Telnek a mindennapok
Flóra ma színek szerint rakta sorba a kilenc bowlingbábuját, tehát egymás mellé a két sárgát, a két kéket, a két zöldet és a három pirosat. Tök magától, kérés nélkül, és korábban sem gyakoroltuk. Feltehetőleg kaszkadőrnek készül: felmászik a székre, onnan be az etetőszékébe, vagy a fotelből a pelenkázóra, onnan be az ágyába. Kicsit izgulok, nem bírom nézni ezeket a mutatványokat. Vasárnap megpróbáltunk kirándulni egyet (korlátozott mértékben sikerült, kicsit sokan voltak kint, inkább hazajöttünk), készülődés közben a gyerek gyömöszölte a lábára a cipőt, de nem járt sikerrel. Én: Segítsek felvenni a cipődet? Flóra: Jaaa, bitte. :D Nem is az visel meg ebben a helyzetben, hogy nehéz itthon (nem nehéz), vagy kikészít a gyerek (nem készít ki, konkrétan sokkal könnyebb vele, mint mikor csak ketten vagyunk rá, és bölcsiben tölti a fél napot), hanem a következők: 1. nem lehet tudni, meddig fog tartani ez az egész, 2. ennek megfelelően azt sem lehet tudni, mikor találkozom legközelebb