Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 22, 2010

Momóka

Ez a név a facebookos mesejáték során bukkant fel a falamon. Rémlett, csak nem nagyon tudtam mihez kötni. Gondoltam, rajzfilm volt, biztosan néztem, és valószínűleg szerettem is, de egyszerűen nem bírtam részleteket előkaparni a fejemből. Aztán rákerestem a youtube-on, és ezt találtam: A címe abszolút nem is dereng, sőt ezekre a manókra sem emlékszem, csak Momóka meg a kislány ugrott be, plusz egy jelenet, amikor a kislánynak gyorsan el kell rejteni a manót, mert bejön az apukája. És erről eszembe jutott ez is, nagy kedvenc volt, de a vége nekem nem tetszett, mert nem volt happy end: Hát igen, RTL Klub és délutáni mese(blokk?) :)

Jó is ez a szakadó eső

Csak lenne inkább szakadó hó. Ma volt a megbeszélés a vezetőtanárral, és tetszett neki az órám, nem említett negatívumot, csak adott két tanácsot. Most megkönnyebbültem. Beszéltem vele arról is, hogy az egyik csoporttal gondjaim vannak, arra is adott tanácsot, de nem tudom, mennyire tudom megfogadni ezt az adott csoportban. Meglátjuk. A hegyről lefelé jövet a busz leghátuljában ültem, ahol négy ülés van egymás mellett. Békésen olvastam A Gyűrűk Urát (még mindig van 100 oldal az első kötetből is - csiga vagyok), amikor felszállt egy ápolatlan, nem túlzottan bizalomgerjesztő alak, és hát naná, hogy mellettem volt az egyetlen üres hely a buszon, tehát mellém ült le. Pogácsát evett, de valami visszataszító módon csámcsogva. Mikor befejezte, egészen megkönnyebbültem, hogy nem csámcsog tovább a fülembe, amikor is előkapott egy akkora tortaszeletet, amekkora normális cukrászdában három szelet egymás mellé forgatva, és nekiállt tömni a majmot. Ez nem túl szép kifejezés, tudom én, de ennél szeb...

Kérdés

Érdekelne valakit holnap egy 18:30-as, esetleg szerdán egy 10:15-ös vagy 12:30-as Gru - Despicable Me a Corvin moziban? Én úúúgy örülnék :) 0:39-től.

Macskák

Pedig nem is szeretem a macskákat.