Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 10, 2017

Múlt hétvége

Kép
Jó sűrű volt, szombaton Matyi 8. szülinapját ünnepeltük, aztán találkoztam előbb Rékával, aztán Blankával, vasárnap meg délelőtt vásároltam, aztán anyuval elmentünk előbb az Iparművészeti Múzeumba egy épületbejárásra, aztán a Margitszigetre egy Arany-sétára. Utóbbi két programról hozok képeket is. Az Iparművészetit öt évre zárták be múlt vasárnap, ennyi idő alatt tervezik teljesen felújítani. Állítólag visszakerül a kupolájára a csúcs, a laterna, amit öt éve sikerült tönkretenni azzal a húzással, hogy teleöntötték betonnal, ami egyrészt belülről szétmarta a pirogránitot, másrészt a három tonnás súlyt tizenhárom tonnásra növelte, így az egész megindult az Üllői út felé, és az a veszély fenyegetett, hogy egyszer csak az autók között landol. Most olyan helyszíneket mutattak meg egy idegenvezetés keretében, amelyeket sima múzeumi belépőjeggyel nem lehet megtekinteni, és nagyon-nagyon izgalmas volt az egész. Két héttel korábban, augusztus 20-án az Andikkal megnéztük az utolsó kiállításoka

Kedd este

Kép
Tomi indítványozta, hogy ünnepeljük meg a HUBBY-jelölésemet, mert szerinte ez tök nagy dolog. Úgyhogy kedd este megnéztük Oberlaanál a gyógyfürdő parkját, ami óriási, nagyon szép, még miniállatkert is van benne. Azért is volt érdekes, mert előtte hétvégén adták át az arra járó U1 jelű metró öt új állomását, és azokon mind átsuhantunk, hogy eljussunk Oberlaahoz. Aztán hazafelé beültünk a közelünkben található kínai étterembe, mondván, eszünk valami kicsit, de akkora adag kaját kaptunk, hogy én az enyémnek a felét sem bírtam megenni, úgyhogy másnapra meglett az ebédem is. Nagyon jó kis este volt. A képek az oberlaai park két részletét mutatják: