LizaGazdija

Az elmúlt héten minden barátnőmmel találkoztam. Ilyen utoljára egyetemista koromban volt, és nagyon örülök, hogy most összejött. Az Andik és Livi jöttek hozzám, én meg mentem Blankához. Mondjuk Rékával csak két percre futottunk össze az utcán, de az is több, mint a semmi. Amúgy meg kiderült, hogy a bejglim mégis szeletelhető, csak le kellett hámozni róla a ráragadt sütőpapírt. Szóval egész ügyes voltam így elsőre, már persze a külcsíntől eltekintve :)

Tényleg horror. Akinek nem bírja a gyomra, vagy a húsvétra való tekintettel nem vágyik horrorra, az ne olvassa el, köszi. Megyek a hobbiboltba további fából kivágott tojásokért, amiket lehet, hogy lesz kedvem lefesteni valamikor, aztán ragasztani rájuk szalvétából kivágott kis nyuszikat meg csibéket, és akkor azt látom, hogy a járda közepén fekszik egy fejetlen galamb, és a felhasított begyéből csipegeti a magokat egy másik galamb. Azt hiszem, felkiáltottam, valami olyasmit, hogy jaj, úristen, amire a mögöttem haladó pár elkezdett hangosan röhögni. De annyira borzasztó volt, én még sosem láttam ilyet, ez tiszta kannibalizmus, hogy tehet ilyet egyik galamb a másik hullájával, ez iszonyú. A galambok nem normálisak.

A tegnapi sütis posztra reflektálva: kiskanál, de sebaj :) Valamint így reggelre kelve felmerült bennem a kérdés: vajon én már örök életemben köhögni fogok?

azokról az eseményekről, amikről nem volt kedvem, időm vagy agyam beszámolni, pedig érdekesek (nekem). Megint bohócos süti :) Kiskutya, nagy hósesés Tavaszi este a Duna-parton A házunk udvarán álló fa Pizzaaa! Pizzaaa! (Jó, a tésztát nem én dagasztottam, hanem csak kaptam, de a többi az én érdemem, és nagyon-nagyon jólesett, időtlen idők óta nem ettem pizzát.) Ázott veréb. Vagy öntött ürge. Vagy Marci a szakadó esőben megtett reggeli séta és az azt követő törölközés után.

Négy sütit akartam sütni ma eredetileg. Ez háromra módosult, amikor rájöttem, hogy a hétfőn szállítandó tortát talán hülyeség pénteken megsütni. Később kettőre, amikor rájöttem, hogy két süti összerakása, kinyújtása és sütőbe pakolása után nincs kedvem egy harmadikhoz is. Az mondjuk sütés nélküli, hála a jó égnek, és szintén csak hétfőn kell, úgyhogy egyelőre no para. Szóval készült két tepsi sajtos keksz, illetve eddig egy, a másik még nem ment be a sütőbe, merthogy ott most a mákos bejgli süldögél. Hallottam sztorikat arról, hogyan szokott sikerülni az ember életének első bejglije, na, hát nem én leszek a kivétel. Mondjuk nem voltak illúzióim. Szerencsére már az elején megígértem magamnak, hogy bármi legyen is a végeredmény, meg fogom enni. Mivel a tészta és a töltelék is isteni finom volt már nyersen is, ezért jó eséllyel tudom majd tartani magam az ígéretemhez. Akkor most mulassunk rajtam! A bejglireceptnek volt egy olyan pontja, hogy feltekerjük a megkent tésztát, majd szúrun...

Itt van öt nap a húsvét örömére, amit pihenésre lehetne fordítani. Nem fogjátok kitalálni, de egyetlen pihenőnapot sem sikerült szerveznem. Egyet sem. És csak egy olyat, amikor nem kell órára kelni. Viszont van benne bőven utazás, tanítás, meg kb. fél napnyi sütés. Egyszer valami hozzáértő majd elmagyarázhatná, ezt vajon miért csinálom.

egy idős bácsi jött fel az aluljáróból a Corvin negyednél, mégpedig üvöltve. Ezt üvöltötte: "Rohadt koldusok! El kell küldeni mindet!" És tekintgetett körbe, helyesel-e valaki, de inkább csak kikerülték az emberek, amit nem csodálok, én sem szívesen mentem volna el mellette. Tényleg nem jó, hogy az aluljáróban fekszenek. Az sem jó, hogy koldulnak. Mondjuk én még egyszer sem tapasztaltam, hogy agresszívek lennének, megszólítani sem szoktak, csak ülnek, és remélik, hogy valaki ad nekik pénzt. (Én mondjuk nem csinálom jól, mert nem szoktam adni: az egész fizetésemet rájuk költhetném, ha mindegyiküknek szeretnék segíteni, ha meg nem mindegyiküknek, akkor mi alapján válogatom ki, hogy kinek igen, kinek nem.) Az nem derült ki, a bácsi szerint mégis hová kéne elküldeni a "rohadt koldusokat". Azt kéne megérteni, hogy nekik sem jó, hogy az utcán élnek, nem poénból csinálják, hanem egyszerűen nincs más lehetőségük. A szállókon nincs elég hely, és ha van, akkor sem mindenk...

Érdekes ez az ország vallás szempontjából is. Sok keresztény van ugyan, de a keresztény ünnepeket nem tartják, csak tudják, mikor vannak. A karácsony például abból áll, hogy megállapítják, hogy most karácsony van, aztán túllépnek a kérdésen. Na jó, több családnál is láttam már karácsonyi dekorációt. Choinak volt egy nagyon ízléses kis faragott minifenyője, szintén fából egy miniszánkó, ezt a kettőt kirakta a zongora tetejére, és körülpakolta Mikulással meg manóval meg hasonlókkal. Ennél a mostani családnál meg biztos, hogy a dekoráció részét képezte az a két hatalmas, de tényleg, óriási diótörő, amit kicsit irigylek tőlük, és ami most is kint van az előszobában a komódon. A karácsonyhoz hasonlóan a húsvétot sem ünneplik, csak tudnak róla, hogy van, meg hogy mikor van. Minden csoportban szoktam húsvéti órát tartani, aminek keretében kicsit megismerkedünk az ünnep eredetével, történetével, a szokásokkal. Nem bírtam megállni, hogy a koreai kislányoknál kihagyjam, de azért nekik egy ...

A koreai kislányoktól mindig tanul valami újat az ember. Vagy legalábbis én. Nemrégiben például azt tudtam meg, hogy náluk még a szülinapok is máshogy vannak, mint itt. Hallottam már erről Choitól is, csak ő nem is próbálta meg elmagyarázni, mi az eltérés a két rendszer között, mert úgy érezte, nem ismeri a megfelelő szavakat, úgyhogy csak annyit mondott, hogy ez egy bonyolult dolog, amikor meg Jint kérdeztem, ő csak vonogatta a vállát. Choit egyébként akkor kérdeztem meg erről, amikor arra a kérdésre, hogy mikor van a születésnapja, azt válaszolta, hogy nem tudja pontosan, de valamikor januárban, amitől nekem eléggé felszaladt a szemöldököm. No, akkor a magyarázat. Koreában követik a holdnaptárat is a Gergely-naptárral párhuzamosan. A holdnaptárnak ugye az a különlegessége, hogy nem esik egybe a Gergely-naptárral, például ezért vándorol a húsvét, aminek esetében nálunk is számít a hold. (Töriből ötödikben be kellett vágni, mint egy verset: a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtö...

Ez most nem vicces sztori lesz, csak nem jutott eszembe hirtelen másik cím. (Kicsit sok energiámat lefoglalja, hogy nonstop köhögök. Mennyire unom már ezt a nyavalyát, amiből nem tudok kimászni.) Három hónapja vagyok egyedül. Ez idő alatt két napon gyrost ettem, egyszer főtt krumplit, kétszer sült krumplit, kétszer a karácsonykor lefagyasztott töltött káposztát. A többi napokon mindig főtt ételt ettem, persze néhányszor nem itthon, hanem anyuéknál vagy Katáéknál. Na de a lényeg, hogy három hónap alatt nem volt kajaismétlődés. Általában egy főzéssel négy-öt napra van ebédem (nem, nem vagyok rosszul, ha ennyiszer kell ugyanazt ennem, sőt sokszor szomorkodom, amikor elfogy), vagyis eddig kb. 18 féle ételt főztem meg. Kár, hogy ezeknek csak töredékére emlékszem, no de sebaj. Most viszont jó eséllyel elkezdem az ismétlést: holnap vagy pizza lesz, vagy chilis bab, és utóbbi már volt januárban is. Igaz, akkor az otthoni változatot főztem, most meg majd a Tomitól tanultat fogom, amiben dar...

Esténként három dolgot szoktam csinálni táplálkozás, pontosabban ivás témában. - Megfőzöm a gyógyteámat. - Megtöltöm a literes kancsót vízzel. (Ezt a liter vizet aztán kb. 20 perc alatt megiszom.) - 3 dl tejbe beleöntök két egység kakaós fehérjeport, amiből nagyon finom ital lesz, ami állítólag zsírégető hatású, amit nem tudok sem megerősíteni, sem megcáfolni, viszont nagyon finom, és mivel elég kevés benne a cukor, biztos, hogy jobb, mintha kakaót innék. (Egyébként kakaót innék, ha ez nem lenne, mert valami édes azért kell nekem estére.) Hétfő este kétségtelenül nem álltam a helyzet magaslatán. Egymás mellett volt a bögrém a teámmal meg a shaker a három deci tejjel, előttem nyitva a fehérjeporos bödön, kezemben a kimérő. Ki lehet találni, hová öntöttem az első adag port. Nyilván a teába. Először ilyen fejet vágtam: Aztán gyorsan cselekedtem: a por nagy részét kikaptam a teából, és átborítottam a tejbe. Közben azon gondolkodtam, hogy lehet valaki ilyen nyomi. Azért az eset...

amikor valakinek a 17 éves öccse egy este nem ér haza, kiplakátolják a Facebookot azzal, hogy nagyon keresi a család, és bármi is a gond, menjen haza, mert szeretik, és csak ez számít, majd másnap az indexen el lehet olvasni, hogy a vonatsínek mellett találták holtan, mert feltehetőleg elaludt, nem szállt le a megfelelő állomáson, ezért kiugrott a vonatból. Azt amúgy értem, hogy az embernek este 10-kor nincs kedve a következő vonatállomáson várni egy vonatot, és visszabumlizni, mert az akár órákat is igénybe vehet, de akkor sem tudom felfogni, hogyan jut eszébe valakinek kiugrani a vonatból. Egyszerűen hihetetlen. Miből gondolta a srác, hogy túl fogja élni? Annyira sajnálom őt is meg a családját is. Rettenetes lehet ez.

Reggel éppen indulni akartam hatalmas nagy pakkal, összesen három táskával. Amikor kiértem az előszobába, észrevettem, hogy a táskámat pont nem viszem, ezért visszamentem a szobába. A következő kép fogadott: a kutya a kanapé előtt állt behajlított hátsó lábbal, szemmel láthatóan az ugrás előtti utolsó pillanatban. Nagyon megdöbbent, amikor észrevett, elszégyellte magát, odajött hízelegni / bocsánatot kérni is. Ettől függetlenül nyilván arra jöttem haza, hogy teljesen össze van túrva a kanapé, sőt az árnyékokból még azt is láttam, amikor a kutya leugrott róla. Azért van némi fejlődés. Amikor először jött át úgy, hogy már nem lakott itt, egy este alatt háromszor (!) pattant fel a kanapéra úgy, hogy én is a szobában voltam, és minden alkalommal leparancsoltam, majd elmagyaráztam neki, hogy a kutya helye a szőnyegen van. Legalább ezt már nem csinálja. Rosszcsont kutya.

A helyzetre jellemző, hogy kutyasétáltatás közben elment mellettem biciklis, és az "I wish you a Merry Christmas" dallamát fütyülte.

Mondjuk nekem tetszik. Ilyen szép volt a Duna-part este: Marci nagyon-nagyon élvezte ezt a rengeteg havat, hatalmasat játszott előbb magában, aztán velem. Majd megkérdezem a nagynénémet, aki ma 56 éves, volt-e már fehér szülinapja. 

Régóta ez volt az első hétvége, amikor volt időm rendesen rendet rakni meg takarítani. Az szokott lenni, hogy amikor van időm, megcsinálok valami nagyon kicsi részfeladatot, mondjuk letörlök két polcot, vagy felporszívózom az előszobát, emiatt sosem tűnik úgy, mintha rend lenne, mert egyszerre mindenhol nincs is. Most viszont tegnap este (fél 10-től fél 12-ig) letöröltem mindenhol a port, majd ma egyhuzamban felporszívóztam és felmostam mindenhol, és most tök jó. Igaz, ennek az az ára, hogy vasárnap este 9-kor álltam neki a dolgaimat csinálni. A következőket kéne abszolválni éjfélig: - két óraterv (összesen 6 óra) megírása - 11 nagydolgozat kijavítása - 8 esszé kijavítása - egy konferencia-előadás összerakása - az előzőhöz tartozó ppt hegesztése - előző kettő postázása - fürdés (- esetleg olvasás, mert újabban nehezen alszom el, ha nem olvastam lefekvés előtt) Hát, sok sikert nekem mindehhez, még van két és fél órám :)

Elég sok kutyasétáltatás során azt figyeltem meg, hogy kétféle gazdi van. Az egyik irányítja a kutyáját, megmondja neki, mit lehet és mit nem, és ha a kutya balhét okoz vagy balhéba keveredik, akkor közbelép. A másik elsősorban trécselni jár a közösségi kutyasétáltatásra, és annyira szeret trécselni, hogy a kutyára figyelni sajnos már nem is jut ideje. Ha a kutyája balhét okoz vagy balhéba keveredik, azt többnyire észre sem veszi, ha mégis, akkor a balhé már egy ideje tart, mire észbe kap, és akkor üvölt, vagy összeveri a kutyát, aki csak néz, mint a luki nyúl, hogy most mi van, eddig nem volt gáz, hogy őrjöngök.  Mi olyan típusú gazdik vagyunk, akik irányítják a kutyát. Én annyira, hogy még ha meg is állok trécselni, akkor is a kutyát nézem közben, és ha kell, utasításokat osztok neki, így mindig tudja, ki a főnök. Szerencsére Marci legtöbb haverjának is hasonló gazdája van. Előfordul, hogy két kutyabarát nagyon belemelegszik a játékba, és átmennek acsarkodásba/verekedésbe. Jól ...

Megtaláltam végre a magyar változatot is portörlés közben: a When We Were Very Young című kötetben van benne angolul és magyarul. Ez a magyar változat Papp Gábor Zsigmond fordítása, lektorálta Tandori Dezső: Szeretnék egy királyságot kapni, Senkinek se kéne szótfogadni. Spanyol király ha lehetnék, tudod, Akkor se vennék sapkát, ha zuhog. Ha francia lennék? Volnék rideg, A franc fésülködne Rose néninek. Görög trón sem volna rossz kezdetnek, Bármit leverhetnék, nem vernek meg. Hogyha uralkodó lennék, norvég, Otthon egy elefántot tárolnék. Ha meghódítanám Babilont, ott A kesztyűmről levágnám a gombot. Vagy ha a sors Timbuktuba vetne, Nem is mondom, mi mindent lehetne. Ha kaphatnék bármilyen koronát, Rosszalkodnék egy gyerekkoron át! Imádom! És még egyszer angolul: I often wish I were a King, And then I could do anything. If only I were King of Spain, I'd take my hat off in the rain. If only I were King of France, I wouldn't brush my hair for aunts. ...

Karácsony előtt került fel a molyos kívánságlistámra, és Blankától meg is kaptam (vagy a névnapomra, vagy karácsonyra, ebben nem vagyok teljesen biztos, mindenesetre amelyikre nem ezt kaptam, arra az Így szerettek ők című könyvet, amire szintén sor kerül lassacskán). Ez az első könyv, amit Fridáról olvastam. Van ugyan egy albumom róla, de abba csak beleolvasgattam, jó kisgyerek módjára főleg a képekben gyönyörködtem. Tudtam a balesetéről, ami nagyjából meghatározta a művészetét, tudtam, hogy a férje is festő volt, és hogy nem volt könnyű nekik egymással, azt is tudtam, hogy nem is voltak mindig együtt, mert a férj csalta, és azt is, hogy a baráti körükhöz tartozott Trockij. (Ezt mondjuk pont egy angol tankönyvből, amiből tanítok.) De nem tudtam, hogy szeretett és tudott főzni, nem tudtam, hogy ilyen, hm, kicsapongó életet élt, és azt sem tudtam, hogy Diego ennyire aljas volt. Mert azért egy-két húzása után nem lehet rá szebb kifejezést találni. Úgyhogy bőven szerezte...

Számomra új. Meg nem is festő, hanem grafikus, de ez most mindegy. Egy a lényeg: a Molyon találtam valakinek a karcában, és nagyon megtetszett az ott linkelt képe. Rákerestem mind a nőre, mind a képeire, és azt hiszem, valamikor hosszabb időt fogok eltölteni a képek nézegetésével. Gyönyörűek! Ráadásul izgalmasak is. Catrin Welz-Stein ről van szó, aki német (ha jól gondolom), és Malajziában él. Ez az a kép, amit a Molyon láttam, és - talán ezért is - ez tetszik legjobban:

És azt mondtam már, hogy utálok nokedlit szaggatni? Nem? Akkor most mondom: utálok nokedlit szaggatni.  Sztrapacskát csináltam ebédre (kb. a következő két hétre, már megint :S), jobban sikerült, mint tavaly, amikor először próbáltam, de ez a nokedliszaggatás, hát ez a halálom. Majd beszakadt a frissen masszírozott hátam, azóta is fáj. Elképzeltem, mi lett volna, ha a krumplit nem behajítom az aprítóba, hanem lereszelem... Ja, mert voltam masszázson. Ez már a második alkalom volt. Most egy másik lányhoz kerültem ugyanabban a szalonban, és ő egy kicsit máshogy masszírozott, mint a múltkori, de tök jó volt ez a masszázs is. Ő kicsit erősebben meggyúrt, főleg a vállamat meg a nyakamat, amit én nagyon szeretek. Amíg a lábam volt soron, addig most is aludtam, illetve most tényleg aludtam, csak akkor ébredtem fel, amikor behajlította a lábamat, de meg is állapítottam, hogy most biztos stresszesebb állapotban vagyok, mint legutóbb, mert most álmomban is angolórát tartottam. Basszus, nem ...

Feladat adott, két srác mégsem csinálja, hanem vihog. Odamegyek, mosolyogva, kedvesen, halkan mondom, hogy akkor "do this exercise, please", és mutatom is, melyiket kell, mire egyikük: - Elnézést kérünk, tanárnő, csak péntek van. Mire én mosolyogva, kedvesen és halkan: - Nekem is péntek van. És ettől nem lesz könnyebb a péntekem. Ezen mosolyogtak, és óra végéig felfüggesztették a vihogást.

A nap mondjuk szépen sütött ma, de azért azok a széllökések egész brutálisak voltak néha. Egy alkalommal nem tudtam befordulni a sarkon, annyira fújt a szél, egy másik esetben meg alig tudtam kijönni egy ház kapuján. A mai  napirajz meg a szívemből szól, enjoy.

Nagyon sajnálom, de ha beteg vagyok, akkor nyafogok. 1. Egyesek szeretnék törvénybe iktatni, hogy a moziban is lehessen kampányolni. Már meg ne haragudjon a világ, de én a moziba kikapcsolódni járok, azért megyek oda, hogy jól érezzem magam, és ha nekem politikusokat mutogatnak, vagy pártneveket mondogatnak, akkor nagyon feszült leszek, mert hányok a politikától. Ezért nem nézek tévét kb. három éve: nem akarok belefutni se politikai, se egyéb reklámba, mert nem érdekel. (Az előfizetésem azért továbbra is megvan, így is, hogy egyedül vagyok, mert ha egyszer lenne valami jó film vagy műsor, amit meg akarnék nézni, bosszantana, hogy nincs tévém.) Ha átmegy ez a javaslat, akkor jó eséllyel kénytelen leszek lemondani a moziba járásról is. Kösz szépen! 2. Most már kezdem unni a telet. Én annak a híve vagyok, hogy minden évszakban legyen az évszaknak megfelelő időjárás. Március 15-én a hó vicces (hangsúlyozom, nekem, akinek ez extra csúszkálási lehetőséget jelentett), de március 21-én a n...

Azt állítja itt a statisztika, hogy a Facebookról érkeznek látogatóim. Aki onnan jön, megtenné, hogy jelentkezik, és elmondja, hol találta meg ott a blogom címét? (Tudom, hogy egy barátnőmnek elküldtem üzenetben, de attól szerintem ennyi kattintás nem generálódna.) Köszi!

Ez volt ma. Hát, rég voltam már ilyen boldog. Például idejét sem tudom, mikor voltam utoljára ennyire rosszul. Talán két-három hete? Ahogy így végignéztem ma a lakáson, meg kellett állapítanom, hogy hűen tükrözi a lelki világomat: teljes káosz és összeomlás. Az összeomlás azért talán kicsit erős kifejezés, de a lényeg, hogy eléggé elegem van kb. mindenből, és ismételten szükségem van egy nagy alvásra.

Természetesen mindennel együtt szeretem a csoportjaimat, akkor is, ha időnként kiborulok tőlük. (Szigorúan csak akkor, amikor ők nem látják.) Az egyikkel például két év együttműködés után ma volt az utolsó órám. Készültem némi gluténmentes brownie-val, mert van köztünk olyan, aki nem ehet liszttel készült kajákat, meg az alábbival: A nyuszikákat vettem, csokiból vannak, pöttömnyiek, de szerintem nagyon szépek, ráadásul finomak. A díszeket én festettem-díszítettem, festéshez a Gyalog galopp, ragasztáshoz a Gumimacik szolgált aláfestésnek. (A kakukktojás, a festetlen nálam maradt. Az volt a próba, az alapján próbáltam eldönteni, lefessem-e az alapokat vagy sem.) A diákok örültek: "Jaj, de nagyon aranyos!", "Jaj, de szép!", úgyhogy akkor én is :) És hiányozni fognak, jó kis csoport volt, a szívem csücske :(

Néha úgy érzem, alternatív valóságba kerültem, de legalábbis valami nagyon fura világba. Néhány példával illusztrálnám ezt. Iskola, helyszín, csoport, név mind titok. Az is lehet, hogy ezeket csak álmodom éjjelente. 1. Ez még pár hete történt, de azóta sem dolgoztam fel teljesen. Hozzánk úgy lehet bejutni, hogy az ember a külső kapu elől felhív, hogy megérkezett, lemegyek, és beengedem, mivel nem működik a kaputelefon. Egy szép napon az egyik tanítványom (mondjuk csak átmenetileg járt hozzám) szokásos módon a megbeszélt idő előtt negyed órával telefonált, hogy a kapuban áll. El is indultam lefelé. Az első emeleten kizökkentett a gondolataimból a szokatlan hangzavar, mondtam is magamban, jé, milyen hangos ma az utca. Amikor leértem a földszintre, már gyanakodtam: lehet, hogy nyitva van a kapu? Néhány lépés után láttam, hogy a belső kapu igen, majd amikor azon kimentem, az a kép fogadott, hogy a sarkáig kitárt és kitámasztott külső kapuban áll a tanítvány. Felmerült a kérdés, és fel i...

Szokták mondani, hogy aki életben tud tartani egy cserepes virágot, az megpróbálkozhat valamilyen háziállattal, először inkább "egyszerűbbel" (hörcsög, papagáj, stb.), később "nehezebb esettel" (kutya, macska), majd ha ezek mind megmaradnak, akkor jöhet a gyerek. Ezzel én nem értek egyet. Szerintem teljesen fordítva van ez. A virág meg az egyszerűbb állat, úgy mint hörcsög, papagáj, stb., nem rendelkezik sem elég magas intelligenciával, sem az eszközöknek elég széles skálájával ahhoz, hogy szóljon, ha valami nem okés. Így történhet meg, hogy az ember egyszer csak odanéz a cserepes virágra, és hirtelen nem tudja felidézni, mikor locsolta meg utoljára. Így tudott elpusztulni egy jedlikes osztálytársnőm hörcsöge kb. hatodikban, és így hangozhatott el a szomorú kérdés a lány apukájától: "Mikor adtál neki utoljára inni?", amire a szomorú válasz meg ez volt: "Nem tudom. Régen." (Itt jegyzem meg, hogy a hörcsög ráadásul az előszobában lakott, ahol a...

A papagájom meghalt, a kutyám az esőtől meghibbant, megint fáj a torkom, az esernyőm is eltört. Ez a tegnapi nap mérlege. Hogy valami jó is történjen: Különbség a kutyák és a macskák között. Kutya: Ezek az emberek etetnek, óvnak, szeretnek engem... Biztos ők az isten. Macska: Ezek az emberek etetnek, óvnak, szeretnek engem... Biztos én vagyok az isten.

Egy ideje nem önmagát adta szegény, de nem nagyon estem kétségbe, gondoltam, öregszik. Időnként rossz bőrben volt, legutóbb karácsony előtt, akkor kapott némi extra adag sárgarépát, amitől összekapta magát. Így néz ki egy Rozi típusú papagáj, amikor jól van. Arról nem kerestem képet, hogyan néz ki, amikor nincs jól - ne akarjátok tudni! Ma viszont arra jöttem haza a suliból, hogy a kalitka alján fekszik a hátán, és iszonyúan kapkodja a levegőt. Nagy nehezen talpra fordítottam, adtam neki répát, fecskendőből itattam vele vizet, de nem lett jobban. Felhívtam az állatorvosunkat, miután a neten nem nagyon találtam használható infót. Az orvosunk azt mondta, nem lenne jó ötlet odavinni hozzájuk a papagájt, de megadta egy madárspecialista számát, hogy vele vegyem fel a kapcsolatot. Megtörtént, mondta, hogy háromra menjek oda a madárral, akit egy akkora dobozban vigyek, amibe pont belefér, hogy ne törje össze magát, ha vergődik. Lemondtam a délutáni órámat, majd felkerekedtünk. Nem t...

Sütöttem egy második adag gluténmentes brownie -t, majd búcsúajándékot gyártottam annak a csoportomnak, akikkel a héten találkozom utoljára (hüpp). Az alkotáshoz Gumimacikat néztem. Nyugodtan nevessetek ki, de amikor betegnapot tartottam valamikor pár hete, akkor rákaptam, és azóta hetente vagy két részt megnézek. Na, most megnéztem kb. nyolcat. És nagyon jó volt. És milyen dumák vannak benne! Csak a mai legjobbak: A királylány és Kevin beszélgetnek. Királylány: Mit gondolsz, mi van a dombon túl? Kevin: Lehet, hogy egy másik domb. A sárkány a gumimaciknak: - Én nem tudok támadni. Szelíd sárkány vagyok. Szörnyek: Csak nincs baj? A zsarnok Igthorn: Csak baj van! Egymással szemben két Igthorn, mindkettőnek természetellenesen magas a hangja. Két szörny döbbenten figyeli az eseményeket: - Mindketten nyafognak. - Talán fáj a bütykük. Most mondjátok, hogy nem jó mese! Mennyire szerettem, amikor még a Disney-délután keretében ment a tévében :) Tök jó újranézni, és nagyon örülök,...

Egy-két éve nagyon népszerű volt a Molyon, mindenki ezt olvasta, és aztán áradozott róla. Ez persze az én kíváncsiságomat is felkeltette, így aztán tavaly a szülinapomra megkaptam a könyvet, és már sorra is került, bizony. Egy kisfiú, Zalán, megtudja, hogy a szülei veszélyben vannak: Dobozváros foglyai. A feladat adott: ki kell őket szabadítani. Ebben segítségére van Székláb, egy fura figura, aki a világ karbantartója, egy vonatsínen közlekedő ház meg egy rakás patkány. A humoros pillanatokról gondoskodik Jónás, a kecske és a mosómedve, a cukiságról Kolompóc, a vízimanó, na és kell egy jó gonosz főgonosz is, akkor az igazi a mese. A kedvenc szereplőim Székláb, Jónás és a mosómedve lettek, őszintén szólva Zalán a nyomukba sem ért. Az író eredetileg nem író, hanem képregényrajzoló, így aztán ő illusztrálta a könyvet. Csodásak a rajzok, kár, hogy nincs belőlük túl sok. Az meg az egyik legfőbb poén szerintem, amikor a történetben elmesélnek egy történetet, és azt az olvasó...

Vajon miért kezdeményez beszélgetést az, aki nem akar beszélgetni? Vajon miért ír a Facebook chatjén olyan, aki aztán nem reagál a válaszra, és nem azért, mert megszűnt a netkapcsolata, mert láthatóan továbbra is elérhető? Ennek mi az értelme? Hogy legyen mit kérdeznem?

Szerdán volt a karácsonyra kapott bérletem második előadása, a Spamalot. El is mentünk rá. Érdekes volt. Mivel ez egy musical, sok-sok dal szerepelt benne. Ezek mindegyike eléggé humoros volt. Mondjuk mindjárt az első, amelyben az Angol Birodalom kifejezést félrehallva egy csapat nő elénekelte, mennyire jó a Mongol Birodalomban élni, mígnem a mesélő tájékoztatta őket a félreértésről, és akkor nagy szabadkozás közepette hazamentek. Maga a darab is humoros volt, de nem nevettem rajta annyit, mint a filmen szoktam. Azt hiszem, az volt a bajom, hogy nagyon viccesek akartak lenni, és kicsit izzadságszagú lett ettől a műsor. Ez mondjuk elég furcsa nekem, mert a történet alapvetően nagyon vicces, szóval nem pontosan értem, miért rontott az élvezeti értéken az erőlködés. Mindegy, ezzel csak nekem volt gondom, a többi néző végigröhögte az egészet. Ami nagyon-nagyon tetszett, az a sok kiszólás és színházi utalás, valamint a nézők bevonása volt. Ez utóbbit nem fejtem ki ré...

Amikor a gimiben vettük, nem olvastam el a könyvet, mert jelenetről jelenetre, részletesen elemeztük a történetet, ezért pontosan tudtam, mi történik benne, és így nem volt kedvem elolvasni. Inkább kerestem olyan könyvet, amit még nem spoilerezett szét senki. Még a filmet is megnéztük, és nagyon jól szórakoztam rajta, de mostanra már nem sok maradt meg belőle. De persze mindig tudtam, hogy ez alapmű, ezért egyszer majd el kell olvasni, ha nem akarom magam teljesen műveletlennek érezni. Ennek most jött el az ideje. Nagyon érdekes, mennyire humorosan ábrázolja Örkény a borzalmakat, amiket a háború tesz egy katonával, és hogy mit tesz egy bomlott elme a körülötte élőkkel. Tóték békés, vidéki házába megérkezik egyetlen fiuk őrnagya, és a család igyekszik mindenben a kedvére tenni, mert félnek, hogy ha megsértik az őrnagyot, annak a fiuk issza meg a levét. Ebből óriási feszültség keletkezik, mert az őrnagy idegrendszerét nagyon megviselte a fronton teljesített szolgálat, de elfojt...

Marci sem látott még március idusán havat, de mert nem egy autóban kellett dekkolnia miatta 24 órát, élvezte, hogy van, Tomi meg lefényképezte és videóra vette, majd elküldte nekem a képeket és a videót. (Amúgy nem kizárt, hogy ma is az autópályán fognak aludni néhányan, de ez már nem az a dugó, hanem egy új... No comment.)

Pingvinek, hangyák és rákok: Szentjánosbogarak:

Még mindig vannak, akik tegnap délután óta az autópályán ülnek a kocsijukban vagy a buszon, két baba született eddig a várakozás közben, és a veszteglőknek már jól tele lehet a hócipőjük a hóval meg a szervezettséggel is. (Gondolok itt arra, hogy reggel kezdődött csak a mentés, pedig tegnap délután kezdődött a gáz.) Arról nem is beszélve, hogy akik otthagyták a kocsijukat az úton, hogy elmehessenek melegedni, azoknak a kocsiját feltörik, szuper. Én viszont vagyok olyan mázlista, hogy nem akartam elutazni a hosszú hétvégére, ezért nem kell két napot az autópályán töltenem a farkasordító hidegben. Amikor reggel felkeltem, úgy ültem le a géphez, hogy na, mostanra biztos jobb a helyzet, biztos már egy csomóan hazajutottak. Miután magamhoz tértem a döbbenetből, amit az okozott, hogy a helyzet konkrétan csak romlott azóta, hogy elmentem aludni, kinéztem az ablakon, és láttam, még szakad a hó itt is. Aztán amikor elállt a hóesés, döntöttem: idén nem voltam csúszkálni a Normafánál, pedig éve...

Nem nekem, de azért néztem egy nagyot. Egyik ismerősöm lecserélte a profilképét, majd kiírt valamit, amire odakommentelte egy ismerőse, hogy cserélje le ezt a ronda képet, mert őt az egyik volt osztálytársára emlékezteti, akit utált, és aki azóta meghalt. Már itt meglepődtem, mekkora ökörség ez, mindenesetre az ismerősöm válaszolt, hogy ez egy sorozat egyik szereplője, akit ő nagyon szeret. Erre jött a válasz: ilyet a tinik szoktak. Erre a reakció: majd megmutatja a ismerősöm az elégedetlenkedőnek ezt a karaktert, és akkor majd ő is megérti, miért lett pont ez a lány a profilkép. A választ szeretném szó szerint idézni: "Bocsi, nem nézek sorozatokat, egyetemen tanulok és van életem :)" Azt a beképzelt mindenségit! Milyen emberek vannak, úristen! És erre a reakció mi volt? A profilkép cseréje. Biztos drasztikus vagyok, de nálam feltehetőleg az ismerős törlése lett volna.

Én először örültem, hogy esik megint a hó, mert így a március 15. egy részét csúszkálással tölthetem a Normafánál, na de azért ez sokkolóan durva: http://index.hu/belfold/2013/03/14/kovesse_eloben_a_nagy_marciusi_hidegbetorest/?p=0 Egyszerűen érthetetlen ez számomra. Először kb. másfél hete írták meg mindenféle újságok és hírportálok, hogy mostanában naaagy hóra lehet számítani. Hogy nem sikerült már megint felkészülni rá? 598 percet késik a vonat, és ez még nem is végleges mérték? Egyik tanítványom ma este 7-8 körül indult el elvileg kocsival Nyíregyházára. Basszus, aggódom érte. Remélem, meggondolta magát, és kihagyja ezt a családi hétvégét. Az is milyen, hogy ott van egy csomó ember hosszú-hosszú órák óta az autójában, mögötte a kisgyerekei, és se tájékoztatás, se tea, se semmise. Akkor most megint: Akkor is, ha ez most nem 10 centi.

Az egyik kedvenc ételem a párolt lilakáposzta, bármikor jöhet, és bármennyit meg tudnék enni belőle, ha nem lenne önuralmam. Mindig nagyon örülök, mikor anyuék mondják, hogy a családi ebédre ezt főzik. Úgy döntöttem, csinálok magamnak is, most, hogy megnéztem a receptet, úgy láttam, ez az igazi hülyebiztos kaja, nem lehet elrontani, hacsak nem az ízesítését. Szóval belevágtam. Mindjárt elsőre finom is lett, egy baj van csak: annyira rengeteg lett, hogy egy négyfős család három napig ehetné. Ez azt jelenti, hogy én, aki egyedül élek, a következő 12 napra el vagyok látva párolt lilakáposztával. Krumplit is vettem, mert mindig krumplipürével együtt szokott lenni otthon, de mikor megláttam, mennyi rengeteg ez a káposzta feldarabolva, letettem a krumplipüréről. Majd a következő kaja a sztrapacska lesz, akkor elhasználom.

Még januárban, vagy talán február elején volt hír az Indexen, hogy kígyózó sorok állnak a Nemzeti Színház előtt, és a honlap is leállt, annyira viszik a jegyeket a márciusi darabokra, és már az első nap majdnem megtelt a nézőtér a népszerűbb darabokra, és hogy ennek az az oka, hogy mindenki szeretné még utoljára látni Alföldi rendezéseit és játékát, mielőtt váltja őt az új igazgató. Gondoltam, jó ötlet, miért ne nézném meg én is. Az általam választott rendezés a Szent Johanna, az alakítás pedig a Három nővér. Mindkét drámát megvettem könyv alakban is, mondván, nem árt, ha felkészülten érkezem az előadásokra. Mivel a Szent Johanna volt előbb műsoron (10-én, vasárnap), ezért azt olvastam el előbb. Shaw-t a Pygmalion, asszonynevén a My Fair Lady óta ismerem. Akkor nagyon megtetszett a stílusa, a humora, még a gőgje is, amivel mindent kezel. Részben ezért örültem meg, amikor láttam, hogy a Nemzetiben játszanak tőle egy drámát. De volt ennek az örömnek más oka is. Van a történelemne...