LizaGazdija

Akinek nem jó semmi. Aki nem szeret semmit. Aki mindig negatív. Akivel mindig csak rossz dolgok történnek. Akiben fel sem merül, hogy valamiben téved, miközben egészen döbbenetes dolgokat nyilatkoztat ki. Aki ezeket a dolgokat olyan döbbenetes stílusban nyilatkoztatja ki, hogy az bántó. Akivel minek is beszélgetek?

Még sosem fordult elő, hogy ilyen helyzetben örüljek, de most kb. ujjongok. Közben nagy erőkkel készülök a vasárnapra, amikor remélhetőleg valami nagyon jó dolog fog történni velem.

Néhány éve nagyon szerették a Moly használói, és mert amúgy is nagy kedvenceim a krimik, megvettem. Most meg elolvastam. Az első, ami feltűnt, az volt, hogy indokolatlanul hosszú a regény, és unom. Az izgalmak csak valamikor 300. oldal táján indulnak, addig többször unalomba fullad a történet. Ha az első háromszáz oldalt összefoglalták volna száz oldalban, és utána következett volna az utolsó kétszáz-kétszázötven, nem lenne semmi bajom. De ez így felesleges szócséplés. A másik problémám, hogy nagyon brutális. Én jobban szeretem a klasszikus krimit, amiben valakit lepuffantanak/megmérgeznek, és akkor keressük, ki tette és miért. Itt viszont van minden, ráadásul jó alaposan részletezve, nehogy bármi is a fantáziámra legyen bízva, és kevésbé durvának képzeljem a történéseket. Ezt nem szerettem benne, bár egy idő után többé-kevésbé hozzászoktam. A legnagyobb gondom viszont az, hogy ebben a krimiben nem lehet együtt gondolkodni a nyomozókkal. Agatha Christie úgy csinálja, hogy feld