok. Azért ma elmegyünk laser tagezni Irinával, de na. Teljesen az az érzésem, hogy egyáltalán nem hiányzom otthonról. Persze, amikor ír valaki otthoni, akkor érzem a kedvességet meg a szeretetet, de nem jött hozzám senki, pedig 3 hónapja itt vagyok, és egyáltalán. Többen vannak, akik másfél/két/két és fél hónapja egy mukkot sem reagáltak a legutóbbi üzenetemre, amit pedig láttak. Nem esik jól. Paolo elköltözik decemberben, és akkor én leszek a főlakó, vagyis mindent nekem kell majd intéznem, ami a lakással kapcsolatos. Úgy kell ez nekem, mint púp a hátamra, és ezen az sem segít, hogy tudom, Paolo is utálja csinálni, csak hát valakinek muszáj. Honvágyam van. Pedig otthon hideg van, ros

Van ez a Stephen Collins, aki a Hetedik mennyországban játszott, amit én nagyon szerettem. Most kiderült róla, hogy a '70-es években szexuálisan zaklatott három kislányt. Konkrétan oda tette a kezüket, ahová nagyon nem kellett volna. Erről a felesége mintegy 15 éve tud, de eddig nem szólt semmit. Most viszont, hogy válnak, úgy gondolta, itt az alkalom, hogy jóval több pénzt szerezzen az ügyön, mint amennyi járna neki, ezért felvette, ahogy a férje a párterápián, tehát egy pszichológus rendelőjében ezekről a tetteiről beszél, majd megzsarolta: ha nem fizet, kikerül a hanganyag. És a férfi nem fizetett, és a hanganyag kikerült, aminek nyilván az a következménye, hogy a pasi élete egy pillanat alatt romba dőlt, mindenhonnan kirúgták, ahonnan nem, onnan ő lépett ki, és még a Hetedik mennyországot is azonnali hatállyal levették a műsorról. Hát, igen, amit Collins csinált, az büntetőjogi kategória, meg ha nem lenne az, akkor is teljesen beteg, és csak ront a dolgon, hogy évekig egy

Egyik általános iskolai osztálytársam fogta és megosztott egy képet, amin azt fejti ki az intelligens alkotó, hogy Szlovákia egy semmi, bezzeg Magyarország. Anyám, mi lakik emberekben! A posztot mindenesetre jelentettem, a csajt meg kikövettem. Eddig sem volt túl érdekfeszítő a működése, de erre aztán végképp semmi szükségem.

Kicsit kirántott a depiből, hogy ma milyen pörgés volt a munkahelyen. (48 e-mailt várnak el per nap, én ma 98-at írtam meg, és bent maradt a végén 31, igaz, ezeket mind megnéztem, és mindnél úgy láttam, hogy nem tudok vele mit kezdeni.) Azon meg nagyon megdöbbentem, amikor este 10 körül megszólalt a magyar mobilom, és Levi keresett. Fel is vettem azonnal, mert meglepetésemben ezt tudtam reagálni. Megkérdezte, hogy vagyok, van-e valami komolyabb kapcsolatom, és akarunk-e találkozni. Heheee. Amúgy nem tudom, emlékeztek-e Levire, tavaly novemberben jött oda hozzám a villamoson egyszer edzés után, aztán összejöttünk, és egy darabig játszotta, hogy velem akar lenni, de közben meg tökre nem csinált úgy, mintha akarna, meg jó eséllyel volt neki otthon, vidéken barátnője, esetleg több is, aztán végül Valentin-nap előtt mondtam neki, hogy akkor nekem ennyi elég volt, aztán meg elég sokáig sírtam utána. Egy darabig még járt utánam, aztán áprilisban egyszer felhívott, de nem vettem fel, és azót

Most az a szakasz van, amikor mindenen sírok. De tényleg mindenen. Nagyjából bármin, ami eszembe jut, e-maileken, azok hiányán, zenéken, mások boldogságán, mások bánatán. Reménytelen. Nem tudom, mitől fog ez elmúlni, de remélem, gyorsan lesz változás, mert ez így nekem nem jó, nagyon nem. Annak érdekében, hogy azért ne bőgjek megállás  nélkül, és főleg ne bőgjek a munkahelyemen, igyekszem jó dolgokra gondolni. Az egyik legjobb dolog az, hogy az öt fordításomból, ami a kiadónál van, három rövidesen megjelenik, legalábbis erre utal az, hogy már van adatlapjuk a Molyon.

Én most annyira, de annyira egyedül érzem magam.

Onnan lehet tudni, hogy nem tervezek itt nagyon hosszú távra, és nem kezdtem el "helyinek" tekinteni magamat, hogy mindig meglepődöm, amikor valaki megkérdezi, visszamegyek-e majd ide vagy oda, pl. a Blue Grottóhoz vagy Marsaskala tengerpartjára. Miért mennék? Odamentem, láttam, szép volt, kész. Vagyis nem válogatok magamnak kedvenc helyeket. Vagyis turista vagyok.

Éjjel megvolt az első máltai viharom. A legnagyobb napilap, a Times of Malta is megírta! Két dolgot tud itt egy vihar: marha hangos és baromi ijesztő. Sosem szerettem az ilyesmit, főleg a villámlást, attól mindig féltem. 10-12 éves koromig ilyenkor egy pokrócot erősítettem az íróasztalom szélére, és az így keletkezett kuckóban kórusban reszkettünk Liza kutyámmal. De komolyan: ültünk egymás mellett, ő hozzám bújt, én átöleltem, és minden csattanásra egyszerre rezzentünk össze. Aztán ahogy én nagyobb lettem, Liza meg süketebb (és már nem zavarta a dörgés - ő elsősorban attól félt), azt a módszert választottam inkább, hogy vihar esetén elhúztam a sötétítőt, majd amikor elköltöztem otthonról, lehúztam a redőnyt. A dörgést sem szeretem, de azt elviselem, és ha le van húzva a redőny, akkor legalább a villámokat nem látom. Itt viszont nincs redőny, az asztal alatt alváshoz meg talán már öreg vagyok, és kényelmes sem lenne. Meg Liza se lenne hozzá, pedig a kuckó tőle (is) volt jó. Mivel a tegn

Rám ír a Badoon, hogy szívesen beszélgetne velem. (Jelzem, nálam be van állítva, hogy csevegni szeretnék.) Visszajelölöm, hogy oké, csevegjünk. Erre írja, hogy március óta van Máltán, tök szívesen találkozna is akár, úgy mégis könnyebb beszélgetni. Mondom, oké. Erre kapok egy kilométer hosszú levelet, hogy ő milyen jó a munkájában (mosogat), és csak úgy kapkodnak utána a szállodák, és végre beindult a szekér, és ő nagyon romantikus, és már öreg a rövid kapcsolatokhoz, és ma pont Sliemában jár, és reméli, ma lesz a napja, hogy végre (!) személyesen is megismerhet*, és majd meglátjuk, hogy lesz-e ebből kapcsolat, vagy sosem találkozunk többet. Erre én megírtam neki Facebookon** (hosszas tökörészés meg finomkodás után, nehogy megbántódjon), hogy nekem ez így nyomasztó, mert bár tényleg jobb valakivel, mint egyedül, én nem szeretnék úgy találkozni senkivel, hogy akkor mi most össze akarunk jönni, mert alapvetően megvagyok magamban, és nem akarok ilyen jellegű stresszt meg görcsöt. Erre

Öt éve egy hastáncos fórumon jött szembe ez a rosszmájú megjegyzés az akkori hastánctanárommal kapcsolatban, aki annyi idős, mint én: "És öt év múlva hol lesz már B.K.?" Nos, azóta volt már Miss Hastánc Hungary, számtalan külföldi fellépésen vett részt, és mostantól már nem a mestere égisze alatt dolgozik, most nyitja a saját iskoláját. Szerintem eléggé ott van. És ha hazamegyek, akarok hozzá járni megint. Ezgi, a török lány után ő volt a kedvencem, hozzájuk foghatót azóta sem találtam.

Azért rossz lehet úgy élni, hogy elhiszünk minden létező összeesküvés-elméletet, és meg vagyunk győződve róla, hogy a világ kormányai az életünkre törnek, és _direkt_ terjesztik az ebolát, meg veszélyes vegyi anyagokkal szórnak minket. A gonosz mindenüket!

Rá például tudnám mondani, hogy az egyik kedvenc színésznőm. Sok boldog születésnapot neki!

Tegnap este nagy vidáman főztem otthonkában a kolbászos lecsómat, amikor hirtelen megjelent Paolo. Földbe gyökerezett lábbal, döbbenten rám bámult, aztán eltűnt. Két perccel később visszatért egy barátjával, akit még sosem láttam, és aki régen a lakótársa volt, Danijela szobájában lakott. Lehet, hogy ha tudom, hogy vendég jön, akkor azért átveszem az otthonkát. Nem biztos, hogy látszik rajta, hogy otthonka, végül is rá lehet fogni, hogy nyári ruha, de én tudom róla, hogy otthonkának használom, és ennyi pont elég. Meg így nem annyira rajongok érte, hogy idegenek nézzenek főzés közben. Érdekes, mennyire képtelen megjegyezni Paolo, hogy mely időpontokban futhat belém a lakásban. Pedig ez így hétről hétre ismétlődik már egy hónapja, és többször megkérdezte, én meg többször válaszoltam. Kemény pár nap elé néz most, hogy délelőttös vagyok, jó néhányszor meg fog lepődni.