LizaGazdija

A Molyon egy időben nagyon sokan olvasták, és mindenki áradozott, hogy mennyire jó. Ekkor gondoltam rá először, hogy el kellene talán olvasni. (A Moly nélkül feltehetőleg máig sem tudnám, hogy ez a regényfolyam létezik.) Aztán az írónő, aki szintén moly, meghirdette az első kötet maradék példányait potom 900 Ft-ért (plusz postaköltség, mert vidéken él), lecsaptam a lehetőségre. Így lett dedikált Csodaidők könyvem. Ez valamikor tavasszal történt, és most el is kezdtem az olvasást, miután poggi molytárs , aki elég régi félig-meddig ismerősöm, nemrég egy bejegyzésében arról értekezett, mekkora hatással volt rá ez a könyv. (Ahhoz képest, hogy a Kimet például a 2007-es szülinapomra kaptam, ez a könyv is egész hamar sorra került.) Nehézkesen indult számomra a történet. Kaptam egy előszót, amit még tudtam követni, aztán két oldalnyi első fejezetet, amiről később nem derült ki számomra egyértelműen, hogy mi köze a cselekményhez, majd három főszereplőt, akiknek a szemén keresztül szemlé

1. Szóképzős feladat, a patience-ből csináljunk melléknevet. (Középhaladó csoport, felnőttek, kb. négy-öt éve tanulnak angolul.) Néma csend. Töprengenek. Nincs javaslat. Nem sikerül rávezetnem őket a megoldásra angolul sehogy sem. Ekkor én: "Hát hogy mondjuk azt, hogy türelmes?" Mire az egyik hallgató: "Luca." (Amúgy ez a segítség már tényleg segített, rögtön ezután mondták mindketten, hogy patient.) 2. Kezdő csoport, óra végi pakolászás. "Ha bejelölöm a tanárnőt a Facebookon, akkor kapok plusz öt pontot a nagydolgozatra meg egy ötöst?" "Sajnos a bejelölést csak visszaigazolással tudom honorálni." 3. "De Tanárnő, amit nem tudtam [a szódogában], ahhoz odaírtam spanyolul!" "Én meg rajzoltam mellé smileyt, látod?" "Jó, de nem lehetne inkább kapni rá fél pontot?" "Hát, sajnos nem." 4. Mivel közeledik a félév vége, pedig még csak most kezdődött el (!!! így rohan el mellettem az élet), beviszem az értékelől

A kiadónak azóta volt egy nagyon nagy projektje, valamint ezt a könyvet úgyis jövőre akarják csak kiadni, tehát arra számítottam, valamikor január felé érkezik majd a visszajelzés a szerkesztőtől. Ehhez képest pénteken megérkezett. "És nagyon szép fordítás lett, gratulálok!" Én most úúúúgy örülök :)

A Moly miatt. Akit nem érdekel, attól bocsi. Volt karácsonyi húzás, erről már írtam. Konkrétan azt, hogy a húzottamnak szinte kizárólag vámpíros könyvek vannak a listáján, ami szerintem kicsit szomorú. Azért találtam kettőt, amit akár én is elolvasnék - ajándékozni csak olyat vagyok képes, ami legalább egy kicsit nekem is tetszik -, és mivel az egyik még nem jelent meg, a másikat megrendeltem, már írtak is a boltból, hogy megjött a könyv. Ez két nappal a sorsolás után történt. Azóta eltelt még kb. három nap. Ma mutatom Blankának a húzottam listáját, és mit látok? Na mit? A három nappal ezelőtti 20 könyv mellé felpakolt még további 60 (!!) kötetet. Hatvanat. HATVANAT. Ezt értitek? Kb. öt nappal a húzás után. Ezen kicsit kiakadtam elsőre, aztán másodikra is, mikor végignéztem az új elemeket, és megláttam, hogy van köztük több olyan, amit még én is szívesen elolvasnék, sőt olyan is, amiről konkrétan tudom, hogy tök jó könyv, és a molykarácsonytól függetlenül is tervezem, hogy beszerze

Celia Reestől eddig két könyvet olvastam. Az elsőt a szakdogámhoz: ez volt a The Witch Child, ami az első telepesek életébe nyújt betekintést a XVII. századi Amerikában. A második ennek a folytatása, a Sorceress . Mindkettőt nagyon szerettem, ezért úgy döntöttem, fogok még olvasni az írónőtől. Három könyvet néztem ki, ezek a Sovay, a Pirates! és a The Vanished. Utóbbi volt raktáron Bookstationéknél, amikor a Sorceress befejezése után ráálltam a keresésre, ezért azt vettem meg, és most el is olvastam. (Egyébként némi öniróniával azt mondhatom, példa nélküli, hogy egy könyv a beszerzése után nyolc hónappal már sorra is kerüljön.) Talán túl magas elvárásokkal álltam a könyv elébe, azért okozott csalódást. Tény, hogy nem kedvelem a horrort, a thriller is inkább csak elmegy, abból is leginkább a szellemtörténeteket szeretem, ha nem véresek. A The Vanished jónak ígérkezett: egy angol kisvárosban rejtélyes módon tűnnek el gyerekek, miközben az iskolások között hátborzongató legendák

beszivárgott az edzésre is. Sírok.

1. Idejét sem tudom, mikor fordult elő utoljára, hogy végigálmodtam egy álmot, és csak a végén ébredtem fel. Mármint most szombat előtt, amikor végre megtörtént. Azt már nem tudom, mit álmodtam, de biztos, hogy muminok voltak benne, és az is biztos, hogy végére értem a történetnek, mielőtt Marci belesípolt volna a fülembe a játékával, amit közvetlenül ezután a fejem alá gyűrt karomra is pakolt, hogy dobjam el. (Liza sokkal toleránsabb kiskutya volt, nagyon ritkán piszkált reggel.) 2. Megvolt a molyos húzás. Meg is néztem a húzottam listáját, és kicsit elszomorodtam. Egyrészt a sok-sok könyvnek, ami rajta van, a fele még nem jelent meg. Másrészt a legolcsóbb lehetőség 2500 Ft. Tudom, én vállaltam, hogy valakit megajándékozok, de azért eszembe jut a saját listám, amin 400 Ft-ostól 2800 Ft-osig terjednek a könyvek, és 2000 Ft fölöttiből kevés van. Ráadásul a sok-sok könyv közül, ami az illető kívánságlistáján szerepel, alig egy-kettő nem vámpíros. Ez szerintem olyan szomorú :( Mármint n

Idén nagyon keveset voltam színházban, ha jól számolom, ez volt a harmadik alkalom. Ez a darab nagyon érdekelt már a premier óta, és a Ma Este Színház elnevezésű kezdeményezésnek köszönhetően ma eljutottam rá. A lényeg, hogy adott napon csak a program partnereinek aznapi előadásaira lehet jegyet venni, de azokra 50% kedvezménnyel. Eredetileg pénteken szerettem volna megnézni a darabot, de akkor valamiért nem fogadta el a bankkártyámat a rendszer. Megkerestem a Vígszínház oldalán, mikor van még lehetőség a darab megtekintésére, és amikor láttam, hogy például ma, arra gondoltam, megvárom az értesítőt, hátha mára is van kedvezmény, és ha nincs, legfeljebb veszek teljes árú jegyet. De volt kedvezmény, és most a bankkártyámmal sem volt gond. Mivel a családot nem tudtam rávenni a részvételre, egyedül mentem. Valamikor 12 és 14 éves korom között olvastam Horace McCoy azonos című regényét. Akkoriban adták a tévében a Szelek szárnyán c. sorozatot, ami a XX. század első felében játszódik,

Még egyetlen Bond-filmet sem láttam, sem moziban, sem tévében, mert alapvetően nem érdekel James Bond. Idén viszont éppen 50 éves az első film, ennek örömére mindenféle színes-szagos cikkeket és kedvcsinálókat olvastam, és megjött a kedvem a Bond-jelenséghez. Gondoltam, miért ne kezdeném a jubileumi filmmel az ismerkedést, és miután Éva néni jelezte, hogy őt érdekelné ez a film, Tomival és vele elmentünk ma megnézni a Corvinba. Nagyon mozgalmas, nagyon látványos film, egyszer majd megnézem angolul is, mert az előzetes alapján úgy érzem, az eredeti szöveg sokkal jobb lehet, mint a magyar, de ez nem mostanában lesz - azért mégis egy két és fél órás filmről beszélünk. Bár még nem láttam Bond-filmet, mint már említettem, sokszor úgy tűnt, mintha paródiát néznék. Az első tíz percen pl. vinnyogtam a röhögéstől, pedig minden valószínűség szerint azt pont nem szánták viccesnek. Kicsit nyomi a történet, na. Viszont az eleve is humornak szánt humort nagyon eltalálták, és nekem tetszett J

Ez a második könyvem a sorozatból, elsőként ugyanis a Moominsummer Madnesst olvastam el. A történet a muminok (mások szerint múminok) egy évét meséli el. Télen alszanak, tavasszal, amikor elolvad a hó, felébrednek, és aztán egészen augusztus végéig mindenféle mesés kalandokat élnek át. Felfedezőútra indulnak, kalamajkába keverednek, veszélybe kerülnek, megmenekülnek, díszebédet rendeznek. Tündéri mese, ez rá a megfelelő kifejezés. Néha komoly, néha humoros, de az egészből süt a szeretet. Littly My most nem szerepelt, így Muminmama lett a kedvencem: nyugodt derűvel szemléli a világot, és nincs az az esemény, ami miatt felizgatná magát. Nyilván száz meg száz évig fog élni, de hogy nem a stressz viszi el, az biztos. A legszebb jelenet az egész könyvben, amikor Mumint valami torzszülötté változtatja a varázskalap, ezért senki nem ismeri fel, és az édesanyjához fordul: "'Look carefully at me, Mother. You must know your own Moomin.' Moominmamma looked carefully. Sh

A borítón ugyan vessző nélkül szerepel, de engem borzasztóan zavarnak a helyesírási hibák, ezért ha nem nagyon muszáj, nem másolom le őket. Most kicsit csalok, és a molyos értékelésemet másolom be, aztán majd lehet, hogy kiegészítem. Mindenesetre négy pontot kapott a könyv. A történet megismerteti az olvasóval Indiát és India lakóit, a tájakat, a szokásokat, a vallásokat, a babonákat. Ahogy az utószó is mondja: azt az életet mutatja be a regény, amit az indiaiak élnek (vagy éltek 100 éve), és ahogy nekik jó élni. Ez a kulcsszó. Ebben a történetben még a száhibok, az angolok sem akarják megváltoztatni, megtéríteni, megmenteni az őslakosokat, hanem igyekszenek minél jobban megismerni a gondolkodásukat, és annak megfelelően irányítani őket. Csak egy francia és egy orosz szereplő nem érti az indiaiakat, ők meg is látják nagyon hamar, hogy ez nem szerencsés. Ezért taszít engem a kereszténységben a hittérítés: nem értem, miért nem lehet elfogadni, hogy mások máshogy élnek, más ist

Mindenki emlékszik még Pippára, aki után amúgy pilatesen "Pippa-segg"-nek nevezi az oktató a jó feneket, ugye? Ő az: A hölgy a szülei partiszervező cégénél dolgozott három évig, amely idő alatt akkora tapasztalatra és gyakorlatra tett szert, hogy úgy döntött, végtelen tudását könyvben osztja meg az érdeklődőkkel. Rendszeresen jelentek meg cikkek arról, hogy írja már a könyvet, nagyon izgul, stb. Aztán elkészült és megjelent a nagy mű. És kicsit furcsa lett. Az alábbi cikkben röviden elemzik, mi okozza ezt: http://www.thedrum.com/news/2012/11/04/penguin-shells-out-400000-pippa-middletons-party-advice-was-it-worth-it Hát igen, vannak érdekes tanácsok. Pl. a húsvéti tojásvadászatot úgy kell megrendezni, hogy a felnőttek eldugják a húsvéti tojásokat olyan helyekre, ahol a gyerekek elérik azokat; teázni jó, mert az igazán brit tevékenység; partiszervezésnél először ki kell találni, kit hívjunk meg; pillecukrot úgy kell sütni, hogy villára húzzuk és a tűzbe tartjuk; Vale

Bizony, újabb zene, amit edzésen hallottam. Jót tesz nekem, hogy eljárok erre az órára, mert így késleltetve ugyan, de azért eljutnak hozzám új zenék is annak ellenére, hogy a Danubius kicsinálása óta nem hallgatok rádiót.

Mire felvirradt a kirándulás reggele, egy ember kivételével mindenki lemondta a részvételt. Úgy döntöttünk Tomival, hogy azért mi kirándulunk, csak a találkozóponton megkérdezzük az egyetlen diákot, jön-e velünk így is, hogy egyedül lesz, vagy inkább ugorja ezt a programot, és hazamegy. (Nem lakik messze Hűvösvölgytől.) Miután ezt megértekeztük, a kutyánk is felébredt, előtámolygott a kosarából, majd hányt kettőt, aztán ment a dolgára. Rendkívül érdekes egy állat ez, és annyira megdöbbentem, mikor láttam, hogy öklendezik, hogy nem tartottam a szája elé zacskót, úgyhogy persze takarítani kellett utána. Szendvics- és teagyártás, majd pakolás következett, végül elindultunk. Megálltunk azért a Moszkván is, hátha odament valaki olyan, aki eredetileg nem szólt, hogy jönne, de nem. Hűvösvölgyben aztán az az egy szem diák azt mondta, szívesen kirándulna velünk, úgyhogy útra keltünk. A Nagyrétet megkerülve indultunk Kis-Hárshegy felé, ahol felmásztunk a kilátóba, és szép, sűrű ködöt láttu

Néha sajnos szükség van rá. Nálam a következők válnak be. 1. Olvasás, még akkor is, ha lehangoló könyvet olvasok éppen. 2. Tanítás. Biztos azért, mert szeretem a munkámat, mindenesetre elég kb. 10 perc, hogy jó legyen a kedvem. 3. A farm, ahol élünk. Akkor is, amikor direkt arra megy ki a játék, hogy alaposan megríkassák a nézőt. Nem hagyom magam, és egyébként is, A farm ahol élünk a top, nincs sorozat, amit jobban szerettem volna ennél gyerekkoromban, és most már a nosztalgiafaktor is játszik, mert azért azt már látom, hogy bőven vannak hibái ennek a sorozatnak. 4. Sütés-főzés, aztán evés. Ezt igyekszem csak végszükség esetén hangulatjavítóként bevetni, különben hamarosan gurulnék. 5. Step és erősítés. Azért elég jó kis tárházam van, és szerencsére ezek külön-külön, vagy akár kombinálva szinte mindig segítenek.

Túl későn jöttem rá, hogy idén is lesz eredményváró buli a nagykövetségen, két nappal azután, hogy kiírták a facebookra a szervezők, elfogyott a hely, nem mehet több ember. Bíztam benne, hogy Ryan elmegy (ő a két kedvenc amerikanisztikás tanárom közül az egyik), és majd esetleg ír róla valamit, legalább a facebookra, és nem csalódtam, egy teljes blogbejegyzéssel örvendeztetett meg. Mivel erre a jó kis bulira nem jutottam be, gondoltam, nézem a CNN-t. Még örültem is, hogy másnap nem kell felkelni reggel, milyen tök jó lesz élőben hallani, hogy ki nyert. Ezt vagy egy tucatszor végiggondoltam, mire leesett, hogy az a csütörtök, amikor nem kelek korán, a kedd után meg általában a szerda szokott következni, amikor is egész délelőtt tanítok a suliban. Nem baj, gondoltam, hős leszek, legalább 1-ig nézem a választási műsort. Az egész éjfélkor kezdődött, mert akkor volt 6 óra azokban az államokban, ahol elsőként zárták az urnákat. Negyed 1 körül kezdtek eredményeket mutogatni, de a képernyő

Ma már K. tartott órát. Délután odatelefonáltam a terembe, hogy lesz-e ma, és mondták, hogy nem telefonált, hogy nem lesz. Kérdeztem erre a recepciós lánytól, nem lehet-e, hogy nem gyógyult meg, de nem szólt oda mégsem. Erre a lány simán elmesélte nekem, hogy nem beteg volt a srác, hanem kihúzták két fogát szombat éjjel. Ezen elsőre meghökkentem, mert nem számítottam rá, hogy csak így kibeszélik az oktatókat vadidegeneknek a recepción (legalábbis a lánnyal még sosem találkoztam, este már más van ott), meg mondjuk az is furcsa, hogy valaki éjszaka húzasson fogat. Aztán az esti edzésen kiderült, hogy K-nak is a jobb oldalon az alsó bölcsességfogát kapták ki, mint nekem két éve, plusz a mellette lévő fogat, amit a bölcsességfog kilyukasztott, mint nekem. Csak nekem azt nem húzták ki, inkább megpróbálta megmenteni a doki. (Hozzá is vissza kéne mennem, ajjaj.) Egyébként egész este rossz volt a kedve, nem is stand-upolt, amit kicsit azért hiányoltam. Egy nagyon keveset mesélt arról, milyen

Tegnap késve indultam el edzésre, futottam, mint a nyúl, és elég jó időben oda is értem. A recepción pont ott volt egy lány, aki szintén erre az órára jár, és a következővel fogadott: "Képzeld, nincs K!" (Aki az edző.) Erre már fordultam volna ki a helyiségből, mikor hozzátette, hogy van viszont helyettesítés. Hát, gondoltam, akkor maradok, végül is lényeg, hogy meglegyen az óra, az mellékes, hogy én legjobban K edzéseit szeretem. Egy számomra eddig ismeretlen lányt érte az az öröm, hogy megtarthatta K óráit. Kérdezte, hogy szoktuk csinálni a stepet, erre az egyik lány elmesélte neki még az öltözőben, hogy K lelépi nekünk a koreográfia egy részét sokszor, csináljuk utána, amikor már megy, akkor járkál, és nézi, hogy kinek nem megy, és akkor annak segít, aztán megint lelépi az új adagot, és így tovább, miközben az új részeket hatszor-nyolcszor kell megcsinálni, aztán megint elölről az egészet sokszor. Erre a lány reakciója a következő volt: "Ja, hát úgy könnyű dumálni, ha

Mert rám fér. Mellesleg nagyon várom már A hobbit első részét, bár röhejesnek tartom, hogy egy 300 oldalas könyvből ugyanúgy trilógiát kelljen forgatni, mint egy három kötetből álló, összesen 1200 oldalas történetből.

Ez Rowling nagy csinnadrattával beharangozott első nem-Harry-Potter könyve. Az első felnőtteknek szóló is egyben, bár engem érdekelne, ki az, aki szerint az utolsó három Harry Potter gyerekeknek szól, de mindegy is. Eleinte nem akartam megvenni, mert nagyon drágán árulják, annyiért, amennyiért én nem veszek könyvet (5000 Ft), és mert féltem, hogy esetleg tényleg nem lesz jó, és akkor elpazaroltam a pénzt, ráadásul még csalódom is. Aztán megjelentek az első kritikák, és nem voltak éppen pozitívak. Végül mégis meggyőztem magam, hogy érdemes kockáztatni. A Magyar Vándor esete jutott eszembe: az is rossz kritikákat kapott, ezért nem mentem el a moziba megnézni, aztán amikor először adták a tévében, teljesen elképedtem, hogy ez milyen jó film, és azóta is az egyik kedvenc magyar filmem. Szóval megrendeltem a könyvet, és tíz nappal ezelőtt neki is álltam az olvasásnak. Adott egy csendes, vidéki kisváros Angliában, ami kívülről nézve békésnek, barátságosnak tűnik, valójában viszont min

Volt kuponakció, amelynek keretében 1500 Ft-ért lehetett 2. kategóriájú jegyet venni a Cirkuszba. Na, arról lemaradtunk, de találtam helyette olyat, ahol 1750 Ft-ért árulták ugyanezt a jegyet, és úgy éreztem, ez még mindig bőven megéri. Utoljára alsós koromban voltam cirkuszi előadáson, és nagyjából annyira emlékeztem belőle, hogy nagyon tetszett, de a bohóc miatt feszült voltam, mert féltem, hogy esetleg engem talál meg az interaktív programpontoknál. Ezek után úgy éreztem, muszáj elmennünk egy előadásra, és így is tettünk. A kupon jegyre váltása nem volt zökkenőmentes, amennyiben fél órát álltam plusz két fokban úgy, hogy előttem csak öten voltak, na de erre akár fátylat is boríthatunk: a lényeg, hogy sikerült végül megszerezni a jegyeket, és ma meg is jelentünk a délután 3 órai előadáson. Nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon sokféle számot mutattak be, voltak artisták, voltak zsonglőrök, voltak idomított állatok, volt bohóc. Meg kellett állapítanom, hogy a bohóctól még mindig

Idén is egyedül töltöttem a Halloweent, bár csak kisebb részben, mert egész nap rohantam meg tanítottam. Amikor már egyiket sem kellett csinálni, akkor fogtam az idei tököt, és faragtam rá mintát.  Aztán néztem filmet. Tökfaragás közben. Az Átkozott boszorkákat, mert amikor javaslatokat kerestem a neten, megtaláltam egy listán, ami a következő címet viselte: "Best Halloween movies for wimps!!", és megörültem neki, mert szeretem ezt a filmet. Amúgy idén is megvolt a Hocus Pocus, a Jóbarátok vonatkozó epizódja és az It's the Great Pumpkin is, azon meg még gondolkodom, megnézzem-e az Addams Family halloweeni részét. Idén mindenféle okokból kifolyólag kevésbé jó a kedvem, ezért nincs semmilyen díszítés, de azért a tökön kívül még kitettem hangulatvilágításnak a szellemet és a boszit. Reméljük, jövőre jobb hangulatban talál az október 31.

Idén már megint több halottnak gyújtottam gyertyát, mint tavaly. Nem gondoltam volna 2011. november 1-jén, amikor még két nagymamám volt, hogy egy évvel később már nem lesz egy sem. Eléggé furcsa is volt ma Nagyi nevét sírkőre vésve látni. (Most csak a pesti temetőkben voltam, Hortobágyon és Tárnokon nem. Előbbi temetőben Mama van, utóbbiban anyu nagyszülei, akiket mondjuk nem ismertem, de akikhez mindig kimegyünk anyuékkal.) Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással