Müzlievés
Flóra néhányszor kért müzlit reggelire a napokban, de megbeszéltük, hogy többet nem kap, miután elárulta, miért kéri: a kb. három szem mazsolát eszi ki belőle, a többit tartogatjuk még egy ideig, majd megy a vécébe, ez meg pazarlás, én meg nem bírom elviselni a pazarlást. Akár meg is ehetném helyette a müzlit, de képtelen vagyok rá - kiderült, hogy ki nem állhatom. Éppen egy már kidobásra ítélt adaggal indult a gyerek a vécé felé, hogy kiöntse. Benne volt a tálban a kiskanál, amivel evett, úgyhogy szóltam neki: - Vigyázz, hogy a kanál ne essen bele a vécébe! - Jó, nem esik bele. Másodpercekkel később csörrenést hallottam, majd a gyerek kétségbeesett kiabálását: - Anya, gyere gyorsan, beleesett! Engem elkapott a röhögőgörcs, ő zokogott, és nem értette, nekem mi olyan vicces. Amikor meglátott, azt kérdezte (sírva): - Most mit csináljunk? Mire én (nevetve): - Szerintem nevessünk. Inkább, mint sírjunk. Végül elhárult a katasztrófa.