Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 13, 2016

Orlando

Nem tudom felfogni, hogy lehet valakit azért gyűlölni, mert homoszexuális (vagy ilyen vagy olyan vallású, vagy ilyen vagy olyan színű a bőre, satöbbi). Semmit nem tud az illetőről, soha életében nem is látta, csak annyi az infója, hogy homoszexuális, és akkor gyűlöli. De hogy meg is ölje... Tényleg érthetetlen számomra. Még csak látnia sem kellett ezeket az embereket, ha annyira zavarták őt, ugyanis egy homoszexuálisoknak szóló klubban buliztak. Egyébként biztos iszonyú lehet látni száz embert, amint táncolnak, tényleg rettenetes lenne. Elképesztő, milyen beteg elmék szaladgálnak szabadlábon. Mivel nem akarok erről az esetről túl sokat olvasni, csak címeket láttam, nem tudom, kiderült-e, mi volt ennek a rohadéknak a motivációja, úgy értem, "csak" a gyűlölet vezérelte, vagy azt gondolta esetleg, hogy Allah kedvére tesz ötven ember halomra lövöldözésével, de az vigasztal, hogy ha meggyőződésemtől eltérő módon mégis lenne menny és pokol, ez a gyökér garantáltan a pokolra jutna.

Erről jut eszembe

Szakmai sikert értem el vasárnap - az egyik kolléganő megdicsért, azt mondta, csak J. tudja olyan szépen felhúzni a lepedőt az ágyra, mint én, a többieké mind csúnya. Valahol azért tragikomikus ez.

Sokféleség

Az egyik Diversity témájú tananyagban írják, hogy egy kutatás szerint Ausztriában az érettséginél magasabb iskolai végzettséggel rendelkező bevándorlók jelentős többsége a képzettségét messze alulmúló munkát végez, jellemzően fizikai munkát, jellemzően a vendéglátásban és az építőiparban. Ami ennél sokkal inkább szöget ütött a fejemben: ugyanezen kutatás szerint ezeknek az embereknek a nagy része soha nem lesz képes kitörni, sosem fog a képzettségének megfelelő munkát találni, beleragad a helyzetbe. Ez baromi ijesztő. Mindjárt az egyik szobalány jutott eszembe, aki HR menedzseri diplomával dolgozik a hotelben. Diploma után mindjárt kijött, mert otthon nem talált munkát, mivel mindenhol 2-5 év tapasztalatot kérnek, ami neki nincs, ezért úgy döntött, kicsit dolgozik egy hotelben. És itt van egy éve. Teljes zsákutca, mert a tartalékai ugyan nőnek (gondolom), de amíg itt van, nem lesz több a szakmai tapasztalata, viszont közben megy az idő, és minél idősebben lesz nulla év szakmai tapaszta