LizaGazdija

Egész jó volt végig, bár előfordult benne egy-két fejezet, amit nem bírtam követni nyelvileg. Ezeket aztán újraolvastam, és akkor már fogtam, miről van szó, csak nekem nem nagyon érdemes odavetni mondjuk tíz mondatot, mondatonként két-három pszichiátriai szakkifejezéssel, mert akkor én nagyon meg vagyok lőve, és ha még ráadásul van egy-két kellemes mellékmondat is, tuti a hatás. A szálak aztán összefutottak persze. A regényt az író öt könyvre tagolta, ebből nekem legjobban az első és a második könyv tetszett. Érdekes, ahogy előre elárulja a karakterei sorsát, meg az is érdekes, ahogy a legvégén az elbeszélő magára ölti az egyik szereplő alakját – ez utóbbi nekem ötletszerűnek, előre nem eldöntöttnek tűnt. Néha megesik, hogy nem értem egy történet végét. Ilyenkor elmélázok rajta, és többnyire szoktam elfogadható magyarázatot találni. Ennek a történetnek egy külön kis szekcióval van vége, ami mindössze két mondatból áll, mindkettő tökéletesen érthető nyelvileg, ilyen szempontból semmi ne

A kedvenc Gerald Durell-könyvem. 2005-ben film készült belőle a BBC jóvoltából, amit megvettem DVD-n tavaly nyáron, és ma sor is került a megtekintésére. A youtube-on nem találtam trailert belőle, de az egész film megtalálható “My family and other animals” keresőszóval. Képet azért találni a neten. Sajnos nem tetszett. 88 percbe nem sok minden fért bele a rengeteg humoros történetből, amiken a könyv olvasása közben visítva röhögtem 10-12 évesen. Ami mégis belefért, az összefüggéstelenül egymásra halmozódott, így az egész szaggatottá és kissé unalmassá vált. Akit érdekel a történet, annak azt javaslom, olvassa el a könyvet. Igaz, 338 oldal, de gyorsan olvasható, és nagyon szórakoztató. Nekem még egy próbálkozásom van a sztori megfilmesítésével kapcsolatban: keresgélés közben azt találtam, hogy 1987-ben már készült egy 8 részes sorozat a könyvből, minden része 30 perces. Ezt még megszerzem, megnézem, aztán részemről a dolog kifújt. Hiába, van, amit nem érdemes filmre vinni.

Amikor hazaértem, a kapun belépve megszólított az udvaron játszó két kisfiú, akik egyike sem idősebb 4 évesnél, és összesen is legfeljebb 7 évesek lehetnek. - Akajsz venni nyajókát? Van csejesznyés, vaníliás, ... (vagy tízfélét felsorolt) Mondtam, hogy sajnos nem szeretem a nyalókát, mivel nem esett le a lényeg. - De nem igaziból kell, csak játékból. Egy nyajóka... kétezer, két nyajóka... húszezer. Ja, hát az más. Mondtam, hogy ez nem egy olcsó nyalóka. Azért kértem egy cseresznyéset. Nagyon-nagyon kreatív módon a kis asztalkájuknál összeszereltek egy pálcikát meg egy piros golyót, ami a Babylon építőjátékból származik (amit kislányként imádtam!), és odarohantak vele. Elkezdtem játékból nyammogni rajta. Erre az egyik kisfiú: - De igaziból kell ám fizetni. Igazi pénzt szoktunk kérni. - Igazi pénzért igazi nyalókát kell adni, nem? Ezen megdöbbentek. A nagyobb fiú, aki intézte az egész üzletet, határozottan közölte, hogy igazi pénzzel kell fizetni. Én meg mondtam, hogy hát, játékból játék

fiatalnak lenni Puerto Asísban , ahol valaki feltöltött egy fiatalok neveit tartalmazó halállistát a facebookra, és neki is állt leölni a lista szereplőit. Döbbenetes dolgok ezek.