Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 21, 2010

Képek az izlandi vulkánról,

itt tekinthetők meg. Gyönyörűek! (A vulkán nevét nem kísérlem meg leírni, de még copypaste-elni sem, mert kiolvasni is csak egyszer sikerült, mióta sztár lett.)

Délután

Kép
Blankával találkoztunk. Vettünk mozijegyet, aztán kiültünk a Westend tetejére beszélgetni. Ezt kaptam a szülinapomra: Még nem hallottam se az íróról, se a művekről. A Mondják meg Zsófikának! után közvetlenül ez fog következni. Esetleg párhuzamosan Michael Seed új könyvével. A glosszákból meg minden nap el lehetne olvasni mondjuk ötöt. Sosem érnék a végére, de legalább addig is haladnék vele.         Komolyan, őszintén nem értem a negatív kritikákat. Állítólag ez egy történet nélküli, követhetetlen katyvasz, aminek egyetlen célja, hogy Tim Burton játsszon kicsit a 3D-vel. Érdekes, én találtam benne cselekményt, azt tudtam is követni, és nagyon tetszett. Az külön jópont, hogy még a végső nagy csatajelenetben sincs vér, nem hal meg senki. Egyik kedvenc mondatom a Vörös Királynő szájából (mondjuk sajnálom, hogy már nem Szív Királynő, de úgy sántított volna az ellentét): “Segít a Kalapos! Halál reá!” Egyetlen homályos pont maradt számomra az egész kb. 100 perces filmben: az egésznek a l...

Nálunk is

a fidesz jelöltje nyert, még csak nem is kell menni vasárnap szavazni, annyira. Az első feladatai között mindjárt lesz vicces is. A tegnapi lakógyűlésen kiderült ugyanis, hogy a ház lakóit nagyon zavarja a hangos villamos, az meg pláne, hogy remeg az egész ház, ahányszor csak elhalad előtte a 4-6-os. Így aztán az új képviselőt meg a bkv-t is felszólítja a ház, hogy szüntesse meg a nagykörúti villamos közlekedését a házunk előtti szakaszon. Hát, legalább röhögnek egy jót. A képviselő is, a bkv is.

A helyes táplálkozásról 23:40 körül

Én: Tudod, mit ettem ma? Tomi: Mit? Én: Reggelire egy szelet tortát, aztán délelőtt egy kis chipset, vacsorára a párolt zöldséget... és most éhes vagyok.

Beni (és Katáék) tortája

nemcsak szép, de finom is.

Nem olvastam végig

ezt a cikket, csak az első bekezdést, de a gyerekünknek lesz időkapszulája. Megbeszéltük Tomival.

Sokkolódtam

Múlt héten helyettesítettem egy csoportnál. Előtte a másik csoportomból az egyik tanítványom mondta viccesen, hogy ha meg lesznek elégedve velem, majd kampányolnak értem. Ezen jót mosolyogtunk. Erre ma reggel jött egy emil a csoporttól, hogy nem venném-e át őket, ha beleférnek esetleg az időmbe, mert jobban megfelel nekik az én stílusom, mint az eredeti tanáré. Huhh, most kicsit sokkolódtam ettől. Micsoda elismerés :O Most délután megbeszélem a sulival, aztán már indulhat is a történet. Hú, de jó... :)

Egér, Paddington

Tomi ma hazahozta a laptopom egerét. Pontosabban nem azt, hanem egy ugyanolyat. Tavaly ment tönkre valamikor, nemrégiben jutott el garanciális ügyintézésre, és újat adtak helyette. Pont olyan szépen világít, mint a régi, és működik, hurrá! Néha még elfelejtem, hogy van, és akkor a tapipadot használom, de majd visszaszokom. Még négy oldal van a Paddington könyvből, amit karácsonyra kaptam anyuéktól. Közepesen kicsi gyerekeknek szóló nagyon kedves történet, élvezem. Ha vége lesz most mindjárt a kádban, még nem tudom, mit kezdek el. Mióta ígérgetem magamnak a Der Golemet, és valami azt súgja, ez nem most lesz. Talán Szabó Magda? Esetleg egy Joanne Harris? Na, majd kitalálom reggel, mit kapjak fel, amikor elindulok tanítani.