Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 16, 2015

Szerda

Kép
A fordítással ma egy centit sem haladtam, meg sem nyitottam a dokumentumot :/ Voltam viszont állásinterjún, amit lentebb már elmeséltem, aztán kicsit szomorkodtam, arra aludtam fél órát, mert az alvás mindig jót tesz, majd találkoztam Györgyivel. A Nyugatitól indultunk, és jó nagyot sétáltunk a belvárosban. Érdekes, hogy több hely is ismerős volt korábbi bécsi utakról, de a különböző pontok eddig nem voltak összekötve a fejemben, tehát nem tudtam, hogy az Opera ilyen közel van a Mariahilferstraßéhoz, meg azt sem, hogy ezen az utcán a pályaudvarhoz lehet jutni. Megnéztük a Naschmarktot is, itt főleg a sajtok tetszettek, rengetegféle volt, és mind ínycsiklandó. Hiába, no, a sajtot (is) nagyon szeretem. Vicces, hogy otthon a trappistát tudom enni kilószámra is akár, Máltán a cheddart szerettem, itt meg trappista nincs, a cheddar nagyon drága, úgyhogy a goudára fogok rászokni a jelek szerint. Minden országban, ahol járok, lesz egy sajtom :D Na de a lényeg, hogy Györgyivel is egy csomót bes

Első interjú

Hát, fura volt. A ház meg a suli nagyon szép, tök olyan, mint otthon egy régi, belvárosi épület és lakás, szóval otthon tudnám érezni magam benne. Gyönyörűen felújították a lakást, teljesen modern az egész, szépek a tantermek, szóval nagyon tetszett. Az ügyvezetővel beszélgettem, aki kb. semmit sem kérdezett rólam, csak egy-két ilyet, hogy hol végeztem, mikor érnék rá, és inkább gyerekekkel vagy felnőttekkel dolgoznék. Aztán azt mondta, nem tud ígérni semmit senkinek, még csak tervezgetnek, és majd meglátják, ki fér bele a tervekbe és ki nem. Az egész németül folyt, és nem volt tíz perc. Szóval nem tudom, reménykedjek-e. A biztonság kedvéért este szétküldök még egy adag jelentkezést.