LizaGazdija

Ma a végére értem, és nagyon tetszett, öt pontos krimi. Frost lett az egyik kedvenc detektívem. Nagyon jól megformált karakter. Profi nyomozó, remek humorérzéke van, emellett nemtörődöm, lusta és iszonyúan rendetlen. Ezért aztán a felettesei nem szeretik, de nem is merik kirakni a rendőrségtől, ugyanis érdemrenddel tüntették ki pár éve, és azóta a közvélemény abszolút jóindulatát és szeretetét élvezi. Szeretik a kollégái is, csak az új fiú utálja, ő ugyanis Londonból érkezett a kisvárosba, és nem szokott hozzá ehhez a mértékű flegmasághoz, amit Frostnál tapasztal. Ez az első része a hatrészes könyvsorozatnak, vagyis sikerült véletlenül az elején kezdenem. Tíz nappal karácsony előtt eltűnik egy helyi prostituált nyolcéves kislánya a vasárnapi iskola után, az ő keresése áll a történet középpontjában. Egészen addig, amíg elő nem kerül egy harminc éve eltűnt ember hullája a város melletti erdőből, és ezzel el nem indul a nyomozás újabb szála. A történet vége semmilyen szempontból nem pozit

31-én egész nap ment a sütés-főzés meg az őrült kapkodás, mert Tomi idén dolgozott szilveszter éjjelén, és 6-ra oda kellett érnie a munkahelyére, nem lehetett kényelmesen eltökölődni. Miután átértünk végre anyuékhoz, kiderült, hogy egy szál társasjátékot sem vittünk át hozzájuk, és apu nem engedte, hogy hazaszaladjunk. Így ez lett az első Activity és Tabu nélküli szilveszter. Kicsit megijedtem, hogy az össz programlehetőség a darts és az a társasjáték, amit anyuék tőlünk kaptak most karácsonykor, de aztán minden jól alakult. Ilyen kevesen még sosem voltunk, csak amikor egyszer elmaradt a szilveszteri buli, és hajnalig Raymant játszottam apu gépén. Anyuékon és rajtam kívül csak Gabi jött el idén. Hattól fél nyolcig dartsoztunk, és én mindegyik körben kikaptam, ilyen béna még sosem voltam ebben a játékban. Fél nyolckor a felnőtt Kérdezz! Felelek jött, amit a felső polcon találtunk, és kettőt is játszottunk vele, miközben azon gondolkodtunk, mikor lettek ennyire könnyűek a feladványok – e

Jövő szombaton lesz egy éjszakai túra, a BHTCS, és Tomi el akar rá menni. Ezért aztán Blankával hármasban bejártuk a túra egyik szakaszát: Nagykovácsiból felsétáltunk a tőle legmesszebb fekvő, a játékban részt vevő csúcsra, a Meszes-hegyre. A történet azzal kezdődött, hogy nem találtuk meg a bakancsom egyik felét, ezért edzőcipőben mentem. Később Blanka lerántotta a leplet a rejtélyről: a fél pár bakancsot a Mikulás vette kölcsön, úgy bizony. Ennyire idióta nem lehetek, és mégis. Sípcsontig érő hóban gyalogolni nem nagyon könnyű, úgy meg pláne nem, ha Tomi eltéved, és a kényelmes turistaút helyett felmászunk egy dombtetőre, ahonnan lemászunk (kétszer vágódtam el teljes hosszúságomban, és csak azért volt ez vicces, mert a hó legalább puha, még ha iszonyú hideg is). Ekkorra már tocsogott a harisnyám a víztől, úgyhogy a komfortérzetem is jelentősen lecsökkent. Végül felértünk a Meszes-hegyre, aztán nem mentünk át Ilona-lakhoz, amit szintén fel kell majd keresni a túra során, mert hatalmas