Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 26, 2012

Napi (nem olyan) rövid

1. Megvolt az utolsó órám a nemrégiben átvett csoportommal is, és azt mondták, szeretnék, ha jövőre is én vinném őket, és még virágot is kaptam két különösen hálás lánytól. (Mert bementem külön egyik reggel, hogy írhassanak dogát, és ne kelljen osztályozóvizsgára menniük.) És értékelték a filmet (Fel!), ami egyébként nem csoda, én továbbra is az egyik legjobb animációs filmnek tartom, amit eddigi életemben láttam, és ízlett nekik a puncsgolyó, amit vittem ajándékba. (Igazából nem puncsgolyó volt, hanem puncsgnóm, mert béna vagyok. Ezen nevettek. Mármint azon, amikor ezt így elmondtam nekik.) 2. Fáj a torkom, fáj a fogam, és már annyira nem jól vagyok, hogy vettem be fájdalomcsillapítót (!), és keresem a torokgyógyító mentolos cukorkát, aminek nem jut eszembe a neve, de nem találom, és összevissza kóválygok, és levert is vagyok. 3. A szakközepes évből annyi maradt, hogy le kell zárni az összes naplót, mindenhova mindent be kell írni, tehát kb. egy teljes napi adminisztráció, ami...

Az már azért súlyos,

amikor éjszaka azt álmodom, hogy itthon felejtettem a puncsgolyókat, amiket tegnap este gyártottam a nemrégiben átvett csoportom utolsó órájára, és hosszan ötletelek, hogyan juthatnék hozzájuk az óra előtt hátralévő negyed órában, ha a suliból hazaérni negyed óra, és a golyók még nincsenek dobozban, és még akkor nem jöttem vissza. Jaj. Tényleg kéne már egyet pihenni.