(Nem is olyan) apró örömök az életben
Amikor Tomi szabadnapos, tudja, mikorra ér be a vonatom, és amikor átszállnék a metróra, ott vár rám az aluljáróban - hát, az nagyon jó. (Ez még vasárnap volt. Ki akart jönni a vonathoz, de kicsit késő lett, és attól tartott, ő akkor fog leszállni az S-Bahnról a pályaudvaron, amikor én a túloldalon felszállok a hazafelé tartóra, de felhívni nem akart, mert meg akart lepni, ezért inkább megvárt az átszállásnál.) Tegnap nem tudtam megvárni, rettenetesen elfáradtam abban, hogy helyettesítettem a héten, ezért napi minimum nyolc órát tanítottam (szerdán kilencet), hajnalban keltem (nekem a 6:20 durván hajnal), és este még neki kellett állni fordítani, mert a helyettesítéstől teljesen elcsúszott a tervem, és a második könyvet tökre nem fejeztem be mára még így sem, igaz, már csak két napot kell dolgozni rajta. Szóval nem tudtam megvárni, hogy hazaérjen, főleg, hogy nem lehet tudni, mikor jön, csak azt, hogy valamikor éjfél és kettő között. Ezek után reggel, amikor csörgött az ébresztőm, és