Lelki nyenyere

Most még inkább egyedül leszek valószínűleg, mint eddig, ráadásul hetekig, és ezen egy kicsit szomorkodom. Annak érdekében, hogy ne süppedjek bele teljesen, gondoltam, holnap megnézem a Gru 2-t. Alibigyerek nélkül, csak úgy egymagam, itt a Corvinban, és még az is lehet, hogy veszek Gru figurás pohárban valami löttyöt. Kicsit azért izgulok, mennyire fognak hülyének nézni pl. a mozi dolgozói, de majd igyekszem nem foglalkozni velük, ha kiröhögnek. Bemelegítésnek fogtam a Gru DVD-met, ami azért van meg, mert az igazán jó filmeket meg szoktam venni, ha akciósan árulják őket, és újranéztem a filmet, mert már csak arra emlékeztem belőle, hogy szerettem. Most is szeretem. Annyira jó! Az alábbi minden bizonnyal a film legszebb jelenete, főleg, ha hozzátesszük, hogy Gru eleinte nem hajlandó esti mesét olvasni, se jó éjt puszit adni.


Úgyhogy várom, hogy lássam a folytatást. (Ha valaki kedvet érez magában ahhoz, hogy holnap délután megnézzen egy mesét a moziban, az szóljon bátran itt, e-mailben, telefonon, Facebookon, vagy ahogy elér. Tökre örülnék a társaságnak.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai