Balaton-átúszás
2013-ban pont véletlenül (tényleg véletlenül) akkor tudták megtartani több halasztás után, amikor Blankával Rév Fülöp miatt Révfülöpön nyaraltunk. Ha már így alakult, megpróbáltam, és nagyon boldog voltam tőle, hogy különösebb készülés nélkül, elsőre, megállás nélkül ment, pedig azt hittem, kilométerenként legalább ki kell majd kapaszkodnom egy-egy hajóra, mert egy kilométerre vagyok hitelesítve úszásilag. 2 óra 43 perc lett az időm, vagy valami hasonló. Utána még túráztunk is egyet, aztán másnapra bekrepált a térdem, alig bírtam menni. Those were the days! Akkor megfogadtam, hogy minden évben átúszom, és nagyon reméltem, hogy mindig sikerül Blankával menni, közös hagyomány lesz ebből. No, hát, 2014 és 2015 nyara Máltán talált, így az átúszás kimaradt. 2016-ban megint mentem, megint Blankával, és bár most nehezebb volt, sokat szívtam a táv elején az úszáshoz használt füldugóval meg az úszószemüveggel, és egyszer kikapaszkodtam egy vitorlásra, bár nem másztam fel a fedélzetre, azért a...