Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 29, 2014

Összefoglalás

- A mai állásinterjú egy munkaközvetítő cégnél volt, de továbbküldik az önéletrajzomat a munkát kínáló cégnek. Ez a cég amúgy még nem létezik, de majd hamarosan fog, és akkor németről angolra kell dokumentumokat fordítani Mostában, ami a sziget közepén van. Ezek után jelentkeztem estig összesen 7 állásra, ezek egyike Londonban van, a Sherlock Holmes Múzeumban. El vagyok keseredve, de azért mondogatom magamnak, hogy legrosszabb esetben még várni kell pár hetet, mire elkészül az a nyüves papír, amire várok, és akkor elkezdhetek tanítani. Bár igazság szerint ettől is tartok most már, tekintve, hogy én azt hittem, fix munkára jövök ki, aztán mikor itt voltam, közölte a nyelviskola igazgatója, hogy ja, hát ő csak akkor tud csoportot adni, amikor már kezemben a tanítási engedély, nincs ilyen, hogy addig dolgozom, aztán bemutatom a papírt, ha megvan. E-mailben még azt írta, szóljak pár nappal az indulásom előtt, és ha kint leszek, ad csoportot, mert neki július elején is kell tanár. Persze ő ...