Konyhai kalandok

Ez most nem vicces sztori lesz, csak nem jutott eszembe hirtelen másik cím. (Kicsit sok energiámat lefoglalja, hogy nonstop köhögök. Mennyire unom már ezt a nyavalyát, amiből nem tudok kimászni.)

Három hónapja vagyok egyedül. Ez idő alatt két napon gyrost ettem, egyszer főtt krumplit, kétszer sült krumplit, kétszer a karácsonykor lefagyasztott töltött káposztát. A többi napokon mindig főtt ételt ettem, persze néhányszor nem itthon, hanem anyuéknál vagy Katáéknál. Na de a lényeg, hogy három hónap alatt nem volt kajaismétlődés. Általában egy főzéssel négy-öt napra van ebédem (nem, nem vagyok rosszul, ha ennyiszer kell ugyanazt ennem, sőt sokszor szomorkodom, amikor elfogy), vagyis eddig kb. 18 féle ételt főztem meg. Kár, hogy ezeknek csak töredékére emlékszem, no de sebaj.

Most viszont jó eséllyel elkezdem az ismétlést: holnap vagy pizza lesz, vagy chilis bab, és utóbbi már volt januárban is. Igaz, akkor az otthoni változatot főztem, most meg majd a Tomitól tanultat fogom, amiben darált hús van.

Ja, még egy fun fact: a három hónap alatt egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy levest főztem volna. Na igen, nem vagyok egy leveses ember :)

Megjegyzések

  1. Riszpekt. Nálam minden héten van tészta. És annak két alapverziója nálam a túrós és a tonhalas. Illetve gyakori fogás a mirelit csibefasírt is. Egy személyre főzni meg számomra kiborító, főleg mivel mosogatni ugyanúgy kell.

    VálaszTörlés
  2. Hú, túrós tészta tavaly nálam is sokszor volt, imádom :D Most csak azért nem csinálok, mert a tészta másnaposan már elég fura, viszont úgy nem nagyon van kedvem főzni, hogy másnap is kell. Pont ez a jó ebben, hogy egyszer eltöltök a konyhában két órát, és utána négy-öt napig nem kell megint főzni. Kihívás lesz, ha lesz családom, és nem tudok majd több napra főzni, vagy nem lesznek hajlandóak több napig enni ugyanazt :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai