LizaGazdija

Altatom Flórát, már fél órája bent vagyok nála, mélyen alszik az ölemben, csak még nem merek felállni vele, mert ilyenkor hajlamos kipattanni a szeme. Egyszer csak kapok egy üzenetet a Facebookon Tomitól, aki a szomszéd szobában várja a fejleményeket. Szöveg nélkül, csak egy képpel: Nem volt könnyű nem felnyeríteni, de megálltam. (Aztán becsempésztem a gyereket az ágyába, nem is ébredt fel, csak tíz perccel később hallottuk, hogy sír. Tough luck.)

Már akkor is érdekelt, amikor új volt, de sosem alakult úgy, hogy elkezdjem, aztán meg elsikkadt. Most kiderült, hogy Tomi is így volt ezzel, úgyhogy nagy lelkesen belevágtunk együtt. Felfedeztük, hogy egy teljes heti adag kb. másfél-két óra, vagyis egy esti film hossza, úgyhogy tömbösítve nézzük a heteket. Kicsit más, mint amire számítottam. Abban biztos voltam, hogy Mácsai Pál óriási lesz benne, és még emlékeztem rá, mi a pénteki poén (mert az első évad hogyvoltjait olvastam, de semmi más nem maradt meg, csak ez az egy infómorzsa). Viszont azt hittem, normálisabb pácienseket írtak a pszichológusnak, nem ennyire eltúlzott karaktereket. Nagyon érdekes, hogy alapvetően unalmas is lehetne a sorozat, mert semmi, de semmi nem történik benne azon kívül, hogy két (néha három) ember beszélget, mégis rettentő izgalmas, a néző alig várja, hogy jöjjön a következő rész, sőt a gonosz szerkesztés miatt a következő hét azonos napja. Én a hétfőn nem várom, mert a hétfői pácienstől viszketek, val