LizaGazdija

micsoda megnyugvást okoz, ha tisztázunk egy félreértést, amelynek keretében megbántottunk valakit. Világbéke, ez van most bennem.

Ezt el is felejtettem mesélni, pedig elég komikus jelenet volt. Már hazafelé jöttem a Városligetből, és a Hősök terén vártam a földalattit. Hatalmas tömeg volt, alig fértek be az állomásra az emberek. Mellettem állt egy család: apuka, anyuka, óvodás kislány, babakocsiban ülő kisfiú. Befutott a földalatti, kinyíltak az ajtók, kiszállt egy-két ember, majd egymást taposva nyomultak befelé a felszállók. Apuka is nekilódult a babakocsival, de azon nyomban meg is torpant, és tanácstalanul anyukára nézett: - Itt már van egy babakocsi. Sőt kettő. Anyuka erre elkerekedett szemmel nézett élete párjára, és nagyon kedves hangon, mintha a gyerekének gügyögne, a következőt felelte: - Leszarom. Szerinted hányadikkal menjünk el? Lehet, hogy így elírva nem vicces, de abban a szituációban, úgy, ahogy történt, megmosolyogtatott. Egyébként apuka erre az érvre nem tudott mit lépni, ezért felnyomakodtak harmadiknak a már

lerobbant önmagamat*. Míg éjjel az esti gödörbe lépés miatt a térdemen és a bokámon egy-egy vizes ronggyal aludtam, a ma délutánt egy vizes ronggyal a csuklómon töltöttem, mert ott meg valami beakadt még délelőtt, és most sokkal jobban fáj, mint az enyhén meghúzódott bokám és térdem. Kezdek egészen röhejes lenni. *Amikor jedlikes voltam, Csapody ünnepek előtt nem törit tartott nekünk, hanem felolvasott. Legtöbbször logi sztorikat, de bőven volt más is, például Lázár Ervintől a Berzsián és Dideki részletei. A Berzsián és Didekit én nagyon-nagyon szeretem, és van benne egy részlet, amit sosem fogok elfelejteni, se azt az esetet, amikor Csapody felolvasta. Íme, a lényeget kiemeltem: – Lári és fári – mondta. – Nekem aztán beszélhetsz. A munkámban is akadályozott ez a szörnyeteg. Nem írtam elég elégiát, elodáztam az ódákat. – És a balladákhoz meg bal lábbal keltél. – Tudod, hogy sohasem kelek bal lábbal – mondta megrovóan Berzsián. – És balladát sem írok. Ami ballal kezdődik, az