Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 7, 2014

Szomszéd-saga

Immáron nyolc hónapja kezdődött a lakásfelújítás. Az utcáról már gyönyörű a lakás, igaz, sokat nem látni belőle, mivel a másodikon van. De spotlámpák vannak a plafonon, csodaszépek az ablakok, szépséges a tapéta avagy a festés. Múlt héten ráadásul megérkezett egy vagon növény, el is morzsoltam egy könnycseppet, hogy végre végére értek a munkálatoknak, hiszen már a növényeiket is ideköltöztették. De nem. Azóta is szinte minden nap van némi fúrás-faragás meg kalapálás, például ma kb. négy órán át. Tegnap este ráadásul (3/4 12 körül, btw) nyitva volt az ajtó-ablak, ott voltak a munkások (ezt azóta sem értem, valaki magyarázza el), és azt láttam, hogy a gangra néző helyiségek még mindig úgy néznek ki, mint ahol robbantottak. Szeretném tudni, a srác, akié a lakás, együtt van-e még a lánnyal, akivel elkezdték a felújítást, vagy a lány azóta már idegösszeomlást kapott, és elmenekült messzire. Biztos vagyok benne, hogy ezt nem lehet ép ésszel kibírni. Az se könnyű helyzet, hogy fölöttük lako

Kedves nőtársaimnak

egy kis útmutató a férfiakhoz . Jó játék lehet eltöprengeni rajta, szívünk kuglófjának egyetlen szem mazsolája* mely típusok jegyeit mutatja. A férfiaktól elnézést kérek, de ezt most muszáj. *Ezt egyszer egy ismerősöm ismerősének fényképe mellett láttam leírásként. Az illető egy pasi volt, és a barátnőjét jellemezte így. Ezen azóta sem tudtam túllépni.

A tegnapi napom ma folytatódott

Felhívott Levi, hogy bocsánatot kérjen, ha bunkó volt tegnap, mert szerinte bunkó volt, és tudja, hogy bántó dolgokat mondott, és ezt is sajnálja, mert nem akart bántani, és nem volt jó ötlet félrészegen felvenni velem a kapcsolatot. Valamint jó hétvégét és boldog nőnapot kívánt a "drágájának". Tényleg arra gyanakszom, hogy valamelyikünk csúnyán nem érti, amit a másik mond. Valamiért arra is gyanakszom, hogy ez kettőnk közül nem én vagyok. Tudom ám, hogy az a módszer, hogy nem vesszük fel a telefont, nem olvassuk el az SMS-t, nem reagálunk semmire, de bennem akkor is ott van, hogy ez bunkóság, és inkább megpróbálom addig magyarázni, amíg megérti a másik, amit mondok. Ezért is olvasgatom még mindig a legérdekesebb társkeresős randis srác e-mailjeit, amikor pedig konkrétan dühít már, hogy ennyire felfoghatatlan számára, hogy kérem, hogy hagyjon békén.

A legjobb társkeresős adatlapok

- Amikor csak olyan képet tesz fel magáról, amin napszemüveg van rajta, de olyanból legalább hatot. Elvégre a szem a lélek tükre, szóval miért is akarná látni a szemét bárki is? - Amikor felpakol egy tucat képet, amelyek felén egy vagy több nővel pózol. Személyes kedvencem az a fiú, aki a Hootersben tett látogatása alkalmával a teljes garnitúra felszolgálóval lefotóztatta magát, majd ezt beállította profilképnek a társkeresőn. Vajon ezek az emberek mit akarnak üzenni a lányoknak, akik a nagy Ő megtalálásának reményében az oldalukra tévednek? Vagy csak fárasztó gondolkodni, ezért nem is törik magukat ilyesmivel? - Amikor egyetlen képet sem tölt fel, viszont a bemutatkozásában minden nő okulására kifejti, hogy az ismerkedés első lépése, hogy megtekinti a jelölt fényképét, és ha a jelölt nem jön be, akkor ő már kattint is tovább. Vajon nem érez egy egészen enyhe ellentmondást az úriember? - Amikor leírja, hogy az ő életében a legfontosabbak a haverok, akikkel akkor megy inni, amiko