Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 8, 2017

Szépülünk

Kép
Lassan felkerülnek a közelmúltban összevásárolt polcok is, az elsőt már fel is fúrta Tomi, az lett az esküvős polc. Az volt a koncepció, hogy az esküvői dekorációból kerüljön rá valamennyi, plusz az egyik nászajándék, amit Fruzsi horgolt nekünk, és majd köré feltesszük a képeket is, amiket kaptunk, abból is van négy, mindegyiket nagyon szeretjük, de egyelőre asztalokon meg polcokon támaszkodnak, nem lógnak. Íme az első fázis eredménye:   Remélem, viszonylag jól látszik. Persze még lehet igazgatni, meg kicsit zsúfolt lett, de ezeket az elemeket mindenképp szerettem volna rá. Most úgy örülök neki :)

Tomi és a német

Tomi évekkel ezelőtt úgy jött ki először Ausztriába az öccsével, hogy előtte otthon elkezdték a németet a nulláról, eljutottak egy alapfokú tudásig, és akkor belevágtak. Azóta Tomi a munkahelyein fejlődik, mert németül kell kommunikálni, plusz hihetetlenül lelkesen tanul itthon. Ez azt jelenti, hogy vannak tankönyvei, amiket szisztematikusan végigvesz, plusz szavakat magol, meg feladatokat csinál a neten. De most úgy érezte (meg két némettanári végzettséggel rendelkező családtag győzködése is hatott talán), hogy mégis kellene egy tanfolyam egy nyelviskolában, ahol rendszerezhetné a tudását, és kontrolláltabb körülmények között gyakorolhatná a beszédet. El is ment egy nyelviskolába, aztán egy másikba, mindkét helyen csináltattak vele szintfelmérőt, és az derült ki, hogy B2.2-es szinten van írásban. Úgy, hogy még sosem foglalkozott vele tanár, tök egyedül jutott el idáig. Azért az teljesítmény. Ennek megfelelően el is kezdett egy ilyen szintű tanfolyamot, a héten volt az első óra. Nagyon...

Állatvédelem

Az állatokat védeni kell, aki bántja őket, kapja meg méltó büntetését, ezzel egyetértek. Azzal viszont az összes hócipőm tele van, hogy gyanútlanul görgetem lefelé a hírfolyamot a Facebookon, és a legváratlanabb pillanatokban megkínzott, összetört testű (és nyilván lelkű), kinyomott szemű, vérbe fagyott kutyák közeli fényképei jönnek szembe. Baromi igazságtalannak tartom. Nem kell képpel illusztrálni nyomorultak szenvedését, elég annyit írni, hogy megkínoztak egy kutyát, ebből szerintem mindenki elképzeli, mi történt, olyan részletességgel, amit el bír viselni. Nagyon elegem van most már ebből a jellegű állatvédelemből, ami sokkolással operál. Fejezzék be!