Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 2, 2020

Egy évtized

No, akkor minden évből egy-két meghatározó esemény. Elég mozgalmas évtized volt. Nyilván mindenkinek, persze. 2010: megszereztem a diplomámat, eljöttem a gimiből, ahol rövid ideig dolgoztam, elkezdtem dolgozni a nyelviskolában, felvettek a doktorira, és elutaztam Nápolyba 2011: ebben az évben pusztult el Liza, aki majdnem 16 évig volt a kutyánk, és majdnem 18 évet megért 2012: februárban meghalt Mama, szeptemberben Nagyi, és decemberben szakítottam az akkori barátommal hét és fél év után 2013: ez volt az első egyedül töltött évem, és nagyon jól sikerült - sokat jártam színházba, moziba, korizni, vidámparkba, plusz voltam Horvátországban konferencián, és először úsztam át a Balatont 2014: lefutottam a félmaratont, és Máltára költöztem 2015: hazajöttem, megint Máltára költöztem, onnan Bécsbe, majd elvégeztem a CELTA-t 2016: megismertem Tomit, találtam munkát a szakmámban, Blankával voltunk Rómában, és év végén összeköltöztünk Tomival 2017: Blankával Pekingbe utaztunk, nyá...