LizaGazdija

Nem került fel a rendszerbe az összes eredmény, ezért nem kaptak oklevelet, ezért kedden be kell menniük a suliba. Senki sem örült, de egyikük reakciója lejegyzésre érdemes. - Neki azért nem fizet a tanfolyamot szervező hivatal, hogy még egyszer idejöjjön. - Messze lakik, ő még egyszer nem jön ide. - Benne van világosan a kurzusleírásban, hogy a tanfolyam utolsó napja a mai, felháborító, hogy be kell jönnie plusz egy napon. (Nem volt hatásos az az érvelés, hogy a vizsgát szervező intézmény eleve azt tudja vállalni, hogy a kurzus vége utáni első munkanapra állítja ki az oklevelet, az csak mázli, ha már az utolsó napra megvan.) - Neki ez két vonaljegyébe kerül, ami költség, amit neki senki sem fog kifizetni. - Inkább vegyem át én az oklevelet, és küldjem el neki postán, kifizeti. Aztán persze óra végéig duzzogás. Kedden új csoport jön. Kicsit azért reménykedem.

A vizsga előtt húsz percet töltök azzal, hogy a számítógépteremben bekapcsolok tíz gépet, mindegyiken egyesével tesztelem, hogy működik-e a fülhallgató, ami kelleni fog a hallás utáni szövegértéshez, és ha működik, akkor elindítom a vizsgaprogramot, ami elég jól észrevehető - rikító zöld -, és már csak a személyes kódot kell beleírni, hogy kezdődhessen a móka. Mellesleg szerdán már látták ezt a programot, szóval még csütörtökön is biztos felismerik. Ezek után bejön a tíz ember, elmondom nekik, hogy olyan géphez üljenek, ami már be van kapcsolva, és látszik rajta a vizsgaprogram. Miközben elfoglalják a helyüket, bekapcsolom a tanári gépet is, és elindítom azt a programot, amin majd látni fogom, ki melyik részfeladatot csinálja, és a rendszer rögzíti-e azt, amit csinál. Pár perc múlva ketten is panaszkodnak, hogy nekik nem működik a fülhallgató. A kérdésemre, hogy olyan gépnél ülnek-e, ami már be volt kapcsolva, az a válasz, hogy nem. Azt már inkább meg sem kérdezem, miért nem. De azér