LizaGazdija

"A boldogság az, amikor arra ébredsz, hogy minden tele van lehetőséggel." (Szeifert Natália: Gyógyfűrész) A buta meg az, aki ennek a múló érzésnek be is dől, és ez alapján cselekszik. (Én) És akkor mára tényleg befejeztem a nyöszörgést.

addig jó/érdekes dolgok is történtek ma. 1. Még pénteken, amikor úgy fel voltam dobva, hogy repkedtem, és még nem éreztem magam ilyen semminek, akkor egy bizonyos medál után feltúrtam a lakást (meglett), és közben kezembe akadt egy szép kis karkötő, amit Béla bácsitól kaptam talán a diplomám örömére. Talán tavaly, de lehet, hogy már két éve, amikor olvastam a Lovely Bonest, nagyon megtetszett a charm bracelet mint ötlet, és csináltam magamnak is egyet, de sosem volt rajtam, mert azon a karkötőn, amit vettem, iszonyú hülyén néztek ki a kis fityegők. Pénteken megvilágosodtam: a Béla bácsitól kapott karkötőre kell átbűvészkedni őket, hátha azon jobban mutatnak. Kaptam kölcsön fogót, így ma délben nekiültem, és megoldottam a kérdést mintegy fél óra keretében. Egészen ügyes voltam, már ahhoz képest, hogy eredetileg nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Ilyen lett: A csillag eredetileg is rajta volt, azzal együtt kaptam a karkötőt. Nem mesélem el, mi miért van rajta, egy része úgyis

hogy buta vagyok. Úgyhogy akkor egy kis kesergő: Na jó, ezt igazából úgy fedeztem fel, hogy kerestem phrasal verbs témakörben kész feladatlapot dalszöveggel, mert megígértem a kis csoportomnak, hogy még év végéig párszor viszek nekik dalt. Aztán ehhez volt feladatlap az egyik jól bejáratott angolos honlapon. Kicsit féltem, hogy a fiúk majd kiakadnak, de döbbenetes módon nekik is tetszett. A lányoknak meg nyilván :) Sőt volt, aki erre keringőzött a szalagavatóján. Egész napra a fejemben ragadt, és egészen addig nem éreztem kesergőnek, amíg az a benyomásom nem támadt, hogy buta vagyok. Tényleg irtó hálás tudnék lenni, ha legalább ezek a hangulatváltozások eltűnnének belőlem, mert nagyon-nagyon fárasztó a nagyon nagy vidámságból a teljes befordulásba esni, és fordítva. Úgy szeretnék megjavulni, de úgy...

Reggel mosakodás és sminkelés közben azt figyeltem, mekkorára tágult a pupillám, alig lehetett látni körülötte a szemem színét. Erről pedig eszembe jutott egy hastáncoktatóm beszólása hat (!) évvel ezelőttről. Megérkeztem órára, rám nézett a nő, majd a következőt bírta mondani: "Hú, mekkora a pupillád! Szívtál valamit? Vagy belőtted magad?" Végtelenül kevéssé tűnt humorosnak ez a szöveg, és nem is esett annyira jól, biztos nincs humorom. Egyébként annak a nőnek az óráit a bunkósága miatt kezdtem el hanyagolni. Tőle származik az a nagyszerű poén is, ami közvetlenül a 10 kg fogyás után, amikor olyan vékony voltam, amilyen életemben még soha, szintén nem esett nagyon jól: "Te bezabáltál óra előtt, vagy ilyen kövér vagy?" Kedves, nem? Amúgy kifejezetten jó a kedvem, semmi emózás. Csak ez úgy eszembe jutott reggel.