LizaGazdija

Ha turistát látok térképpel a kezében tanácstalanul toporogni valahol, oda szoktam menni, és megkérdezem, hová tart, aztán útba igazítom. A mai esettől azért leizzadtam. Az történt, hogy feljöttem a Deákon a kettes metrótól a hármashoz, amikor azt vettem észre, hogy egy 50-es férfi ordít egy vele egykorúnak tűnő nővel, aki kedvesen-mosolygósan-halkan próbál érvelni valami általam nem ismert nyelven, miközben mindketten a térkép fölé görnyednek. Aztán a pasi egyszer csak nyakon vágta a nőt. Ott, mindenki előtt, a metróállomás közepén. Ettől első körben lefagytam, másodikban gondolkodóba estem, mit lehetne tenni. Közben a nő érvelt tovább halkan, a pasi ordított, aztán még egyet lekent a nőnek. Majd ordított tovább. Ekkor döntöttem úgy, hogy a legelbűvölőbb mosolyomat fogom elővenni, odamegyek hozzájuk, és megkérdezem, hová szeretnének menni. Egy hirtelen jött halkabb fázist választottam erre, nehogy úgy tűnjön, mintha bele akarnék avatkozni a magánéletükbe, pedig részben igen. Mire odaé

Múlt hétfőn, amikor havazni kezdett, és hazafelé jöttünk az orvostól, Lőrincen láttuk, hogy egy kocsi felhajtott a villamossínre. De nem csak úgy szimplán: nem alacsony padka választja el azon a részen a síneket az úttesttől. Volt daru meg rendőrség, ami kell. Pár perccel később egy piros lámpánál belénk szaladt a mögöttünk haladó kocsi, de szerencsére csak a vonóhorogra futott fel. Azt hiszem, ez a két eset volt számomra annak illusztrációja, mit tesz egy kis hirtelen időjárás-változás. Vettünk még múlt héten gabonapelyhet, hogy ha elfogy a felvágott, és elfelejtenék újat venni, melegszendvics hiányában is legyen mit reggeliznem. Nos, a felvágott tegnap fogyott el, így ma ettem először gabonapelyhet tejjel reggelire. Szerintem hónapok óta nem voltam olyan rosszul, mint utána legalább egy órán át, majdnem lemaradtam az egész napi programomról, pedig volt mit csinálnom bőven. Ennek a történetnek meg az a tanulsága, hogy nem kell időről időre megpróbálni olyat reggelizni, amiről tudom, h