Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 28, 2009

Aquaworld

Kirúgtak négy embert. Igen, biztosan miattuk nyílt ki az aknafedő. Valószínű...   A homár olvasói között ritka nagy gyökerek akadnak. Például aki szerint ki van írva, hogy a medencét saját felelősségre lehet használni, tehát a kissrác megszopta, ez van. Aztán az is, aki szerint a szülők minek viszik a gyereket aquaparkba, ha a gyerek béna, magukra vessenek. Húzós dolgok ezek. Ilyenkor mindig elgondolkodom rajta, hogy ezek az emberek tényleg ilyen idióták, vagy csak a fórum névtelenségének örömére próbálnak minél nagyobb baromságokat kitalálni és bekommentelni. Még reménykedem, hogy az utóbbi.

Kamillatea

Ha az ember egy idős kutyát nevelget, nem árt, ha tart a szekrényében egy csomag szárított kamillavirágot, amiből alkalomadtán teát lehet főzni. Nálunk pont ezen okból van a konyhaszekrényben finom, jó illatú kamilla. Az elmúlt két hétben háromszor volt rá szükség. Először belekapott a szemébe, ami ettől begyulladt, amitől nem bírta kinyitni, csak úgy, hogy a szeme fehérje nézett rám kevésbé barátságosan. Pár nappal később egy fél éjszakán át csócsálhatta a takaróját, mert reggel azzal szembesültem, hogy a fél feje feldagadt. Kicsit később azt vettem észre, hogy nagyon vakarózik. Először arra gondoltam, segítek megvakarni a viszkető vállát, aztán mégis benéztem a szőre közé, mi viszket neki ennyire. Véresre vakart, gyulladt sebet találtam. Mindhárom alkalommal bevetettem a frissen főzött kamillateát, illetve a dagadásos esetben cserszömörcés szájvizet is használtam. Első esetben kb. 5 perccel a kezelés után elmúlt a szeméről a balhé, a második esetben következő reggelre lement a szájár...