Szerencsére bedurrant a bölcsességfogam, úgyhogy most lüktet a fél fejem, meg nem tudom rendesen kinyitni a számat, de az eddigi tapasztalatok alapján hamar el fog múlni, mondjuk legkésőbb hétvégére. Egyszer most már rászánom magam, hogy kihúzassam, ha hazamegyek, mert kb. kéthavonta elmegy erre három-négy nap, és már unalmas.
Ma is egész nap fordítottam, elég fáradt is vagyok. A szobámban nem tudok haladni, mert nagyon kemény a székem, és csak egyenes háttal lehet ülni rajta, hátradőlni nem tudok. De nem baj, mert rájöttem, hogy tök jó kis kuckót tudok építeni magamnak a vendégszobában, úgyhogy most erre szoktam rá. Az a napirend, hogy felkelek legkésőbb 8-kor, legkésőbb 9-kor leülök fodítani, aztán 1 körül van egy óra ebédszünet, amibe belefér A dadus egy része is ebéd mellé (most ez az aktuális sorozatom, és nagyon jól tud esni egy-egy rész), aztán 2-től megint csinálom, amíg bírom, tegnap például 7-ig, ma csak 5-ig, mert nem bírtam tovább. De haladok, és ez a fontos. Utána muszáj volt elmenni vásárolni, ami fél óra séta (mármint összesen), lehet látni embert, és lehet tervezgetni, mit vegyek, mennyiért vegyem, hogyan legyen. Az jelzi, mennyire fáradt vagyok, hogy hazafelé nem tudtam eldönteni, a kinézett csokis kekszet betettem a kosárba vagy csak akartam, mindenesetre megdöbbentem, amikor a kasszánál nem húzták le. Egyébként mostanra rájöttem, hogy nem raktam be, csak gondoltam rá, hogy majd esetleg visszamegyek érte. Teljesen le van szívva az agyam. Azért ami fontos volt, azt szinte hiánytalanul beszereztem, mindössze savanyút nem vettem a paprikás krumplihoz :) Majd holnap átgondolom, mennyire fontos ez nekem, mert azért nincs közel a bolt :)
Este összefutottunk a német lánnyal a konyhában, és kiderült róla, hogy úgy német, hogy Horvátországból, Trogirból származnak a szülei, de ő Münchenben született és nevelkedett. Mondtam neki, hogy régen tök jó voltam németből, de a beszédkészségem sokat romlott, mert nem használom, mire felajánlotta, hogy akkor beszélgessünk mostantól németül, és így is tettünk. Vagy húsz percet beszéltünk, aztán a végén megdicsért, hogy nincs velem semmi baj, tök simán lehet velem beszélgetni. Lehet, hogy ha sokat lesz itt, még a végén visszanyerem az önbizalmamat, és megint folyékonyan megy majd a német szóban is, nem csak írásban.
Aztán megnéztem a szerbek elleni meccset, szanaszét izgultam magam rajta. Azt nem tudom, a tévében van-e olyan csatorna nálunk, amin adták a meccset, mert bekapcsolni sem sikerült, ami azért szokatlan tőlem. Az első negyedet így valami olyan online közvetítésben sikerült megnézni, ahol nem volt kommentár, úgyhogy a rövid szünetben megkerestem az m1-et, és onnantól már sokkal jobb volt. Persze így is elég sok olyan esemény volt, amit tökre nem értettem, például valaki magyarázza el nekem, mi az oldalról bedobás, mármint miért van, és aki gólt lő, az utána miért mászik ki a medencéből, és mikor megy vissza, mert én csak a kimászásokat láttam, de aztán darabra megvolt a csapat, és a nevek is stimmeltek szerintem. Szóval ha tudnám a vízilabda szabályait, az hasznos lenne, de így csak laikusként törtem el majdnem az ujjaimat, az is valami. És ez csak egy csoportmérkőzés volt. "Csak." Mindenesetre nekem úgy tűnik, ez sokkal jobb, de sokkal keményebb játék is, mint a foci. Jó, mondjuk a VB-döntőn azért repültek a fejek vasárnap, nem is értettem, miért kell annyit verekedni, de ezt ma sem értettem. Az például milyen volt, amikor az egyik szerb játékos konkrétan átúszott a kapusunkon, majd visszafelé menet még le is nyomott neki egy tockost. Nem lennék vízilabdás, na.
Ma is egész nap fordítottam, elég fáradt is vagyok. A szobámban nem tudok haladni, mert nagyon kemény a székem, és csak egyenes háttal lehet ülni rajta, hátradőlni nem tudok. De nem baj, mert rájöttem, hogy tök jó kis kuckót tudok építeni magamnak a vendégszobában, úgyhogy most erre szoktam rá. Az a napirend, hogy felkelek legkésőbb 8-kor, legkésőbb 9-kor leülök fodítani, aztán 1 körül van egy óra ebédszünet, amibe belefér A dadus egy része is ebéd mellé (most ez az aktuális sorozatom, és nagyon jól tud esni egy-egy rész), aztán 2-től megint csinálom, amíg bírom, tegnap például 7-ig, ma csak 5-ig, mert nem bírtam tovább. De haladok, és ez a fontos. Utána muszáj volt elmenni vásárolni, ami fél óra séta (mármint összesen), lehet látni embert, és lehet tervezgetni, mit vegyek, mennyiért vegyem, hogyan legyen. Az jelzi, mennyire fáradt vagyok, hogy hazafelé nem tudtam eldönteni, a kinézett csokis kekszet betettem a kosárba vagy csak akartam, mindenesetre megdöbbentem, amikor a kasszánál nem húzták le. Egyébként mostanra rájöttem, hogy nem raktam be, csak gondoltam rá, hogy majd esetleg visszamegyek érte. Teljesen le van szívva az agyam. Azért ami fontos volt, azt szinte hiánytalanul beszereztem, mindössze savanyút nem vettem a paprikás krumplihoz :) Majd holnap átgondolom, mennyire fontos ez nekem, mert azért nincs közel a bolt :)
Este összefutottunk a német lánnyal a konyhában, és kiderült róla, hogy úgy német, hogy Horvátországból, Trogirból származnak a szülei, de ő Münchenben született és nevelkedett. Mondtam neki, hogy régen tök jó voltam németből, de a beszédkészségem sokat romlott, mert nem használom, mire felajánlotta, hogy akkor beszélgessünk mostantól németül, és így is tettünk. Vagy húsz percet beszéltünk, aztán a végén megdicsért, hogy nincs velem semmi baj, tök simán lehet velem beszélgetni. Lehet, hogy ha sokat lesz itt, még a végén visszanyerem az önbizalmamat, és megint folyékonyan megy majd a német szóban is, nem csak írásban.
Aztán megnéztem a szerbek elleni meccset, szanaszét izgultam magam rajta. Azt nem tudom, a tévében van-e olyan csatorna nálunk, amin adták a meccset, mert bekapcsolni sem sikerült, ami azért szokatlan tőlem. Az első negyedet így valami olyan online közvetítésben sikerült megnézni, ahol nem volt kommentár, úgyhogy a rövid szünetben megkerestem az m1-et, és onnantól már sokkal jobb volt. Persze így is elég sok olyan esemény volt, amit tökre nem értettem, például valaki magyarázza el nekem, mi az oldalról bedobás, mármint miért van, és aki gólt lő, az utána miért mászik ki a medencéből, és mikor megy vissza, mert én csak a kimászásokat láttam, de aztán darabra megvolt a csapat, és a nevek is stimmeltek szerintem. Szóval ha tudnám a vízilabda szabályait, az hasznos lenne, de így csak laikusként törtem el majdnem az ujjaimat, az is valami. És ez csak egy csoportmérkőzés volt. "Csak." Mindenesetre nekem úgy tűnik, ez sokkal jobb, de sokkal keményebb játék is, mint a foci. Jó, mondjuk a VB-döntőn azért repültek a fejek vasárnap, nem is értettem, miért kell annyit verekedni, de ezt ma sem értettem. Az például milyen volt, amikor az egyik szerb játékos konkrétan átúszott a kapusunkon, majd visszafelé menet még le is nyomott neki egy tockost. Nem lennék vízilabdás, na.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése