Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 4, 2016

Tavasz és hattyúk

Ma vettem észre először, hogy tavasz van, vagy valami olyasmi. Amikor megérkeztem Pestre, melegem volt a téli kabátban, úgyhogy vásárolni már pólóra vett farmerkabátban indultam, és úgy pont jól elvoltam. Valahogy minden tél végén hihetetlennek tűnik, hogy lesz még meleg is. Ez idén sincs másként, de azért ez a mai 14 fok biztató volt. Múlt hétvégén itt volt az Orosz Királyi Balett (vagy ha nem pont ez a nevük, akkor bocs), és előadták A hattyúk tavát. Sokáig tépelődtem, elmenjek-e, mert szeretem a balettet, és A fekete hattyú óta nagyon szeretném látni ezt az előadást, de végül úgy döntöttem, kihagyom, mert drága, és ki tudja, lesz-e már akkorra munkám, és ha igen, kell-e dolgozni hétvégén. (Ezen mondjuk felesleges volt aggódni, höhö.) Hát, szemlátomást én jártam jól. Állítólag a földszinti nézőtér első 16-18 sorából csak deréktól felfelé lehetett látni a táncosokat, mert nem lejt a nézőtér, szóval az előadás helyett a többi néző fejét lehetett csodálni. Ez tizensok ezer forintért k