Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2018

Tervek 2019-re

- Mozi kettesben Tomival mondjuk kéthavonta - Falmászás - Futás heti egyszer-kétszer - Egyéb mozgás heti kétszer-háromszor - Málta - A doktori végére járni - Elvégezni az osztrák oktatóképző tanfolyamot, amivel több esélyem lesz munkát találni akkor is, ha nem mehetek vissza a helyemre - Fővárosi Nagycirkusz legalább egyszer - Balaton-átúszás Plusz szeretném, hogy a családomban mindenki egészséges legyen továbbra is, a szüleimnek jól teljen az első közös nyugdíjas évük (vagy félévük, mert nyáron indul), és Flóra továbbra is szépen fejlődjön.

Van nekem egy ruhám

Bokáig érő, spagettipántos, szürke, a derekán egy narancssárga madzag. Ünneplőnek használom, néhány éve már leginkább karácsonykor hordom. Idén elgondolkodtam rajta, mióta lehet már meg. Még a BS-ben vettük egy vásáron, emlékszem, anyu és apu kicsit meghatódtak, amikor felpróbáltam, merthogy már ilyen nagylány vagyok, hogy egy ilyen ruha jól mutat rajtam. Nem tudom, ez melyik évben volt, de könnyű kideríteni, legkésőbb mikor, mert a BS-tűz időpontja pillanatok alatt visszakereshető. 1999. december 15. Az 19 éve volt. Akkor 12 voltam, most 31 vagyok. Hát, ez azért durva*. *Anyunak van egy 1980-ban vásárolt blúza, aminek a hordását azért szüntettem be 2007 környékén, mert féltem, hogy előbb-utóbb valami baja lesz. Hát, ez még mindig durvább, mint a szürke ruha, de az se kutya.

Karácsonyi takarítás

Idén is hasítanak azok a mémek, amelyek a karácsonyi takarítás intézményét és a karácsony előtt takarítókat ekézik.* Nekem ez fura. Nyilván nem kizárólag ilyenkor kell takarítani, mert nem jó koszban-mocsokban élni, de szerintem ezzel megtiszteljük az ünnepet, emeljük a fényét. Sokan írták, hogy még port sem törölnek, mert minek, szerintem meg tök fura érzés, amikor poros polcra/asztalra tesznek díszeket, esetleg a díszek is porosak. Szegény anyunak de sok energiája és veszekedése van benne, hogy így lássam, de csak belém nevelte. Nekem a készülődés részét jelenti a takarítás, jó érzés csinálni, pedig utálok takarítani, ez gyerekkorom óta nem sokat változott. Eszembe jut erről egy tinikori élményem, amikor láttam, milyen is tud lenni az, ha nem készülnek takarítással (se...) karácsonyra. A házban mindenütt több évi mocsok, a fürdőben fejmagasságig lelógó pókhálók lakókkal, a kád úgy nézett ki, hogy nem lett volna kedvem beleülni, a vécéhez alig lehetett odaférni a szennyeshegyektől.
Honnan lehet tudni, hogy a gyereknek tetszik az anyja karácsonyi lejátszási listája? Amikor lemegy az utolsó szám is, és csend lesz, a vacsorát megszakítva (!) hátrafordul az etetőszékben, és megnézi, mi történhetett a laptoppal. Aztán megint.

Karácsony előtti izgi

Az elmúlt napokban-hetekben kb. meghalni sem jutott idő, mindig volt valami. Hol Tomi volt beteg, hol Flórát terítette le pár napra az oltás, hol én dőltem ki, közben utolsó pillanatos ajándékbeszerzések (szeptember közepe óta készülünk, ez a kemény benne), kézzel készített ajándékok toldozása-foldozása (az érzés, hogy sosem készülnek el, grr), konstans takarítás és rendrakás (semmi látszatja, legfeljebb egy-két napig, és ezt úgy, hogy a gyerek még nem rombol), sütés-főzés, stb., stb. Ma délelőtt is rohantam, mint a Fehér Nyúl Csodaországban (illetve Csodaországba, de ez most részletkérdés), aztán szerettem volna takarítani, de a gyerek már üvöltött a fáradtságtól, szóval beiktattuk a délutáni alvást, mondván, sebaj, majd utána haladok. Fél órája aludt, én is éppen elbólintottam, amikor hívott az unokaöcsém a következő nagyszerű kérdéssel: Mit kell csinálni, ha valakinek elvontatják a kocsiját Bécsben? Na, ebből fél óra guglizás és közvetítőn keresztüli segítségnyújtás lett, majd vég

A Mikulás

idén autót hozott nekünk. Régóta szerettünk volna már, de sokat töprengtünk rajta, megéri-e nekünk, ha Bécsben nem fogjuk használni. Végül december elejére jutottunk arra, hogy kipróbálni érdemes lenne. Használt autónk lett, olyan, amilyenből pár év múlva újat szeretne Tomi. Nagyon szép, és tök jó állapotban van. Szerdán hoztuk el Sopronból (osztrák papírokkal, ez mekkora mázli már!), aztán ellátogattunk Sümegre, csütörtökön meg hazajöttünk. Örülünk neki :) Flórának is bejön szerencsére, jókat aludt benne.

Moly-szülinap

Idén volt a tizedik, és bár eleinte úgy tűnt, ez most nekem kimarad, végül mégis összejött. Szeretem, minden évben nagyon várom az irodalmi kvízt, a tortaszépségversenyt és a tombolát, bár tavaly fordult elő először, hogy nyertem. Idén Eszti is jött, és nagyon jól éreztük magunkat. Esztinek ez volt az első, nagyon tetszett neki, amit nem csodálok, viszont nagyon örülök neki. K. Andival is összefutottam, váltottunk pár szót, és végre sikerült átadnom az októberi szülinapjára szánt ajándékot is. Mivel a molykarácsonyi ajándékozáson idén a szervezőt húztam, aki egyben a szülinap műsorvezetője is szokott lenni, idén személyesen adhattam át az ajándékomat, nem kellett izgulni amiatt, odaér-e időben. (Persze a Foxpostban bízom, ellenben a Postával, de azért mindig van bennem némi izgalom, nehogy valami váratlan fordulat legyen a dologban.) Flóra is ott volt persze, és azzal lepett meg, hogy hiába csak fél órát aludt délután (2-2,5 helyett), simán kibírta a programot fél 3-tól fél 6-ig. A k

Metrópótló

A Corvinnál 10 percet kellett várni nagy tömegben, persze nem fértem fel a hosszú idő után felbukkanó buszra. A második két perccel később futott be, arra úgy fértem volna fel, hogy a rám kötött Flóra veszélyben lett volna, így is kupán találták egy hátizsákkal, le is izzadtam, de nem lett semmi baja, fel sem ébredt rá. Inkább nem nyomakodtam fel. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nem fogok tudni eljutni a Határ útra, kész, lehetetlen. Újabb két perccel később megint jött egy busz, erre már sikerült felpréselődni, sőt egy megálló után le is tudtam ülni, amikor valaki kedvesen átadta a helyét. A 2-3 percenként járó metrót tényleg 2-3-10 percenként közlekedő csuklós busszal praktikus pótolni, különösen az adventi hétvégéken, amikor jellemzően kevesen vágnak neki a városnak. De legalább alacsony vérnyomásra egyetlen utas sem panaszkodhat.

Flóra-kép

Kép
Nézegeti a Mikulástól kapott könyvét Esti mesét hallgat

Anyukaság

Amikor virsli méretűre dagad a lábujjad, mozgatni ugyan tudod, de eléggé fáj, és fogalmad sincs, mikor és mibe rúghattál bele ennyire. Pedig a mi gyerekünk alszik, csak nappal zavar be a fogzás, a szeparációs szorongás meg talán a három héttel ezelőtti MMR oltás.

Szabad-e bejönni ide betlehemmel?

Kép
Azért voltunk Mosonmagyaróváron, mert ott koncertezett a Kaláka. Nagyon szeretem őket, gyerekkoromban sokszor voltunk az előadásaikon, morogtam is eleget, hogy nem akarok :D*, és nagyon szerettem volna, hogy Flóra Halász Judit után őket is lássa-hallja élőben. Persze felmerül a kérdés, mi értelme van egy alig 11 hónapos gyereket koncertre hurcolni, de van, mert ezt szokja meg, ez lesz számára ismerős, amikor nagyobb lesz. Egy iskola magánrendezvénye volt ez, mint kiderült, de azért kaptam jegyet, rendes volt az iskolatitkár. Nagyon szép volt a koncert, nagyon tetszett. A gyerek érdeklődve figyelt, sokszor ütötte a taktust, vagy legalábbis próbálta, tapsolt a kezemmel, sokat mosolygott. Ja, meg ismerkedett is: a mellettünk ülő hölgy kezét többször megfogta, és a hozzá hátraforduló kisfiút is megsimogatta. Jófej ez a kislány. Azt sajnáltam, hogy előbb el kellett jönnünk, de nem nagyon volt más választásunk: ha maradunk még, lekéssük a vonatot, ha meg eggyel későbbi vonatra veszek jegye

És ha már...

Akkor azt is elmondom, milyen hülyeségnek tartom a taxikra vonatkozó szabályok egy részét. A taxisnak nem kell bekötnie magát. Miért nem? Ő nem repül ki a szélvédőn ütközés esetén? Ha kirepül, nem hal meg? Az utasnak kötelező bekötnie magát, ha van biztonsági öv, ez tiszta sor, fontos, hogy az utas biztonságban legyen. Kivéve, ha ő történetenes kiskorú, azon belül is nagyon kicsi. Mert a gyerekülés nem kötelező. Biztosan azért, mert egy nagyon kicsi gyerek lényegesen sérülékenyebb, mint egy felnőtt. Azért képzeljük már el azt a jelenetet, amikor anyuka beköti magát, a csecsemőjét meg csak úgy fogja, furább anyuka esetén esetleg leteszi maga mellé! Én legyek biztonságban, a gyerekért meg nem kár? Vagy kössem be őt is az én övemmel? Egy hirtelen fékezésnél eltörhet a gerince. Az nem baj? Felhívtam több taxitársaságot, mindenhol azt válaszolták az érdeklődésemre, hogy van-e gyerekülésük, hogy az nem kötelező a taxikban. Az egyik diszpécsert megkérdeztem, ülés nélkül hogyan lehet biztonság

Adventi naptár

Kép
Flóra még meg sem született, amikor kitaláltam, hogy milyen lesz az első adventi naptára. Elkértem az enyémet, amit anyu kb. 20 éve varrt: vászonzsákok, mindegyiken egy decoupage-olt karácsonyi kép, piros filccel a számok, és a zsákocskák arany meg ezüst színű fonalon lógnak egy ezüstre festett vállfáról. Mindig 6-án került ki az ágyam fölötti polcra, és mindig nagyon vártam, izgatottan bontogattam minden nap. 18 éves koromban nem érkezett meg, de megreklamáltam, és másnapra befutott - anyu nem gondolta, hogy még ennyi idősen is várom. Szóval októberben elkértem, aztán egy hónapig nem mertem hozzányúlni, féltem, hogy tönkremegy. Végül kézzel, óvatosan mostam ki, és szerencsére kibírta, csak egy zsák sérült meg. Kivasaltam őket, majd egy fél este alatt sikerült beléjük szerkeszteni a hosszasan válogatott, saját gyártású kerettel díszített meséket. Flórának eddig tetszik :)

88, 20

Tata ma lett volna 88 éves, ha még élne. Az már azért szép kor. Sajnos idén már 20 éve nincs velünk. Sokszor eszembe jutott eddig is, és idén már Flóra miatt is: mennyire örülne neki, hogy szeretné. Sajnálom, hogy ilyen korán elment, és nem ismerhetik egymást.