Edzésen
az egyik lány megbotlott a steppadban, elterült a földön, és nem is tudott felállni többet. Pillanatok alatt kétszeresére dagadt a bokája, úgyhogy K. hívott hozzá mentőt. Ez a lány a táborban is ott volt, úgyhogy azonnal köré gyűlt a többi táboros, illetve úgy lassanként, kb. 5 percen belül mindegyikünk. K. kitámogatta őt a recepcióra, mi megvártuk a mentőt, aztán ketten ki is kísértük, mert vinni kellett az ő táskáját meg a mentősökét is, mert a pincehelyiségből a szűk lépcsőn így táskák nélkül sem volt annyira könnyű feljutni vele. Elvitték a Balesetibe, aztán egy óra múlva már hívta is K-t, hogy túl is van a vizsgálatokon, részleges bokaszalag-szakadása van, egy hét fekvés tuti, aztán kap valami rögzítőt vagy mit, és akkor már biceghet dolgozni. Ez ugyanaz a lány, aki a táborban mesélte, hogy egész nyáron nem volt szabadságon egyetlen napot sem, mert nem lehetett eljönni, olyan sok volt a munka. Kérdeztem tőle Facebookon, érzi-e a sors részéről az odacsapást, azt mondta, neki is a