Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 18, 2016

Anyu 56

Kép
Hétvégén volt ünnepi ebéd, amin sajnos csak hárman voltunk, mert a család többi tagját megtalálta egy elég barátságtalan ovis/sulis vírus, úgyhogy nekik gyógyulni kellett.

Óz, a csodák csodája (Vígszínház)

Kép
Rékával ma néztük meg, miután pénteken véletlenül rábukkantam, és gyorsan megvettük a jegyeket. Az 1939-es filmet vitték színre, de persze kicsit átalakították. Ezt-azt kihagytak belőle, máshol valami mást hozzáírtak, ilyesmi. És gyerekelőadás lett belőle. Mármint persze a regény is ifjúsági regény, a film sem az a véresen komoly, csak felnőtteknek ajánlható, de ez az előadás konkrétan gyerekeknek készült. Innen Nagyon tetszett a színészek játéka, érdekes volt a dalokat magyar szöveggel hallgatni (a filmben angolul szólnak, és magyar felirat van hozzájuk), tetszettek is, valahol vicces, hogy az Over the Rainbow-n általában az ötödik másodperc után már bőgök, és szép volt a díszlet meg majdnem minden jelmez is. Hegyi Barbarát kicsit sajnáltam Glinda ruhája miatt, az elég giccsesre sikerült ( itt lehet megnézni). Jó volt, hogy beleírtak a történetbe jó néhány szóviccet, a legfárasztóbb talán a Bádogemberhez intézett pléhboy volt, de a többi is tetszett. A kedvenc jelenetem Óz le...

Azt mondja a hír,

részletes infó a taxisok vs. Uber konfliktusról, az év konfliktusáról, amely a fél országot lázban tartja. Nem tudom, engem nem tart lázban, konkrétan egyáltalán nem érdekel. Én biztos az ország másik felébe tartozom.

Castle és egyéb

Rég nem volt már sírva röhögős része, de végre megint csináltak egy ilyet. (Amúgy jól sejtettem én, hogy akkor lesz vége a sírva röhögős részeknek, amikor arra kanyarodik a történet, amerre kanyarodott pár évaddal ezelőtt. Azóta is jó, csak már nem a régi.) Ettől kicsit jobb lett. Meg előtte attól már sokkal jobb lett, hogy beszélgettünk Blankával. Fázom, mint a kutya, pedig fűtök, meleg van, és nem készülődik kitörni rajtam semmiféle kórság. Nem értem ezt. Nekem miért hideg állandó jelleggel kezem-lábam? Azért is csúnya ez, mert emiatt fázom. A lábam miatt. Lefagy a lábfejem, kész, vége, onnantól mindenem fázik. Túrazokniban, teszem hozzá. Hihetetlen. Néha azon gondolkodom, hogy ha az internet előtti világban élnék, lehet-e, hogy soha nem lett volna még pasim, kivéve persze Leventét, aki, hát... na, maradjunk abban, hogy rá is elment három hónap az életemből. Nem tudom, mit csinálok rosszul, de azért már csak képesnek kéne lenni az élőben történő ismerkedésre. Vajon miért nem vagy...