Beszéd és fejlődés
Pénteken lett négyéves Flóra, aznap ünnepi ebéd és ajándékozás volt, tegnap meg közös program*. Még novemberben, amikor a schönbrunni állatkertben voltunk, odafelé is elmondta, hogy szeretné megnézni a sivatag házát (elhaladtunk mellette, de mondtam, hogy most az állatkertbe igyekszünk, ezt majd máskor megnézzük), visszafelé pedig toporzékolós hisztit rendezett, hogy demostazonnal . Egyrészt leszakadt a vállam, mert elöl Violát, hátul a hátizsákot cipeltem, másrészt a toporzékolós hisztivel azt lehet elérni, hogy tutira nem történik, amit el szeretne érni vele, így nem is láttuk aznap a sivatag házát. Tegnap reggel megkérdeztem tőle, van-e kedve elmenni, és volt. A kasszánál kiderült, hogy akinek éves bérlete van az állatkertbe, az féláron léphet be ide, ami annyira feldobott, hogy még a pálmaházat is bezsúfoltuk a programba. Nagyon tetszett Flórának mindkettő, többször is elmondta utána, még az elalvás előtti pillanatokban is, hogy nagyon jó volt, menjünk máskor is. Oda felé kérdezte,...