Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 12, 2018

Szociális mosoly

Az nagyon régóta van, hogy az énekléstől mosolyog álmában, és az sem új, hogy ránk mosolyog, de eddig nem voltam benne biztos, hogy ez utóbbi szociális mosoly. Most viszont már tuti, hogy az. Ha örül valakinek, rámosolyog - az apjára, Györgyiékre, Blankára, aki tegnap volt itt, és akit karácsony óta nem láttam, és de rossz volt, és milyen jólesett most egy napot beszélgetni, az apjára, rám. És milyen huncutul! Tegnap Tomi volt az éjszakás, és bár Flóra negyed 1-kor elaludt, Tomi is így tett, úgyhogy csak fél 4-kor hozta át. Az áthozásra Flóra felébredt, de nem sírt, csak rúgkapált a kiságyban. Amikor még tíz perc után sem aludt el, gondoltam, megszoptatom, azzal mindketten jól járunk - tele pocak, üres(ebb) mell, win-win. És amikor benéztem a kiságyba, és meglátott, rám nevetett :) Kész, elolvadtam. Amúgy már az első szava is megvolt :P Valamelyik nap nagyon sírt, és teljesen olyan volt, mintha azt zokogná, hogy anyaaa, anyaaa. Tomi rá a tanúm.

Hordozás és mozgás

A gyerek végül is elfogadta a hordozót. Volt már sétálni Tomival, velem és az egyik nagynénjével is, mindig jókat alszik séta közben. A megkötés még nem tökéletes sem nálam, sem Tominál, de gyakoroljuk, majd belejövünk. Nagyon örülök, sokkal jobb ez, mint a babakocsi. Még kicsit gyenge vagyok hozzá, elsőre egy órát sétáltam Flórával, és ez alatt eléggé leharcolódott a vállam, de majd megerősödöm. Múlt héten, vagy lehet, hogy előtte elkezdtem mozogni végre. Először extra lightos minitornával indítottam, hogy felmérjem, mennyire épültek le az izmaim: fél perc plank, utána tíz gurulás a haskerékkel, ebből három kör, majd tíz guggolás, utána tíz másodpercig a legmélyebb ponton maradás, ebből is három kör. A hasizmom jóval gyengébb, mint volt, de ez nem lepett meg. A karom gyengülése annál inkább, de majd ezt is visszaépítem. Egyre erősebb a tornám, egyre több gyakorlat van benne, csak közben figyelni kell, hogy ne legyen durva izomlázam, mert azzal megzavarhatom a szoptatást. Ezen kívü