Egész nap azt hittem, hogy péntek van, ami akkor kezdődött, amikor tegnap meg egész nap azt hittem, hogy csütörtök van. Ez az idővihar csak szombaton lesz jó, amikor majd azt hiszem, hogy vasárnap van, és szinte ajándék lesz, hogy még van egy nap a hétvégéből. Reggel átmentem anyuhoz. Beszélgettünk egy jót, megmutattam neki a Flóri könyvét. Neki is tetszett, de az elején található két sorból álló kis szösszeneteket nehezen viselte. Hát igen, kb. annyi jó volt köztük, amennyit kiírtam ide: Bezerédy Amália nem volt költőnő, de ezt eddig is lehetett tudni. A könyv többi része viszont nagyon tetszett anyunak, én meg azt néztem, hogy az ismeretterjesztő versikék többsége simán bevethető lenne mai kicsiknél is, csak néhány szót kéne magyarázni. Az eleje még durvább, érdekes. Anyu főzött rakott zöldbabot, ami az egyik kedvencem. Jó volt otthon lenni, lehet, hogy jövő csütörtökön is megyek reggel. (Kedvességből megcsinálták jóra az órarendjét, és most év végéig már nem kell csütörtökön bemenni...