Fura beborulás
Tegnap voltam Rékánál, segítettem neki bepakolni, mert utazik Ibizára animátorkodni. Eleinte jó volt, aztán nagyon nyomasztóvá vált ott lenni a lakásban, ahonnan eltűnt az összes lakó, aki valaha ott volt, valamint az összes háziállat, és ami tele van mindenféle emlékekkel. Azért is nyomasztó volt, mert most nagyon sokáig nem találkozom Rékával, és bár eddig sem találkoztunk naponta, sőt még hetente sem, azért nagyon fura lesz, hogy nem is találkozhatunk, ha akarunk sem, nagyon-nagyon hosszú ideig. És az is rossz, hogy azok a barátnőim, akikkel szoktam találkozni, szépen lassan mind elhúznak külföldre, ahogy én is szeretnék, csak én gyáva vagyok, ezért itt ülök egyedül. Aztán átmentünk a nagymamájához, átvittünk ezt-azt, aminek nem tenne jót, ha annyi rengeteg időt egyedül töltene a lakásban, és az is nyomasztó volt. Azzal kezdve, hogy láttam a nagymama arcát, ahogy nézte Rékát, odáig, hogy Réka macskája, aki most a nagymamánál lakik, és aki sosem kedvelt engem, folyamatosan jött dörgö...