LizaGazdija

Nagyon vártam a második filmet, mint tavaly az elsőt. Úgy volt, L. választhat majd legalább három film közül, ha hazaér, és ez lett volna az egyik, de végül nem bírtam tovább az itthon üldögélést, hiába fordítok napi több órát az ünnepek ellenére, ami sosem volt szokásom, muszáj volt csinálnom valamit, így kapva kaptam az alkalmon, amikor az unokaöcsém, Dani javasolta, hogy nézzük meg a filmet 3D-ben. Ő ugyan már látta egyszer, de szívesen elment rá még egyszer, nekem meg nem ártott sem a közös program, sem a három óra kiszakadás az életemből*. Nagyon látványos, nagyon pörgős, nagyon élveztem. A törpök és a hobbit most már egészen közel járnak a Magányos hegyhez, küldetésük végéhez. Továbbra is nyomukban az orkok, az erdei tündék nem különösebben barátságosak, és még az emberek sem rajonganak a fél- és egyéb szerzetekért. Kicsit feldúsították az eredeti regényt, ami nem csoda, különben hogyan lehetne egy 2-300 oldalas könyvből három darab, egyenként háromórás filmet forgatni, ugye

Érdekes változáson ment keresztül az arcbőröm kitisztítására vonatkozó tervünk. Megjegyzem, egy kúra kb. 40 ezer forintot kóstál, ami nem kevés, nekem meg pláne. 1. fázis: "Megcsinálunk nyolc alkalmat, és olyan szép lesz a bőröd, hogy el sem fogod hinni, semmi hiba nem marad rajta." 2. fázis ( úgy a negyedik alkalom környékén, amikor már mindketten láttuk, hogy rohadtul nem fog teljesen kitisztulni a bőröm ): "Még hátra van négy alkalom, utána tartunk két-három hónap szünetet, hogy pihenjen kicsit a bőröd, aztán megcsinálunk még egy kúrát." ( Részemről felvont szemöldök: Mivanmivanmivan? ) 3. fázis ( ma reggel, az utolsó alkalom után egy héttel - a bőröm kicsit tisztult ugyan 40 ezer forintért, de hát bazi messze van a tisztától ): "Ma mit is csinálunk? Elkezdjük az új kúrát?" ( Részemről felvont szemöldök, majd annak közlése, hogy nem, nem kezdünk ma új kúrát. Negyed órával később, az alap kezelés után, amire amúgy kb. 6-7 éve járok ehhez a nőhöz, a j

Azért az mennyire ironikus, hogy huszon-akárhány éven át űz versenyszerűen egy tök veszélyes sportot, és akkor a visszavonulása utáni évben valami egészen más sport miatt szenved nagyon súlyos balesetet? Szurkolok neki, hogy meg tudják menteni, csak közben mindig eszembe jut Natasha Richardson öt évvel ezelőtti síbalesete.

Egyszerűen elegem van a Facebookos játékokból, amelyeknek keretében egy csomó ismerősöm kiír valami random hülyeséget, az ő néhány ismerősük megpróbálja kitalálni, miről szólhat a játék, aztán jót nevetnek, hogy ez mekkora kreatív poén már. Biztos kevésbé unnám, ha nem jutott volna az elmúlt hónap minden hetére egy ilyen. Meg ha érteném, mi ezen a humoros.

Vajon miért vannak újabban rémálmaim? És vajon miért álmodom, hogy egyik barátnőm egy gonosz boszorkány, aki tönkre akarja tenni az emberi kapcsolatokat, és retteg a leleplezéstől?