Még mindig Korea

Érdekes ez az ország vallás szempontjából is. Sok keresztény van ugyan, de a keresztény ünnepeket nem tartják, csak tudják, mikor vannak. A karácsony például abból áll, hogy megállapítják, hogy most karácsony van, aztán túllépnek a kérdésen. Na jó, több családnál is láttam már karácsonyi dekorációt. Choinak volt egy nagyon ízléses kis faragott minifenyője, szintén fából egy miniszánkó, ezt a kettőt kirakta a zongora tetejére, és körülpakolta Mikulással meg manóval meg hasonlókkal. Ennél a mostani családnál meg biztos, hogy a dekoráció részét képezte az a két hatalmas, de tényleg, óriási diótörő, amit kicsit irigylek tőlük, és ami most is kint van az előszobában a komódon. A karácsonyhoz hasonlóan a húsvétot sem ünneplik, csak tudnak róla, hogy van, meg hogy mikor van.

Minden csoportban szoktam húsvéti órát tartani, aminek keretében kicsit megismerkedünk az ünnep eredetével, történetével, a szokásokkal. Nem bírtam megállni, hogy a koreai kislányoknál kihagyjam, de azért nekik egy "lájtosabb" szettet vittem, velük nem beszéltük meg, hogy mi a húshagyó kedd, a hamvazó szerda, a virágvasárnap, stb., mert az nagyon sok új infó lett volna feleslegesen. (Megjegyzem, ezeket a dolgokat a magyar csoportjaim nem tudták. Akkor fogtam padlót kis híján, amikor megkérdeztem, mi történt nagypénteken, és nem tudtak válaszolni. Azok sem, akik amúgy egyházi iskolába jártak, és tartják a vallást. Szerintem ez nagyon durva.) Szóval a "lájtosabb" szett abból állt, hogy röviden elmeséltem, miért ünnepeljük a húsvétot (a keresztre feszítés hallatán a kisebbik lánynak konkrétan leesett az álla, édes volt), aztán egy húsvéti versből hiányzott öt szó, de meg volt adva mind, csak vissza kellett írni őket a szövegbe, meg volt egy kvíz mindenféle húsvétos kérdésekkel, amik közül négyre tudták a lányok a választ, de nem estek kétségbe, mert előre szóltam, hogy ez a kvíz alapvetően olyan gyerekeknek készült, akiknek a családja ünnepli a húsvétot. Leginkább a húsvéti nyuszi mozgatta meg a fantáziájukat, nyilván :) Volt is egy érdekes párbeszéd, miután mondtam, hogy a húsvéti nyuszi hozza a csokit a gyerekeknek.

A kisebbik lány, Hyuanji ("Handzsi"): És mindenhová ő viszi?
Én: Igen, mindenhová.
Hyuanji: De nem tud bejutni a kertbe meg a lakásba.
Én: Dehogynem, hiszen ő a húsvéti nyuszi.
Hyuanji: És akkor a húsvéti nyuszi létezik?
(Itt úgy tettem, mintha nem hallottam volna elsőre a kérdést, hátha nem ugyanúgy kérdezi meg másodszorra, és megkönnyíti a választ. Így is lett.)
Hyuanji: Akkor a húsvéti nyuszi olyan, mint a Mikulás?
Én: Igen.
Hyuanji: És akkor minden gyereknek ő viszi a csokit?
Én: Igen.
Hyuanji (felragyog a kis arca): Akkor hozzánk is jön majd?!
Az idősebb lány, Eunji ("Indzsi"): Nem, mi nem ünnepeljük a húsvétot.
Hyuanji reménykedve néz rám. Gáz helyzet ez nekem.
Én: Hát, azt nem tudom, hogy jön-e olyan családhoz, akik nem tartják a húsvétot, de az biztos, hogy hozzám idén korábban jött, mert tudta, hogy tanítalak titeket, és mivel még nem tudta, ide jön-e majd, a biztonság kedvéért hagyott nálam valamit nektek.

Azt a nagyon apró csokinyuszit kapták, amit a csoportokban is osztogattam. Hát, azt az örömöt! Sikított örömében mindkettő. A nagyobbik kicsit meg is hatódott. A kicsi a csokipapírt összehajtotta, hogy egy picit dagibb nyuszi legyen belőle, és mondta, hogy elteszi. (Egyébként 13 és 10 évesek.) Én meg nagyon örültem, hogy így örülnek. Igazából ez a beszélgetés váratlanul ért, mert nem hittem volna, hogy ennyi idősen még hisznek a Mikulásban, azt hittem, nyilvánvaló lesz, hogy a húsvéti nyuszi is mese. De nagyon cuki, hogy a kisebbik lány egyértelműen hiszi a Mikulást :) A nagyobbikról nem tudtam eldönteni, hogy most akkor ő tudja, mi a helyzet, és csak nem akar mítoszt rombolni a húga előtt, vagy ő is ugyanazt hiszi, mint a kicsi. Mondjuk nehezen tudom elképzelni, hogy valaki 13 éves koráig "hívő" maradhasson, amikor sokaknak már oviban lelövi a poént valamelyik kedves társuk. (Na, ezeket a poénlelövő gyerekeket kéne enyhén orrba nyomni szerintem.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai