Advent első vasárnapja
Ma tízkor ébredtem, tizenegytől kb. háromig óraterveket gyártottam, el is készültem a kétharmadukkal. Aztán két óra alatt kitakarítottam a fürdőszobát, fel is díszítettem. Aztán nekiálltam adventi koszorút gyártani. Egyelőre fapados. Ennél egy fokkal díszesebbet akartam, de amikor már minden készen állt, kiderült, hogy tavaly óta beszáradt a szalvétatechnikához való ragasztóm, így az egy fokkal csinosabbá tétel várat magára holnapig. Ezek után elolvastam A Hétfejű Tündért Lázár Ervintől, majd megsétáltattam a kutyát, közben szakadt az idei első hó, végül meggyújtottam az első gyertyát a koszorún, ami majd csak holnapra lesz az igazi, és közben Zohra előadásában meghallgattam a Drummer Boyt, és énekeltem vele, amire még emlékeztem tavalyról. És Tata ma lenne 82 éves. Feldíszített fürdőszoba Feldíszített előszobaszekrény Szintén (Igen, jól látjátok, koncepciótlan, de nekem tetszik.) Fapados koszorú, holnap majd lesz szebb is Meggyújtottam az első...