Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 3, 2012

Felturbózott koszorú

Kép
Na, szóval őket decoupage-olgattam hajnali egyig Aztán ma feltűzdeltem őket a koszorúra A szívecskés gyertyát gyújtom utoljára Így belegondolva kicsit talán csupasz szegény koszorú, lehet, hogy majd még tűzök rá ezt-azt karácsonyig. Kicsit nyomi, kicsit kopasz, de a miénk. Ráadásul ma megvettük a karácsonyfát. Ilyen korán még soha nem vettünk fát, idén is csak azért, mert cserepeset akartunk, és az december 10-15. között már elfogy. Pár éve kezdett nyomasztani, hogy minden évben elpusztul egy fa azért, hogy nekem legyen karácsonyom, és tulajdonképpen egy hullát díszítgetek lelkesen, akkor gondoltam rá először, hogy cserepes fenyő kéne. Idén ezt meg is valósítottuk. Már csak annyi a dolgunk, hogy életben tartsuk a karácsonyi időszak végéig, hogy visszavegyék az Oázisban, és akkor elmondhatjuk, hogy miattunk idén nem halt meg egy fenyő sem. Nagyon szép egyébként, lucfenyő, kb. 70-80 cm. Egyelőre kint hűsöl a folyosón, majd karácsony előtt egy-két nappal kell eg...

Értetlenkedem

A Velveten megjelent egy cikk, ami bemutat néhány hírességet, akik gyerekeknek szóló programok/termékek gyártásában vesznek/vettek részt, pedig homoszexuálisok. Én ezt egyszerűen nem értem. Akárhogy töröm a fejem, nem értem, hogyan lehet egymás ellentéte a gyerekekkel való foglalkozás és a homoszexualitás. Még ha arról szólna a cikk, hogy ismert pedofilok, akik gyerekeknek szóló műsorokban vesznek részt. Igaz, az leginkább arra lenne alkalmas, hogy az olvasó elszörnyülködjön: "Nahát, köztudottan pedofil, és gyerekek közelébe engedik!" Ezért ennél sokkal érdekesebb téma lenne, hogy kik azok az ismert gyerekgyűlölők, akik gyerekeknek szóló műsorokat készítenek. Arra azt lehetne mondani: "Nahát, ez gyűlöli a gyerekeket, mégis milyen nagyszerű rajzfilmet/műsort/könyvet adott nekik!" vagy "Na tessék, ez gyűlöli a gyerekeket, mindjárt sejtettem, azért ilyen csapnivalóak a gyerekeknek szóló rajzfilmjei/műsorai/könyvei!" De ez, hogy homoszexuális, mégis részt vesz...