LizaGazdija

volt egy időszak, amikor A muzsika hangja nagyon nagy kedvenc volt, nagyon sokszor megnéztem, és úgy általában: imádtam. Ebben az időszakban támadt az az ötletem, hogy meg kéne érteni, pontosan mit is énekel Julie Andrews a Favorite things című számban (mert angolul még nem tanultam, illetve az időszak vége felé éppen csak másfél éve), és azokat a tárgyakat/embereket/állatokat, amiket említ a szöveg, meg kéne hímezni, így kialakulna egy falvédő, és ki lehetne tenni a szobámban, hátha akármilyen rossz kedvből is jó kedvet tudna csinálni. Most így utólag úgy érzem, nem lett volna varázsereje, mert rendkívüli módon el tudok borulni kedvileg, de esetleg érdemes lenne mégis kijegyzetelni azt a dalt, és kis képeket hímezni az említett dolgokból, azokat meg egy majdani, esetleges gyerekszobába kifüggeszteni. Szerintem szép lehetne.

Az elkészítése egy egész napot felvett, bár ténykérdés, hogy nem nonstop elfoglaltság volt, közben tudtam ebédelni, mosni, teregetni, sőt fórumot olvasni is, többnyire a decoupage ragasztó száradási idejében. A végeredmény nekem annyira tetszik, hogy már majdnem oda sem akarom adni. Pedig se a festés nem volt jó jel, sem az, hogy az egyik első felragasztott képecske lazán hozzáragadt az ujjamhoz, majd nemes egyszerűséggel elszakadt, és csak apró cafatokban jött le a ládáról. Ha találnék neki funkciót, biztos, hogy vennék egy ládát magamnak, és megcsinálnám ugyanilyenre, vagy nagyon hasonlóra. De majd jön Tomi, és ítéletet mond, az ő véleményére nagyon kíváncsi leszek. Az ajándék amúgy még egy részből áll, amit majd festeni kéne (kellett volna ma...), ezért nagyon örülök, hogy vettük nekem azt a 10 darabos sünis temperát. Már csak egy ecset kell meg fél óra türelem önmagammal szemben, és remélhetőleg csodaszép második ajándék kerekedik a dologból. Majd ha már az ünnepelt, aki egyébként

Mivel a faanyagot sikerült jól látható helyen elrontani, muszáj volt faltól falig beteríteni szalvétával a tetejét. Ez mostanra lett meg. Elsőre elég furcsának éreztem, de ahogy szokja a szemem, egyre inkább meg vagyok elégedve vele. Azért majd Tomi mint tesztközönség megmondja, mi a véleménye, és ha szerinte nagyon durva, és ezt inkább neee, ajándékba neee, akkor megvan az első decoupage, amit magamnak készítettem. Ebben az esetben holnap visszamegyek a hobbiboltba, beszerzem a hozzávalókat, és nekikezdek újra. Szokták mondani, hogy minden rosszban valami jó, ebben a szellemben ragasztgatok tovább.

Dél körül megszűnt a 7 óra 5 perc óta tartó konstans légkalapácsolás. Így a környékbeli családok már csendben fogyaszthatják el a vasárnapi ebédet, igaz, a szemük kicsit karikás, mert extra korán keltek ma :D Gondoltam, mivel ma és holnap is egyedül leszek itthon, ilyenkor kell lecsót főzni, amit Tomi nem szeret. Ha a környéken található két darab (elvileg...) vasárnap is nyitva tartó zöldségesből legalább egy nyitva lett volna délelőtt (10 után voltam lent), vagy ha a közeli élelmiszerboltban nem 90 Ft/darab áron kínálnák a paprikát, meg is valósult volna a terv. Tudom, tudom, nem vasárnap délelőtt kell paprikát kajtatni, hanem legkésőbb szombaton. Az igazán szép a dologban az, hogy szombat délután voltunk is az Europark Intersparjában, ahol valamivel kevésbé sokkoló áron lehetett volna paprikához jutni, ha nem szombat este ötlöttem volna ki ezt a lecsós dolgot. Persze semmi vész, ma rántott májat ebédeltem, holnap meg már csak nyitva valamelyik zöldséges, és akkor még mindig csinálha

7 óra 5 perckor elkezdődött a vasárnapi program. Légkalapáccsal verik szét a villamospályát az ablak alatt. Igen, 7 óra 5 perc óta. Én egészen 7 óra 37 percig azt álmodtam, hogy valami feladatot kell megoldanom terepen, és közben mindig egy kis lyukon látni, ahogy a műanyag szék pörög bele a földbe irtózatos hanggal, még valami neve is volt, talán fray. Aztán Tomi felhívta a BKV-t, hogy ezt hogy a halálba képzelte a kedves alvállalkozó vasárnap hajnalban, és arra felébredtem én is. Egyébként erre a zajra Liza is felkelt, ez pedig 16-17 éves önmagától nem kis teljesítmény. A kedves alvállkozónak azt üzenem, hogy a jó édes anyukája ablaka alatt buzgólkodjon így egy hónapig minden reggel. Mert ha jól értem, most ez következik, hogy augusztus 19-ig minden reggel erre kelünk.

Van esetleg valaki, aki most hétfőn, 26-án megnézné velem 17:00-kor az Európában a Doctor Parnassust 500 Ft-ért? És olyan akad, aki kedden 20:30-kor az Európában 900 Ft-ért (vagy ha diák, 700-ért) vagy következő hétfőn 12:30-kor az Urániában 600 Ft-ért megnézné velem a Komfortos mennyországot? Légyszi, légyszi!

A tegnapi 5 óra délutáni-kora esti alvás után további 10 órát sikerült aludnom, így a mindenféle szöszmötöléssel és készülődéssel együtt is csak negyed 1-kor tudtunk elindulni itthonról. Megállapítottuk, hogy tök jó ez a villamospálya felújítás, csak azt nem gondolta végig senki, hol fognak parkolni a körúton lakók, ha a szélső sávból buszsávot csinálnak, a mellékutcákban meg eddig is fullon volt minden. Tulajdonképpen mindegy is, hétfőnél korábban nem lesz kocsi, de én valahogy arra gyanakszom, hétfőn sem. (A legutóbbi "3 nap alatt elkészül" kezdetű történet vége két hét javítás lett, de nem akarok károgni.) Elmentünk Nagyihoz, vittünk neki vizet meg kólát (én tegnap ehelyett szúrtam be az alvást), kaptunk gulyáslevest meg dinnyét (ez utóbbi nem volt jó, de érdekes módon idén még nem ettem finom görögdinnyét egyszer sem), aztán beszélgettünk, mesélt a gyerekkoráról, megtudtam, hogyan ismerte meg Tatát (nem annyira romantikus, mint inkább fura körülmények között), aztán eljöt

150 éve, hogy megszületett Alfons Mucha. A Google így ünnepel: Én meg ezt tenném hozzá: meg még ezt: