Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 20, 2015

Hazajöttem

Kép
Még tegnap. Másfél órát késett a gépem, volt némi turbulencia is, aminek nem örültem, de azért nem kezdtem el sírni, mint a mögöttem ülő csaj. Szegény, tökre megértem egyébként, bennem is felmerült, hogy nem szeretnék lezuhanni. Az utolsó időszakban elbúcsúztam az összes helytől, amit szeretek Máltán, és a barátaimmal is találkoztam, illetve majdnem mindegyikükkel. Gergővel utoljára múlt szerdán volt üvöltözés, akkor mondjuk majdnem megütött a guta, de szerencsére az utolsó hetet sikerült csendben eltölteni egymás mellett. Az utolsó napomon javasoltam, hogy vegyük le a státuszt a Facebookról, mert tök félrevezető, hogy ki van írva, hogy együtt vagyunk. (Ketten is megpróbáltak egyikünkön keresztül kérni valamit a másikunktól, ami nyűg, ha mi már csak egymás mellett élünk, mert muszáj.) Le is vette, mire hazaértem. Szóval most már nem köt egymáshoz semmi. És jó nélküle lenni. Tegnap még otthon voltam (mármint a szüleimnél otthon), örültem a szépségesen felújított szobámnak, ami mostant...